Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - Tatay Sándor: Régi urak, volt szegények (elbeszélés)
vörös szegélyű, rendkívül sötét felhők nyomultak előre. Különös félelmet keltenek az emberben. Ez alkalommal a megszokottnál is erősebb szorongást éreztem, mert nem oly rég történt, hogy Molnár Gyuri odátámasztotta a konyhaajtónk elé a hosszú vaslétrát, és arra fölakasztotta magát. A nehéz létrát azért cepelte oda hátra, mert a padlásföljáró, ahol rendeltetése szerint állt, igen látszatás helyen volt, és a megrázó esemény világos nappal történt. Tettének indítéka a féltékenység volt. Hogy valódi okkal-e, pontosan nem tudhatom, csak annyit tudok, hogy felesége szép és kívánatos asszony volt. Olyan vidékről került ide, ahol már akkor is sokat adtak a falusi asszonyok az öltözködésre. Meg is szólták a hegybéü öregek, hogy két télikabátot tart. Itt kezdték közös életüket néhány kőhajításnyira, a Purgly féle házban. Szemem előtt tanult járni, és nődögéit mindig tisztán tartott, szépen öltöztetett négy gyermekük. Tanúja lehettem volna a fiatalasszony csaliaságának, szomszédok kö*- zött alig maradhat az ilyen rejtve, de nem tudok semmiről. Később leköltöztek egy másik volt urasági épületbe, de teraszunkról odalátszik annak a lakásnak is a bejárati ajtaja. Ha fölteszem a jobbik szemüvegemet, láthatom, ki megy be rajta, és jön ki. Mások sokat tudni véltek róla, és terjedt a gyilkos pletyka. A szépszál és erőteljes férfi, aki így elmúlt negyvenkét évesen, sok éven át segítkezett nekem a szőlő megművelésében, és gyakorta a feleségével együtt. Azután is, hogy távolabbra költöztek, szívesen járt ide fel, sőt, úgy mondta, itt érzi igazában jól magát. Nem csoda, hisz második szomszédunk az egykori Purgly féle birtok, és ott nőtt fel a roskatag vincellérházban, mert ekkor már özvegyasszony szőlője volt az a kiváló bortermő, és tudvalevő, hogy özvegyasz- szony háza előbb roskadozik. Ha jobban figyelnénk egymásra, megsejtenénk barátainkban az öngyilkos jelöltet, még tán tehetnénk is értük, mert vannak jelek. A Gyuri nekem többször is megmondta, hogy felakasztja magát. Jó, ez még semmi, de ez a behe- mót ember, aki, ha meglódította nehéz csizmáit, két bakhátat átlépett egyből, hogy szőlőskertünk olyan pontjára érjen, ahonnét könnyen odalát házuk bejáratához, mondom, ez a szép darab ember nemegyszer elsírta magát nekem, ha bort ivott. Mert a brigádban, amelyben munkahelyén dolgozott, reggeltől estig az ment, hogy ez hírlik, meg az hírlik az asszonyról, meg hogy éppen az imént ugrott be valaki az ablakán ... Lám, bevásárló szatyorral a kezében már egy fél órája eltűnt a part mögött, figyeld, csak figyeld, mikor bukkan elő!.. . így ment ez, mert ha valakiben felismerik a féltékenység gyötrelmes betegségét, annak nincs 'maradása a jókedvű emberek között. — Gyuri! — szóltam hozzá — hát maga a legerősebb abban a nyamvadt társaságban. Egyet, csak egyetlen egyet vágjon pofon egyszer, hiszen akkorát tud ütni, hogy kettőt hömbölödik az illető, és akkor örökre vége lesz a csúfolódásnak. — De hátha mégis igaz — felelte ő, és ilyenkor potyogott a könnye. A lelkifurdalásom pedig azért maradt, mert nékem kellett volna megcselekednem, nem valószínű, hogy visszaütöttek volna. És ha visszaütnek, akkor is meg kell cselekedni az ilyet életmentésért. Nem szabadulhatok a gondolattól, hogy a gyilkosságokért és öngyilkosságokért felelősek vagyunk valamennyien. Valahol, valamikor tennünk kellett volna valamit. A halottaktól pedig félek. Még attól is, hogy visszajárnak, és felelősségre vonnak. Gyermek koromban sem féltem sem rablótól, sem farkastól, de féltem az ártalmatlan halottaktól, a kísértetektől, mert elképzelhetetlen volt számomra, hogy annyi csak a halál, mintha egy vekkert földhöz vágnak, és elhallgat. 846
