Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - EMLÉKEZÉS - Fábián Ernő: Emlékezés Szabó Dezsőre
az Eötvös a regényirodalomban.” A két név egymás mellé állítása nem filológiai időtöltés eredménye, amellyel a professzorok, írta, „megjátsszék létjogosultságukat”. A két regény — A falu jegyzője és a Magyarország 1514-ben — „az úr és a nép nagy történelmi pőrét tárgyalja”, de Eötvösben ott volt a 48-as forradalom határozatlansága is. Az új forradalomnak, amelyben Szabó Dezső éppúgy hitt és reménykedett, mint Ady, radikálisabbnak kell lennie. A radikálisok, így Szabó Dezső is, vidéki tanárként szellemi vezetőhelyen — az új forradalom előkészítésén dolgozott, amelynek nemcsak a társadalmi viszonyokat kell megváltoztatnia, de az egyénnek is teljesebb, intézményesen is védett szabadságot kell biztosítania. Szabó Dezső az irodalomban is az újítók közé tartozott. Kísérletezett filozófiai parabolákkal, realista novellákkal, meseregénnyel, politikai pamflettel, szatirikus elmefuttatással. Szabó Dezsőt tartjuk az expresszionista nyelvezetű allegorikus novellatípus megteremtőjének; ezzel — amint az újabb irodalomtörténetírás is elismeri — hidat vert a szimbolizmus és a Kassákék képviselte expresszionista konstruktivizmus között. Ezek a novellák — Don Kisott pénitencián, Gulliver tovább utazik, A lélek- mocsár — olyan művek, amelyeket nem homályosíthátnak el a fogyatékos regénykísérletek (Csodálatos élet, Segítség, Megered az eső, Karácsony Kolozsvárt), amelyeknek regényvilágát a profetikus szenvedély és a programadó hevület torzóban hagyta. E regények alakjai célra, tanulságra, bizonyításra, példázatra alkotott elvonások, amelyekkel ideológiáját kívánta világossá tenni a szerző. A regénytorzók mellett írt két maradandó kisregényt is: a Feltámadás Makucskánt (1932) és A kötél legendáját (1934). Tudatosan hagytuk a felsorolás végére Az elsodort falut. Fülep Lajosnak még a regény megjelenésének évében (1919) írt bírálatánál nehéz okosabbat mondani. Kétségtelen, hogy a regény „élő organizmus helyett anatómiai preparátumot”, „apokaliptika helyett Walpurgis éjét” és „szómámort” nyújt az olvasónak. Bármennyire is egymás mellé vagy fölé rendeli az események sorozatát, az ideológiai képlet-alakok cselekvéseit, a regény egészében és összhatásában mégis érzékeltetni képes azt a tragédiát, amelybe a „lennti” és „fennti” világ erkölcsi romlottsága a történelem szeszélyeinek kiszolgáltatott népet juttatta. Az „anatómiai per- aparátumok” a társadalmi széthullás kórdokumentumai. Írásaiban a Tart pour Tart elvét és a pszichologizálást egyaránt elvetette, tudva, hogy az irodalmi mű nem pszichológia, s hogy az irodalom legnagyobb alkotásai mind irányművek. A Jászi Oszkár felkérésére írott tanulmányban — Az irodalom mint társadalmi funkció — kifejtette „az irodalom szociális szemléletét”, amely lényegileg minden írásában megtalálható. A falu jegyzőjét elemezve pontosította tételét: a mű „önmagáért való külön élet”, s mint átélt élet „felveri” a társadalom kérdéseit, céltudatos cselekvésre mozgósítja a közösséget — az írás igazságot kimondó tett. „Nincs a közösségtől független külön nép, külön irodalom, külön művészet, hanem amit így nevezünk: életépítő tettek, agyarai, öklei, kalapácsai, csókjai a mindennapi küzdő életnek...” Szabó Dezső azonban nem zárkózott el az avantgarde elől sem. Nemcsak a íuturizmusról írt jelentős tanulmányt, hanem őt kérték fel a Tett programcikkének megfogalmazására is: „Örültünk neki — írja Kassák —, hogy ő, a beérkezett író és állami iskolai tanár, ilyen bátran fenntartás nélkül mellénk mer állni.” Vajon mivel érte el Szabó Dezső rendkívüli hatását, mivel toborozta híveinek népes táborát? Kétségtelen, hogy a szekértábor gyülekezéséhez hozzájárult szónoki képessége, szabályokat, tekintélyeket, tantételeket semmibe vevő viselkedése, amivel növelte ellenfeleinek agresszivitását is. Az eszmei hatás főoka mégis, hogy a parasztkérdést ideológiájának középpontjába helyezte, olyan társadalmi berendezkedést tervezve, amely a 67 után elakadt fejlődést képes újranyitni. Ezzel a felfogással tette tudatossá, hogy az az elméleti liberalizmus, amelyet Eötvös és Szalay képviselt, nem épült bele a 67-es kiegyezés utáni társadalmi valóságba. Arányaiban és szervezetében olyan politikai közösséget képzelt el, amely képes „történelmi műhellyé” formálódni és „hosszúlejáratú Treuga Dei”-t alkotni a szomszédos népekkel. Ez az oka, hogy a hú- szas-hamincas évek fordulóján alig volt olyan ifjúsági mozgalom, amely Ady, Móricz, Bartók és Kodály mellett ne hivatkozott volna Szabó Dezsőre; elég, ha a Sarlóra, az Erdélyi Fiatalokra, a népi irodalomra hivatkozunk. Szabó Dezső impulzust 895
