Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - EMLÉKEZÉS - Fábián Ernő: Emlékezés Szabó Dezsőre
FÁBIÁN ERNŐ Emlékezés Szabó Dezsőre Száz éve született Kolozsvárt, az akkori Felső szén utcában. így emlékezett egykori városára: „Te adtad a magvakat az elrendelt vetésre, és ha megtántörült a láb, ha megremegett a vető kéz: viharban és mostoha szikek fölött: te voltál az emlékeztető kakasszó s továbbléptető újult ereje a megingott Anteusznak. És a meglett férfi nyugodtan nézett szét a barna vetések fölött, s nem rémült az idők zord szeszélyeiben.” Mint a református kollégium kisdiákja, Kolozsvárt követte el első politikai csíny tevését is társai élén; nyíltan „abcugoJta” a városba látogató császárt és királyt. Miért idézzük az Életeimből ezt a jelentéktelen epizódot? Nem valami sorsszerűséget, az eleve elrendeltség kezdetét akarjuk felidézni a rendőr barátságos rendreutasításában, amivel lefegyverezte a rebellis had ellenzékiskedését. Az „abcugoló” kisdiá'Kból a szabadelvű társadalom egyik legjelentősebb kritikusa nevelkedett, akit elfelejteni, örökre a megbélyegzés súlya alá helyezni oktalan torzítás volna. Szabó Dezső féktelen viselkedésével környezetét maga ellen fordította. Azok közé a kritikusok, ideológusok közé tartozott, akik előtt nem volt szentség, csalhatatlan tan, tekintély, akiknek a visszahúzódás, taktikai fontolgatás, reálpolitikai illúziók és esztétikai szépelgés és szellem és a test halálát jelentik. Mint egykor a prédikátoroknak, csak saját hitük és meggyőződésük értékes, minden más: tévelygés és megalkuvás. Az ilyen elmealkatú és szerepvállaló író vagy gondolkodó alkotásait szokta az utókor szándékosan zárójelbe tenni vagy a korra emlékezés margójára szorítani. Felesleges arról vitatkozni, hogy e gyakran ismétlődő művelet mennyire igazságos, milyen célszerűség olvasható ki belőle. A tények fontosabbak. Szabó Dezső a századelő radikálisai közé tartozott, a miniszterelnökhöz intézett nyílt levele után Ady oldalán vette föl a harcot a fennálló rend ellen, reménykedve a forradalomban. Bármelyik, főiként a Nyugatban és a Huszadik Században megjelent írását olvasva, több mint fél évszázad távlatából szembetűnő, hogy milyen szuggesztív, eredeti értékelést sei és kritikusi magatartással közelített kora társadalmi valóságának és a kultúra válságának megértése felé. E rövidre fogott emlékező írásban csupán két, a legjobbak közé tartozó tanulmányára utalunk. Eötvös- és Ady-tanulmánya egyaránt jellegzetes Szabó Dezső-írás: a történelem is a kultúra filozófiájából magyarázta az alkotást és az írói magatartást, ily módon a tanulmány olyan koranalízist tartalmaz, amelyben eredendően bennefoglaltatik egy lehetséges terv, amely megszüntetni hivatott a bornírtságokat. !A romantikus Ady (1911) a gondolkodásmód és a módszer lényegi mozzanataival a tanulmányírás eredeti alkatára mutat. Szabó Dezső kimutatja benne, hogy az újkori individuum lázadása legteljesebb formáját a romanticizmusban érte el. A romantikus ember a meg nem határozható „én”-ek sorozata, amelyet az egyénre „ömlő” univerzum vált ki benne, így a romantikus írónál-költőnél a művészet a gyorsan múló valóság kifejezése. Adynál, mint minden romantikusnál, az életet gúzsba- kötő norma, szabály — öl. „Megöltek az evangélisták, / Az életbölcsek, Krisztusok A lázadás azonban az igazi alkotónál a szellem és az értékek gazdagodásával jár együtt. Ady költészete „ ... szuggesztív erővel állandó tényezője marad a léleknek. Érzékeink meggazdagodnak: több hangulattal, több ritmussal éljük a világot. A padra tett kezűek szomorú országában ő az életszava: merjetek magatok lenni, egész életet élni.” Eötvös Józsefről írott tanulmányában — Eötvös írói egyénisége — a történelmi és társadalmi problémákra összpontosított. „Ami Petőfi a forradalomnak a lírában, 894
