Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1-2. szám - TANULMÁNY - Rónay László: Devecseri Gábor műfordítói elveinek kialakulása
res Tibor, a regényíró (akkor lírai költő) figyelték, Weöres Sándorral közösen írt balladánk alakulását”. Az egyetem elvégzése utáni két évben doktori értekezésén dolgozott. Kedves költőjének, Kallimachosnak művészi tudatosságáról írt. S közben szorgalmasan fordította Plautus két vígjátékát. Az egyik utolsó magno-szalagon így emlékezett erre a munkára: „Én először Plautusnak azokat a munkáit szerettem volna lefordítani, amelyeket elemezve tanultunk az egyetemen. Tehát nekikezdtem vagy nekikezdtem volna a Trinumnus fordításának. Igenám, de engem nem ez a Plautus darab érdekelt, hanem a plautusi nyelv, a plautusi zene”. Így jutott el a Miles gloriosus (A hetvenkedő katona) című darabhoz, s ahhoz a kicsit szkeptikus, de iróniában oldott plautusi igazsághoz, melyet a római író így fogalmazott meg: az ember embernek farkasa. Annak a körnek, melyhez tartozónak Devecseri is vallotta magát, alapelve volt, hogy a klasszikusokhoz való viszonyuk mindig korszerűen determinált. A plautusi filozófiát igazolni látszott a világháború. Kallimachos művészi tudatosságával kapcsolatban pedig arra talált alkalmat Devecseri, hogy önmagáról, a maga költészetéről is valljon. Maga a megközelítés is önjellemző: elsősorban azt próbálta bebizonyítani, hogy a költői játékosság eleve kizárja a „tudós költészet” világtól elvonatkoztatott hűvös eleganciáját. S magáról vall akkor is, amikor Kallimachos költői magatartását így jellemzi: „ ... nem azért poéta doctus, mert tudós volt, aki verseket is írt, hanem mert költő volt, aki tudós tevékenységét is arra használta fel, hogy költészetét gazdagítsa”. Kallimachos, aki Ptolemaios Philadelphos udvarának ünnepelt költője volt, himnuszaiban és epigrammáiban tudós célzások, kommentárt kívánó utalások sorával élt, költészete mégis bámulatosan könnyed és elegáns (és ebben Devecseri lírájának egyik példáját sejthetjük benne). A hagyományos metrumokat könnyedén kezelte, de azokat alkalom- adtán át is alakította. Játékos, lebegő, mégis aprólékosan kiszámított poéta volt. S ugyanakkor ihletett lírikus, igazi „isteni” költő. Nem véletlen, hogy értekezésében épp ezeket a jellemzőit érzi fontosnak Devecseri Gábor, hogy újra meg újra kitér a játékosság jogának védelmezésére, hogy oly sokat foglalkozik a költői formálás Kallimachos versvilágában jelentkező kérdéseivel, s igyekszik korszerűen megfogalmazni az ihletett költő képét. Elődöt teremtett vele önmagának, olyan költői előzményt, mely egyszerre vál- hatik a maga költészetének eredőjévé és igazolójává. A hagyományos klasszika-filológia képviselőinek nyilván idegen volt e megközelítés. Az Egyetemes Philológiai Közlönyben megjelent méltatás szerzője ezért is hangsúlyozza Devecseri értekezésének Sturm und Drang jellegét, bár — megállapítása szerint — „ennek ellenére vannak határozottan érdemes részei”. A méltatás szerzője rögtön ki is tessékeli Devecserit a tudomány köréből: „Miért ne lehetne azt a költői készséget, ami Devecseriből kétségkívül árad, a hozzá legközelebb álló, vagyis nem a legmegfelelőbbnek látszó görög-római líra terén gyümölcsöztetni ezután is, mégpedig akként, hogy filológiai tájékozottságának elsősorban értékes fragmentumok rekonstruálásában vegye hasznát?”. Holott ekkorra kialakult — s a Plautus-fordításokban, A hetvenkedő katona és a Három ezüstpénz nyelvében — Devecseri fordítói készségének legnagyobb ereje, az a képessége, hogy nemcsak a fordított mű tartalmát adta vissza, hanem bámulatos pontossággal élte bele magát a zenéjébe is. A jambikus trimeter, Plautus darabjainak formája, Devecserinek is kedvelt mértéke lesz — ekkor már motoszkál benne az Al-állatkereskedő, vagy az igazi szerelem diadala című plautusi játék terve —, s a plautusi dallam megejtő tánclépései vissza-vissza járnak 72
