Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - Tatay Sándor: Régi urak, volt szegények (elbeszélés)
sorokat átengedték a badacsonyi régi uraságok maradékainak. Nemcsak természetes irodalmi érdeklődésük hozta össze őket, rokoni, sógori kapcsolatok fűzték legtöbbjüket a Kisfaludy, Szegedy családhoz. A költő életében olyan jelentős Vízkelety nevet viselik Egry József mostoha unokái is. Szóval ez az elbeszélgetés jóformán a családban folyt, gondolom nem volt haszontalan a jelenlevő fiatalok számára sem. Az előadónak pedig könnyű dolga volt. A legkalandosabb életű magyar költőre emlékezni a titkok tudói között élvezetes feladat. Nehéz is megmondani ezekről az egykor gazdag, vagy módos családokról, hogyan vészelték át a szegénység évtizedeit és az öregeik miből élnek? Ment a szegénységet ingyen ma sem adják. És nem mindenki próbálkozott olyan látványos kenyérkeresettel, mint az az öreg hölgy, aki már vagy tizenöt évvel ezelőtt képes levelezőlapokat árult a szórakozó helyeken, az állomás és pecsenye- sütő bódék körül. Hozzá nyakába táblát akasztott többnyelvű felirattal: „Szívesen tolmácsolok!” Az idős úriasszony férjes nevén Ányos, a kiváló költő családjából, leánynéven Kisfaludy. Szemet szúrt ez Jankovich Feri barátomnak is. Nem ütközött túl nagy nehézségbe, hogy kijárjunk neki az Irodalmi Alapnál havi háromszáz forintot. Ne botránkoztassa az idegeneket ott, ahol Kisfaludy úton járnak, és Kisfaludy Irodalmi Múzeumot tartunk fenn. Kapta is mindaddig, és elég volt sóra-paprikára, mígnem egyesítettek bennünket a gazdag Művészeti Alappal. Akkor megvonták tőle. A múlt ősszel találkoztam vele a tomaji faluvégen. Könnyű véle találkozni, ha autóval utazik az ember, hisz a falutól négy kilométerre eső lakásától odáig és vissza szívesen él autóstoppal. Meg is állnak rendre, szép öreg arca, hófehér haja tiszteletet parancsol. A gyalogos számára kegyetlenül hosszú, autósnak rövid úton ő viszont elég tiszteletlenül, de nagy hozzáértéssel értékelte irodalmi, és egyéb folyóiratainkat, hetilapjainkat. Mikor kisegítettem a kocsiból, efféle hölgyek ajkán szokatlan kérdést tett fel. — Mit gondol, Tatay, hány éves vagyok? Hetvenötöt mondtam udvariasan, de hogy annyira udvarias vagyak, nem hittem. — Kilencven elmúltam — vallotta mosolyogva. Levezettem karomon a meredek lépcsőn, melyet keskeny gyalogút követ a vizenyős területen fekvő vizenyős és hírhedten szegény szobájáig. Csak egy példa, csak emlékként hoztam fel egyet az ilyenek közül, mielőtt mind elmúlnak és nem batránkoztiatj á.k az érzékeny lelkeket. A régi urak összejönnek néha, egyre fogyó számban a Hableány vendéglőben feketére. Ismerem nagyjából az egykori dunátúli uraságok rangsorát. Itt és most történhet csak, hogy egy társaságot alkotnak. Mert a ranglétra különböző fokain helyezkedtek el ők akkor is, ha valamennyien elmondhatták magukról, hogy őseikre tekintve hozzájuk képest neofiták például Keszthely hatalmas urai, a Festetics hercegék. A badacsonyi házat azért is meg kellett erősítenünk betonkoszorúval, ellátnunk viharálló tetővel, jól fűthetővé tennünk, mert nehéz lenne úgy élnem, hogy sose lássam onnan a téli tájat. Fantasztikusan szépek onnét a Balaton jeges fényei. Télen a nap nem keres nyugvóhelyet a szigligeti és edericsi dombok mögött, hanem unván a hosszú didergést, lehanyatlik ablakunkkal szemben a tó tükrén. Vagy tíz évvel ezelőtt, egy téli késő délután megborzongtam, mert mennydörgést hallottam. Kiszaladtam, tán mégis félreértés, a repülőgépek már nemegyszer becsaptak robajukkal. De ezúttal nem. Szokatlan irányból, a hegy felől 845
