Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - TANULMÁNY - Sándor Iván: Az üdvtan és a pályakezdő drámák, Németh László első drámái
mébe vágja, hogy sohasem értette őt meg, a főjegyzőt, a főjegyzőlány udvarlóját a társadalom romlottságáról próbálja felvilágosítani. Németh egy szokványos háromszög helyzetből erős összecsapást szikráztat fel. A dráma mindegyik alakja lelke legmélyéig kivetkőzik magából, a kényszerűen vállalt kapcsolatok szétzilálódnak^ a hirtelen felvillanó szerelem fényénél lelepleződnek. A harminchatos gödi nyár, bridzspartis estéinek élményeiben, Németh elzárkózásaiban, naplójában is említett feltámadó vonzalmában, és a dráma történetében, fi- guravitógában könnyű párhuzamos motívumokat találni. A személyes elemek azonban sokkal mélyebben húzódnak a drámai anyagban, semmint hogy életrajz, és történetvezetés egyszerű összehasonlítása bármilyen eredményre vezetne. Az írói gondolkodás-világlátás, erkölcsi küzdelem szervül itt drámakompozícióvá. Nagy Imrében nemcsak ahhoz van erő és öntudat, hogy szenábenézzen a lerántó, megalázó életformával, amit a főjegyzőlány megérkezéséig önmaga előtt is takargatott. Tovább jut: lázadásának élesztőjében, Satában felismeri a maga üdvtanának hirdetésére végül is alkalmatlan embert, és a dzsint visszaparancsolja a palackba. Felesége és szerelme között őrlődve úgy érzi, nem lehet alkalmas arra, hogy szembenézzen a magánvilágán túlnövő szociális gondokkal. Pedig a családi szorító mögött az újabb gyűrűt ezek húzzák köré. Németh a maga életének drámai kérdéséhez vezeti el bősét. Ez az egész drámát életrehívó legforróbb mag: a kivonulás tervének megszületése. Az exodusé, amit ha az életben nem tud megalkotni, a drámában játszhat végig. A körorvos eltépi a feleségéhez fűződő kötést, hátatfordít Satának. Érkezik az egyetemi hallgató, aki azért jött, hogy a példaember üzenetét vigye az ifjúságnak: „Árpád: Hogy készüljön az ifjúság a jövőre? ... Imre: No, írd, kedves öcsém. Legyen igényes a nőkkel szemben . .. Árpád: Bocsánat, mi más természetű készülődésre gondoltunk. Ilyenre, mint önképzés, vagy szociális tevékenység. Imre: Ez mind a kettő, önképzés is, és szociális tevékenység is. Árpád: Ha lennél kegyes, kissé kifejteni. Imre: Mit kell itt kifejteni? Aki nem igényes a nőkkel szemben, azzal szemben a nők lesznek igényesek. S aki női igények szerint él, abból a szociális igény csak gajdolni fog. Árpád: Hogy érted ezt, kedves bátyám? Imre: Ügy, hogy a közösségen csak az segíthet, aki a maga jogairól le nem mondott ... Gondold el, a csecsemők ma mór a szociális érzéket szívják a dudlijukból. Aki rugódzni tud, a társadalmon akar segíteni. Egyik az európai időjárásjelentésekeí figyeli, a másik a mumkósnyomort tanulmányozza, a harmadik falut kutat. Közben pedig zsúrra járnak, és mondják, amin a lánykák nevetnek. Aztán megnősülnek, be- bútorozkodnak a feleségük bútoraival és erkölcseivel. A romlott társadalom ellen küzdenek, de a társadalmi romlás ott párolog a levesükben, ott gyarapszik a gyermekeik húsában, s ott szuszog mellettük az ágyban. A közönség időnként megtapsolja őket, az asszonyaik ellenben tudják, hogy pojácák. Árpád: S mit lehet ez ellen tenni? Imre: Mondtam. Igényesnek kell lenni a nőkkel szemben. Nem szabad leragadni. Követelni kell, amire szükségünk van, s ne nyugodjunk, amíg kezünkben nincs, amit követeltünk. Árpád: De ha szabad kérdeznem, mit követelünk? Imre: Mit? A szerelem a pótkávé méreg. Azt kell követelni magunktól, aki a létével szinte kétségbeejt. Csak ebből tudhatunk magunknak asszonyt teremteni. Ezzel szemben lesz csak meg a teremtő vad férfidüh bennünk... Árpád: S aztán? Imre: Aztán követelni és követelni. A mi igényünknek kell a családot vinnie. A férfiigény a szárny, a női igény a nehézkedés. Meg kell ejteni újra és újra a nőt, hogy ne tudjon belőlünk szabadulni. A legmélyebb érzékiség és a legmagasabb esz- ményiség nem választható szét. A férfinak harmincéves koráig nem is volna más feladata, mint igényeivel a levegőben tartani magát. Tudod te, mi egy fiatal férfi. 973
