Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - SZEMLE - Rónay László: Forrás antológia
Forrás ANTOLÓGIA 1969—1979. Gondos, szép kivitelű gyűjtemény megjelentetésével emlékezett meg fennállásának tízéves fordulójáról a kecskeméti Forrás. A számvetés, a jogos öntudattal történő ösz- szegzés gesztusával születhetett az antológia,, hiszen a lap egyik legkarakterisztikusabb, legtudatosabb vidéki folyóiratunk, mely tudatosan vállalja a hagyományok őrzését, és a jelen teljes, kendőzetlen feltárásának és elemzésének nem mindig hálás feladatát is. Érthető, hogy a kötet egyik legigényesebb tanulmánya, Orosz Lászlóé (Tóth László és a magyar irodalom) olyan szellemi magatartásnak összetevőit fejti fel, melyet ma is magukénak éreznek a Forrás szerkesztői. Tóth László érdekes, eredeti egyénisége volt a két világháború közötti magyar irodalom történetének, nemcsak szakmájának, a nyomdászatnak volt művésze, hanem pompás érzékkel érzett rá minden fontos irodalmi kezdeményezésre, s a maga szerény eszközeivel támogatta is azokat. Így válhatott Németh László ösztönző barátjává, a Válasz kiadójává, néprajzi és szociográfiai művek megjelentetőjévé. (S ami nem mellékes: a magyar sakktörténet egyik fontos megalapozójává.) Orosz László róla szóló rendkívül elmélyült tanulmányának az a jelentősége, hogy a sorok között finoman érzékelteti, hogy ez a fajta szellemi magatartás és küldetéstudat ma sem veszített időszerűségéből. Ugyanakkor pontos, néhány vonatkozásban új színekkel árnyalt képet rajzol a harmincas évek kiadói és folyóirat-történetéről is. Sajnos — egy-két szakfolyóiratban kiadott memoár kivételével e nagyhatású, tág szellemi horizontú — hadd emlékeztessek csak a Gál István szerkesztésében megjelenő Apolló humanista programjára — folyóiratkezdemények története megiratlan. Orosz László tehát bizonyos mértékben úttörésre is vállalkozott, midőn egyfajta folyóirat-típus kecskeméti kapcsolatait elemezte. A másik igen érdekes, értékes, a hagyományokat és a jelent szintetizálni törekvő tanulmányt Szekér Endre írta a szociográfia lírai elemeiről. Ebben a vizsgálódásában értékes előzményekre támaszkodhatott (Bata Imre, Kiss Ferenc tanulmányaira például), ő azonban az előző elemzőknél kissé tágabban húzza meg a két műfaj érintkezési határvonalait, s így a szociográfia hagyományos képét is árnyaltan, a további kutatások számára ösztönzően gazdagította felismeréseivel. Ez azért is fontos, mert a Forrás legértékesebb, „legforróbb” anyaga ma is a tényfeltáró irodalom, melyből jól tájékoztató válogatást olvashatunk a gyűjteményben. A szociográfiai írások színvonala természetesen nem egyenletes. Akadnak közöttük klisészerűen megírt, néha kifejezetten naiv helyzetrajzok is. Az olvasó számára az a legizgatóbb kérdés, vajon a műfaj klasszikus remekei — Nagy Lajos, Illyés Gyula, Veres Péter, Féja Géza, Szabó Zoltán, Erdei Ferenc stb. művei — nyomán sikerül-e megújítani a műfajt? Aki végiglapozza a Forrás évfolyamait, rögtön érzékelheti, vannak ilyen törekvések. Korunk mozgó, alakuló, új alakzatokat kínáló valósága rengeteg tényanyagot kínál. Ezek higgadt elemzése, az adatok gondos kiválasztása is lehet egyfajta valóságelemzés kiindulópontja, az írói szociográfia azonban ennél többet ad: a tehetség vibráló izgalmát, a csoportosítás váratlan fordulatait, a leglényegesebb jelenségek ügyes kiválasztásának képességét. Aki nem sajnálja a fáradságot, s az antológiában olvasható szemelvények elolvasása után fellapozza az eredeti írásokat is, elsősorban Kunszabó Fe renc, Zám Tibor és Hatvani Dániel szociográfiai alkotásaiban érzi a nagy ugrás lehetőségét. Akit pedig a műfaj története, lehetőségei és adottságai érdekelnek inkább, keresve sem találhat jobb fogódzót, mint Hatvani Dánielnek Illyés Gyulával készített interjúját (Látlelettől a változtatásig). Ahogy ezt közli az antológia, ugyanúgy talán érdemesebb lett volna az itt közölt florilégium helyett kiválasztani a legtalálóbb kát szociográfiai írást, s azokat adni egyvégtében. Mert — és ezt nem árt ismételni — az itt olvashatók között akad gyermeteg elképzelésekről árulkodó részlet is. Szándékosan idéztünk hosszasabban az antológia két nagy fejezeténél, a tanul892
