Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék III.
BÁLINT ENDRE Életrajzi törmelék III. A 113-as szám belémvésődött egy életre szőlő érvénnyel. Ez volt az a szám, amit minden árvaházi ruhadarabomba be kellett írnom. Azóta szinte automatikusan felfigyelek erre a számra, akár kilométereket jelző köveken, akár könyvekben látom. Én voltam a 113-as! Számot viseltem, mint egy börtönben vagy kórházban viselik a számukat a rabok és betegek. Fejemet kopaszra nyírták, s ha kicsit megnőtt a hajam, máris le kellett vágatnom. Olykor sikerült megmentenem hajamat, és addig növesztenem, amíg drótkefére nem emlékeztetett. Ennek köszönhettem, hogy egy Stiaszni Jenő nevű sorstársam elnevezett kefének, és ez a név rámragadt, bár olykor-olykor módosult, néha Kafferré, néha Kafivá alakulva, de végül is 1925 és 1930 között, amíg ott éltem megmaradtam Kefének. Stiaszni Jenőt azóta sem láttam, de idén — csaknem félévszázad után — a Helikon Galériában rendezett kiállításom vendégkönyvében újra találkoztam nevével, s hogy ne tévedjek, neve után zárójelben odaírta: „volt árvaházi növendék”. Együtt voltunk „új fiúk”, 1925 szomorú szeptemberi napján együtt kóstoltunk bele az árvaházi létbe, és öt éven keresztül jó barátságban maradtunk. Nem gondolom, hogy mindenki annyira utálta volna az árvaházat, mint én, hiszen sokan voltak olyanok, akiknek az otthoni körülményeik szörnyűségesek lehettek, és az árvaház számunka menedék volt. Nyilván voltak olyanok is, akik otthon koplalhattak, és számukra az árvaházi koszt mégis csak rendszeres táplálékot nyújtott. A 150 árvaházi növendék javarésze egészen árva volt, és csak kis hányada félárva, mint jómagam. Bizonyos, hogy a jótanuló, jómagaviseletű növendékek sokkal jobban viselték az „intézetet”; az alkalmaz- kodók és szolgálatkészek megúszták atrocitások nélkül, de a magamfajta „lázadók” igen sok verést kaptak, és ami ennél fájdalmasabb volt: a vasárnap délutáni futballmeccsektől is eltiltottak. 30—40 árvaházit vasárnap délutánonként beengedtek hol a Hungária-úti MTK, hol az Üllői-úti Ferencváros pályára ingyen. Minden hónap utolsó vasárnapján volt a „látogatási” idő, amikor is a hozzátartozók eljöhettek, és hozták a számunkra ismeretlen tartalmú csomagokat. Valamennyien izgatottan és irigykedve lestük, hogy mit kap a másik, és nem egyszer csalódottan bámultam a kibontott csomag tartalmára, mert a másét megirigyeltem. Előfordult, hogy az „Igazgató úr” valami miatt elkobozta a csomagokat és szétosztotta a 150 gyerek között. Elképzelhető, hogy mennyi jutott egy gyereknek. Az első árvaházi estémet a kis, azaz „húgyos hálóba” kezdtem, és hónapokig minden estémet, mindaddig amíg az ágybavizelés valamilyen csoda révén elmaradt. A húgyos hálóban voltak krónikus ágybavizelők és vesebajosak, de javarészük, mint én is, így válaszoltunk az otthoni környezetből való kiszakítottság- ra Rideg vaságyak, kemény matracok és vánkosok, érdes pokrócok váltották fel az otthoni kényelmes fekvőhelyet. Tizenegy éves voltam, túlérzékeny ahhoz 906
