Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - A szovjet kultúra napjai: Guram Gegesidze: A bosszú (novella)
— Igen, kérlek, hogy bocsáss meg! — mondta majdnem sírva Omara. — Hagyj békén, különben megöllek ... hagyj békén!... — Térdelj le, akkor békén hagylak — mondta Reziko. — Nem térdelek le! — kiabálta Omara. — Letérdelsz — mondta Reziko. — Nem! — kiabálta Omara. — De igen — mondta Reziko. — Nem térdelek le, nem térdelek le, nem térdelek le! — kiabálta Omara és megint elsírta magát. Utána öklözni kezdte a saját arcát, s teli tüdőből, zokogva üvöltötte: — Nem térdelek le, hagyj békén, hagyj békén, hagyj békén, különben megöllek !... Reziko csak állt és nézte Omarát. Érezte, hogy ezzel befejeződött a dolog. Csodálkozott, hogy egyáltalán nem örül. Sőt, most még jobban fájt a szíve és nem tudta, miért. Nem tudta, mit csináljon. Zavartan nézte a síró Omárát, aki a saját arcát öklözte és azt kiabálta: — Mondom neked, hogy hagyj békén!... Hagyj békén, különben megöllek... Megöllek, ha mondom!... Már teljesen beesteledett. Valahol messze egy vonat füttyentett, aztán megint csend lett. Reziko elgondolkozva ért haza. Otthon a nagymama és az öccse várta, akit ma reggel igazságtalanul megvert, és utána a többiek is megaláztak. Rezikónak megint fájt a szíve. Nem örült a győzelemnek, amit a gyűlöletének és nem az erejének köszönhetett. A bosszú nem oldott meg semmit. Minden maradt a régiben. Ami történt, megtörtént, és nem lehetett változtam rajta se a bosszúval, se a megbánással. Rezikónak ezért fájt megint a szíve és ezért lépkedett elgondolkozva a sötétben. Homályos és kínzó gondolatok kavarogtak a fejében. Nem tudta, hogy létezik oktalan igazságtalanság is; hogy az ember gyakran a saját akarata ellenére azt csinálja, amit nem akar, és ez örök fájdalommal marja a szívét, ami soha, semmitől nem múlik el, és ami mindig gyötri. És ezért kell megpróbálnia, hogy soha semmi rosszat ne tegyen másnak, annak, aki ugyanolyan ember, mint ő. A jóság és a nagylelkűség a legigazibb emberi tulajdonság. A többi jelentősége eltörpül mellette. Reziko még gyerek volt, és persze nem pontosán erre gondolt. Mindezt csak ösztönösen érezte, de még az ösztöneivel se tudta felfogni annak a lényegét, ami nyugtalanította. Tisztázatlan és ki nem elégített vágyakkal teli ért háza, körülötte pedig óriási, komor és fekete volt a világ. (Manana Szalaidze és Király Zsuzsa fordítása) 955
