Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 10. szám - TANULMÁNY - Csapody István: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent ..." Gondolatok a hazai természet védelméről

MIT VÉDJÜNK TEHÁT?

Ahhoz, hogy mindez tudatossá váljon, ismernünk kell természeti értékeinket és a védelem formáit. A védett természeti értékek jellegüket tekintve lehetnek földtaniak (geológiaiak), víztaniak (hidrológiaiak), állattaniak (zoológiaiak), növénytaniak (botanikaiak), őslénytaniak (paleontológiaiak), tájképiek (esztétikaiak) és kultúrtörténetiek. Földtani jellegű természetvédelmi emlék pl. a Szentgyörgyhegy bazaltorgonája, a Badacsony csonkakúpja, a Sághegy kikatlanozott tanúhegye, az úrkuti Öskarszt, a pákozdi Ingó- és a szamolyai Kaptárkövek. Ide tartozik valamennyi barlang is, számszerint 1321, amelyeket külön határozat nélkül eleve törvény véd, de amelyek közül kimagaslik jelentőségénél fogva Aggtelek (Béke-barlang), a lillafüredi István- és Petőfi- barlang, a budapesti Szemlőhegyi-, illetve Pálvölgyi barlang, valamint a Tapolcaitavas barlang. (Kiterjedésük 24 ezer ha.) A víztani értékek a madarak fészkelőhelyével, életterével (Kisbalaton, Fertő, Fehértó stb.), a táj ősi képének fenntartásával (pl. szaporcai Ódráva-meder), sajátos növényvilágukkal (pl. csarodai Bábtava) vagy éppen a környezet- és vízvédelemmel (pl. Kisbalaton, lázbérci víztározó) kapcsolatos, (összes kiterjedésük 21 ezer ha.) Jelentős az olyan védett területek száma, amelyet egy vagy több ritka állatfaj miatt kell megkülönböztetett bánásmódban részesíteni. Ezen állattanilag fontos területeknek jó példája a földi kutya hajdúbagosi, a túzoknak dévaványai, a réti sasnak zalakomári védelme, a Velencei-tó madárrezervátuma és a Hortobágy számos szikes mocsara. Génmegőrzés indokolja olyan sajátosan magyar, háziasított állatfajok intézményes fenntartását,' mint a magyar szürke marha, a bivaly, a magyar nóniusz-ló, a rackajuh, a mangalicasertés és a magyar pásztorkutya-fajták (puli, pumi, kuvasz és komondor). A növénytani értékek miatt védelem alá vont területek két csoportra oszthatók. Fontosabbak a spontán előforduló, ritka fajok élőhelyei (pl. a dolomitlakó len Pilisszentivánnál, az erdélyi hérics Csorváson és Nagytatársáncon, a magyar kikerics Szársomlyón stb.) és a magyarföldi növénytakaró jellegzetes társulásai (pl. bátorligeti ősláp, szőcei tőzegmohás, szentgáli tiszáfás, ohati szikes tölgyes); míg a második csoportba egyes öreg fákat (pl. kőszegi szelídgesztenye, balatonakarattyai szilfa) s az emberi tudatos tevékenység nyomán létrejött fasorokat (pl. Nagycenk), parkokat és arborétumokat (pl. Jeli, Kámon, Szeleste, Zirc, Alcsut, Tornanádaska, Cégénydáránd stb.) sorolunk, (összes kiterjedésük 62 ezer ha.) A kihalt élőlények nyomait, illetve maradványait őrző őslénytani lelőhelyek közül kiemelkedő fontosságú embertanilag Rudabánya és Vértesszőlős, állattanilag Ipolytamóc, növénytanilag Ipolytamóc, Sótony, Cák. Kizárólag tájképi érték alapján számontartott védett terület alig van, hiszen a találomra választott tiszai Sasér, Már- tély, dédai erdő vagy a pomázi Kőhegy is kötődik valamilyen különleges értékkel a már felsoroltakhoz. (Tájképileg védett 110 ezer ha.) Végezetül kultúrtörténetileg jelentős emlék a Mohácsi Történelmi Emlékhely és Pusztaszer. (Területük 9000 ha.)

a) A felsorolt (és fel nem sorolt) természeti értékek valamennyien területi védelemben részesülnek, ami azt jelenti, hogy a védendő tárgy vagy élőlény egész lelő-, illetve élőhelyét védjük. A közhasználat ezekre a területekre megkülönböztetés nélkül alkalmazza a „természetvédelmi terület” kifejezést, jóllehet a területi védelemnek az eddigi hazai gyakorlat három, jól elkülöníthető kategóriáját alakította ki.

Legnagyobb hagyománnyal rendelkező, legkisebb területi kiterjedésű, legkevésbé komplex és a legszigorúbban védett terület a (szigorú) természetvédelmi terület (TT). Ezen gazdasági tevékenység nem folytatható s megőrzése tudományos vagy génfenntartási szempontból fontos (pl. a bánáti bazsarózsa hosszúhetényi lelőhelye vagy a parlagi vipera a' Kiskunságban). A tájvédelmi körzet (TK) ezzel szemben nagykiterjedésű (5—20 ezer ha) terület, védendő értékei sokoldalúak, de előírásai nem szüntetik meg, legfeljebb korlátozzák a gazdálkodók tevékenységét. Céljuk a természetes táj alkotóelemeinek meghatározott egyensúlyban tartása és éppen ezért a legdurvább beavatkozások (pl. parcellázás, új bányák nyitása, ipartelepítés, művelési ágváltozás, tájba nem illő építmények létesítése stb.) megakadályozása. Számuk 28. Belőlük a Középhegység csaknem minden tagjára jut egy-egy a Balatoni el vidéktől a Tornai Karsztig. Kívülük ismertebbek még Barcs, Fertő, Gemenc, Orgovány, Ócsa, őrség, Sop884