Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - Bakos Ferenc: A-B-C (elbeszélés)
BAKOS FERENC A-B-C Znon— az energetikai fakultás félév-ismétlésre kötelezett hallgatója — a készenléti szoba fülledt félhomályaiban a régi-régi, málladozó lapu könyv fölé hajolt. A könyv napokkal ezelőtt akadt a kezébe. Késedelem nélkül, egyvégtében betűzte oldalait az elsőtől az utolsóig — külön izgalommal járt az óvatos, már- már régószi lassúságé lapozás —, a könyv attól kezdve ott hevert felütve az asztalán. Elsárgult, ovális kiivágású fotográfia, felrtéhetően az íróról; a másik oldalon kalligrafikus jelekkel a cím: Árvácska. Znon nem tudta, mit jelent ez a szó önmagában: árvácska. Előző reggel erős fénynyaláb esett a könyvre, megcsillogtatva az útjában lebegő por-részecskéket, és Znon ezidáig észrevétlen jelet fedezett fel a címoldalon, valami kézírásos bejegyzést. Csaknem félnapos keresgélés után rátalált arra a flakonra, melyben az írás-előhívó vegyszert tartották. Tudta, hogy ott kell lennie valahol a dokumentációs szekrényben, ment a kezelési szabályzat is említette: az eredeti kapcsolási rajzok üzemzavar esetén vegyszerrel rekonstruálhatók. A folyadékot kötszeres vattával vitte fel a lap aljára, és lélegzetvisszafojtva várta a jel erősödését. Egyszeriben ott volt az egész, jól kivehetően, ám csak nagynehezen betűzhetően — ismét egy újabb értelmetlenség: Zsefnek szeretettel A. Hamarjában megint rátört az az itt megismert állapot: a bezártságé, önkéntelenül a nyílászáró felé nyúlt, kezével céltalanul matatott az alumínium kereten. „Vajon mit akarhatok?” — kérdezte fennhangon. És már az is, hogy beszél, amikor nincs is senki halló tá volságfban! Tekintete a könyvre esett: a szerző fura, középen szétrendezett haja, gunyoros arca, lehetetlen öltözéke és egy régi valakinék a tegnap előhívott kézjele: szeretettel. Elviselhetetlen volt a déli hőség, a gépteremből felhallatszó zörej. Znon magához ragadta a könyvet, aztán elhúzott egy ajtót, hogy kivegye a halfogó szerszámot. Ez a halászó bot is, csakúgy, mint később a könyv, véletlenül akadt a kezébe, mindjárt a második Vagy harmadik napon, hogy szolgálatba állt. A transzformátorhoz párátlanító zúzalékért nyitott be a raktárba, és feltűnt neki az ismeretlen rendeltetésű eszköz: a hosszú, vékonyodó, sárga színű rúd az egyre kisebbedé karikákkal, a rúd végén égetett-pontozott jellel: ZS. A bot mellett egy penészes zsákfélét is lelt, benne PVC-fóliában egy forgatható orsó, meg két-há- rom üres vagy zsinórral teli cséve és egy rekeszes döboz kezdetleges kis szerkezetekkel. Először apró energiaforrást gyanított, ami forgó mozgásiba hozhatná a fénylő lemezkét, hasonlóképp, mint az elavult, propelleres hajtású hajóknál. Csalódott, amikor rájött: egy darab ólom, drót, kezdetlegesen meghajlított fémlemezke, kőt gyöngyszem az egész, no meg a háromágú kampó, ami ráadásul beleszúrt a tenyerébe. Azután az egyik kerek csévén színes képet fedezett fel: egy ember hosszú, görbe bottal, feszülő zsinórral, a zsinór végén valami víziállattal. Ismerősnek tűnt a kép, még alapozó iskolás korából. Később, miközben a zúzalékot cserélte, be is ugrott a víziáilat neve: HAL. 852
