Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1-2. szám - TANULMÁNY - Ördögh Szilveszter: Veres Péter

és követői, s természetesen ellenségei. Társai nemigen, vita partnerei szintén kevesen — bár sokan és sokszor szálltak vele vitába. A róla alkotott és elterjedt vélekedések néha legendává nőttek — pedig puritán élete nagyonis hétköznapi volt.

Nem véletlen, hogy saját írásairól a legszigorúbb és mindmáig legigazabb bírálatokat önmaga írta meg, kényszerültségből. ,,... igazán vérre menő, vesékbe hatoló, lényegre tapintó bírálatot nem kaptam soha, egész írói életem során. Nem azért, mert remekműveket írtam volna, ó, nem, hanem azért, mert elsősorban nem az írót nézték bennem, hanem a parasztot és a bizonyos szerepekre igen alkalmas közéleti embert. .. más-más okból ugyan, de több irányból is kíméltek engem. Éspedig azért, mert bizonyos feladatokra kitűnő esz- közemlbernek vagy szövetségesnek láttak. A régi baloldali emberek — politikusok és irodalmárok — úgy érezték: igen-igen alkalmas lehetek a szegényparasztok lázítására.”

•Ezek a körülmények fokozott önismeretre, szigorra ösztökélték, hiszen nem bízhatott meg másban. Egyedül volt, mivel megkülönböztették, s ez a különböz- tetettség — a legjobb szándékkal bár — hamis ítéletekre adott lehetőséget. Nemmindennapi önismeretének másik oka is volt, igaz, ez nem aktuál-politikai, hanem társadalomtörténeti gyökerű:

.......nekem, az autodidaktának, aki íme, bem

erészkedik még a gondolkozás világába is, mindig bizonyítanom kellett a mi mandarinista társadalmunkban, hogy igenis tudom, mit beszélek.” Jól mutatja ez az idézet Magyarország feudális állapotát és örökségét, a hierarchia-szemléletet, a demokratizmus hiányát. Mintha nem is lett volna az 1848-as polgári forradalom, amely — s épp Petőfi Sándor érdemeként! — a nép nevében és a népért bontott zászlót. A restaurálódott rendszer, kivált az 1919-es proletár forradalom után, kétszeres erővel állította vissza az osztálykülönbségeket.

Veres Péter tehát sem magánemberként — nincstelen paraszt volt —, sem osztálya képviselőjeként — a Nemzeti Paraszt Párt 1944-ben (!) alakulhatott csak meg — nem volt egyenrangú az irodalomban és illetékes a politikában. Ez a kettős akadály önbizalmat és erőt adott a megszólalni akaró fiatalembernek. Nagy öntudattal, szinte már szegényparaszti gőggel ír: „ ... én magam is őstehetség vagyok”; „Az én dolgom tiszta és egyenes ...” S rögvest indulásakor a számára és osztálya számára legfontosabbal kezdi: „Ismerd meg tenmagadat!” Az önismeret, a társadalmi öntudat nélkülözhetetlenségét élete vége felé így indokolta: „Balgatag gyermek nép voltunk mi mindig a történelemben és a politikában ..Tehát a társadalom megváltoztatásának a tömegek öntudatra ébresztése a feltétele, a tömeg pedig egyes emberekből áll. Ennek logikája szerint első műveiben leírja önmagát, közvetlen környezetét, mintegy önmagát — a balmazújvárosi szegényparasztot — dokumentálja. De ez az öndokúmentálás több tényléírásnál — mivel nem öncélú, hanem példaadó, tudatosító szándékú: a történelmi és társadalmi helyzet kilátástalanságának a föltárása. S hogy az objektív igazságot fölfedeztesse a szubjektív olvasóval, kijelenti, hogy „Az igazság, a teljes igazság nem a könyvekben, hanem benned van.” Veres Péter érezte, hogy ahhoz, hogy a tömeg föllázadjon nyomorúságos sorsa ellen, tudnia kell, hogy mi ellen és miért kell lázadnia! Tény: a reménybeli tömegekhez nem jutottak el ezek az írások. „Ha népszerű röpiratokat írnék, az se jutna el hozzájuk ... így hát azoknak írok, akik megértenek. Néhány ezer vagy néhány száz paraszt között is megtalálom, akiknek ez az írás szól. A tettreváltás már az ő dolguk.” Sok naivitás volt még ezekben az írásokban, különösen a gyakorlati elképzeléseket illetően. De a tények valódiak voltak, s a leírás cicomátlan. „Ez a

79