Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - Géczi János: Teremtés (vers)

III. Ilia Mihálynak, az Országról

Hármat se lebben, űrmagosba röppen, Dunántúl-szárnya, Tiszántúl-szárnya verdes az üres Kárpátok fölött, s elhúz a vonzó Holdnak irányába.

Mélyülő térnek szűkülő fenekén verődik össze asszony, ember gondja: ez az ország hiányokkal játszik s a hiányzókkal önmagát szorozza.

Szökik az ország. Gondolat vonít, üvölt utána föl a Holdig, szóig, gégék tömlöcéből kidobódik.

Tornyosul füst jelek gótikus imája. Majd a légszomjas, kiürült tájra, hol égre fénylik asszony ezüstje, borul az ember, országát felejtse, s hazányi hitét hittel megteremtse.

IV. Lidérclobbanás

Költöző lélek? — lidérclobbanás rugtat az égre, hogy hunyjon magába; kevéske kaland vonul az égre, s kevesebb tegnap emigrál a mába.

Üreges múlt, ürülő szavak, létünk tükrében gyűrütlen csobban az elme, hitetlen borul ember halottra, s arcainkat nézzük vízhez térdepelve.

Se J. Gy. szőke búzája, szökő — ANNA sem a hatalmának uszuló hiánya, se a törvénylése, sem a hiánya, csak a Mindenség kimondatlan zára rácsosodik minden pecsételő szájra. Ikonfényben csöndülő messzeség,

És a barátok. A háttérben még hitünk csipkebokra látatlan leég.

V. Csillagírás

Mint jószágát gazda — szólítom magamat — terelve ama áldozati kőre, hol felfénylik az örök dicsőség, csobbanó kés — és már vérzőre