Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1-2. szám - TANULMÁNY - Rónay László: Devecseri Gábor műfordítói elveinek kialakulása

ri Gábor, aki Klári révén szoros kapcsolatba került a zenészek társadalmával is, elsősorban Szabolcsi Bencével. Maga a szöveg egészen kitűnő nyersanyag lehetett volna a zeneszerzőnek, s nagy kár, hogy végül mégsem lett belőle opera, hiszen szellemes fordulatai, pergő cselekménye, váratlan ötletei Rossini világát idézik. Az egyes párbeszédes részleteit oly ötletesen komponálta Devecseri, hogy szinte hallani véljük alattuk a zenét is. Ilyen például Ferenc és Elemér pattogó duettje:

FERENC:

Így hát az élet semmivé lett.

Én elmegyek és öngyilkos leszek.

ELEMÉR:

No várj csak! Hova mész?

Ha jön is a vész,

nem csügged az ész,

a merész,

nem heverész,

de tettrekész

ez az egész, ez az egész.

Mintha A sevillai borbély Figarója adná jótanácsait a kicsit tehetetlen Al- maviva grófnak, vagy Mozart nagy operáinak, a Szöktetésnék, a Figaró házasságának, a Varázsfuvolának népi hősei suhannának át a színen. Mert e műnek nem az adja meg jelentőségét, hogy Plautus nyomán újraír egy szokványos vígoperai helyzetet, hanem hogy immár természetes anyanyelveként beszéli a formát, a jambikus trimetert, s úgy tudja beszéltetni hőseit, hogy mögötte szüntelenül halljuk valami titokzatos zene zengését. Bóka László írja: „Nincs benne rejtett célzás, példálódzás, erkölcsi tanulság s korszerűség — művészi program sincs. Zenei fogantatású költői verssorok, játékos, friss képzelet, teljes kedv, a terv nélkül is biztosan járó ifjúság könnyedsége, azonnal hódító, de nehezen elemezhető költői szépség; ez ennek a parányi drámácskának értékára, ez költője fegyverzete. A versek szépségében a művészet diadalmaskodik anyaga felett. A játékban költő neveti ki emberi sorsa változtathatatlanságát. A versek valóban szépek, visszakívánkoznak oda, ahonnan vétettek, a hangok, dallamok, harmóniák birodalmába”.

Új műfajjal is kísérletezik ezekben az években Devecseri. 1940-ben írja első elbeszélését, a Szenvedélyesen lusták egyesületét, mely amolyan szellemes ujjgyakorlat, de laza szálon azért érintkezik a nemzedéki regényformával, mely oly magával ragadó szűr realitással öltött testet Sőtér István F eile g járásában. A játék és a varázslat — a Nyugat harmadik nemzedékének esztétikai kulcsfogalmai — az ugyancsak 1940-ben írt Körhinta vezérlő motívuma. S 1940-ben írta, de csak 1943-ban jelentette meg kötetben is De amore című művét, mely filozófiai traktátus, de személyes gondolati kalandozás is, az élettel épp kapcsolatot kötött fiatalember játszi bölcselkedése. „Színes, bájos olvasmány — írja róla Weöres Sándor a Diáriumban —, mely ... régóta halódó műfajt éleszt föl; Devecseri egyrészt ügyel arra, hogy az avatag műfaj kedves dohossága el ne röppenjen, másrészt az ódon formába modern fordulatokat, modern gondolatokat helyez, mintegy ellentétképpen, s anélkül, hogy az alaphangulatot megbolygatná.

76