Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - VITA - Kiss Ferenc: Nemzet-vállalkozás? Levél Mezei Andrásnak

lan, de szándékuk sokszorosan igazolt. Szomorú tünete közéletünknek, s alig felmérhető kár, hogy kezdeményeiket olyan gáncsok érhetik, mintha szellemük mocsáAáng, lidércfény lenne.

Ha tehát Csoóri közös vállalkozástól reméli a nemzet olyan újjáteremtését, melyben a fiatal író is helyére talál, elképzelésének értelmét nem abból kell kiolvasni, hogy József Attilát és Szabó Lőrincet is becsüli, hanem az ő mai vállalkozásaiból. Abból tetszik ki, hogy mit akar Szabó Lőrincből vagy Németh Lászlóból átörökíteni. Meglelhet, hirtelenjében nem tudná programmá differenciálni a közös vállalkozás fogalmát, de vajon Ady tudta volna-é, amikor kétségbeesetten leírta: „S még a Templomot se építettük föl.” És Illyés vajon mire gondolt, mitől remélte, hogy általa „nemzet is lesz a nemzedék”? Tüzetes programban sohasem fejtették ki, de életművük fényénél s a kor többi nagy művére figyelve minden programot meg lehetett volna alkotni, s alkottak is ilyen programokat. Pedig hát a nemzet létezett már az ő idejükben is. S mégis feladatnak, elmulasztott vállalkozásnak hitték. Vajon miért? Any- nyi bizonyos: a nemzetet organikus közösségnek képzelték, mely ösztönösen is tudja a maga érdekeit, s ha darabokra vágják, a részecskék az egész érdekeit szolgáló idegdúcokat tudnak létesíteni, ahogy a szétszórt zsidóság minden antagonizmusok fölött is látni és óvni tudta s tudja közös temploma boltozatát. Ha jól látom, a fiatalok másik vitája, a nemzet és érték viszonyáról zajló is e gondolathoz érkezett: „Nemzet fönntartására nincs, csakis újjá alkotására van mód. Értékeket megőrizni nem, csak teremteni lehet!” (Szegedy-Maszák Mihály: Üj Forrás, 1980. 4. sz.)

A Csoóri „utópiája” tehát nagyon is igazolt előzményekhez kapcsolódik. Még formulája is, a „közös vállalkozás” klasszikusak szavait társítja, de ha valaki „metaforikusnak” találná ezt az érvelést, nézhetnénk kérdésünket a nemzet tudományos meghatározása felől is. Közös nyelv, közös történelem, közös kultúra, — s az anyagi életfeltételek, a gazdasági élet és terület közössége.

Mi az, ami ezekből az ismérvekből a magyarságban adottnak tekinthető? Aki ezt lelkiismeretesen végiggondolja, ugyanoda jut, ahová Csoóri: a nemzetalkotó közös adottságok, amik rajtunk múlnak, kultúra, ízlés, erkölcs (a munkaerkölcs is!), történelmi tudat egyezményes értékei, normái megalkotásra várnak.

A végiggondolást akár itt is és azonnal elkezdeném, ha volna hozzá hely. Ennek híján csak utalhatok arra, hogy a történelmi tudatról szólva azt kellene felmérnünk milyen messze vagyunk a múltra vonatkozó érvényes és egyezményes kép kialakításától, milyen hamis a tudásunk saját helyzetünkről, arról is például, hogy mit gondolnak rólunk szomszédaink. És a kultúra! Nem a könyvtárakban, múzeumokban őrzött, hanem a most születő, az élő! Mi benne a közös? Hol van az a tánc-, az az ének-, az a verskincs: az a néhány alapszó, mely a segédmunkásban s az akadémikusban egyazon identitás-tudat érzését kelthetné életre, „összeszedhetné” a szívünket, mint hajdan a zsoltárok?

Nemcsak a hiány, vagy az émelyítő magyar nóta, nem egy utópia ábrándja, hanem a megvalósulás árva csírái felől is látható, mi volna a teendő. De egyelőre megszólítani sem tudjuk egymást. Nincsenek közös jelrendszereink. Akik létrehozásukat intézik, jobbára lélektelenül csinálják. A viselkedés, a divat, a szórakoztatás alpári mintákhoz igazodik lázas sietséggel és szédelegve. Nincs réteg, áramlat, csoport, mely ízlést diktálhatna, melyre fel lehetne nézni. Ha van, nem jut fórumhoz, ha igen, hát hol itt, hol ott, hogy mintává ne tisztulhasson. — S viták sincsenek, melyek — ahogy jól működő szervezetekben a táplálék vagy a gyógyszer — céljukhoz érnének. Mérget mernék rá venni: ha most egy értelmes vállalkozásban találkozhattunk volna, Ti sem lovagolnátok a szavakon. Felszólalásotok ténye is a „vállalkozás” szükségét igazolja. Csoóri tudja mit beszél.

Nagyon jól tudja azt is, hogy az anyagi javak fontosak (ki ne tudná?), de azt is látja, hogy átváltódásuk emberi értékeikre miként válhat gazdátlan ábránddá.

Mikor a parasztság termelőkedvét zápították meg, könyvet írt a gyógyulásért. Remek könyvet. Groteszk fintora helyzetünknek, hogy a gyógyultat most a költő baljós sejtelmei ellen hívják tanúnak. Nem, nem a jómódtól félti Csoóri a kultúrát (mondani is szégyen), társadalmunk erkölcsi-szellemi teherbírását véli gyöngének

962