Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1-2. szám - TANULMÁNY - Rónay László: Devecseri Gábor műfordítói elveinek kialakulása

majd saját verseiben is. A Plautus-fordítások finom zeneiségéről írta rendkívül elismerő kritikájában Bóka László: „Ahhoz, hogy valaki így tudjon fordítani, nem tudatosság kell, hanem elsősorban abszolút vers-hallás és az igazi alkotás játékos derűje. A költészet megett zene zeng, tánc perdül... Ez a zene és ez a tánc, ami minden tudnivalón túl közvetlen élményként hat a műalkotásokban, ez az, ami közös minden kor költészetében, nem ezt kell lefordítani, hanem ezen keresztül kell és lehet lefordítani mindent. Kell: annak, aki ezt a zenét mindig hallja; lehet: aki ezt a táncot járatja minden szavával. Devecseri Gábor ezt az eleven zenét zengeti magyar Plautusában, erre ügyel csak, mert ez Plautusban, e kitűnő költőben, az örök. Mi, akik úgy tanultunk latinul, hogy az iskolapadban szorongtunk, és lelkünket belepréselték egy latin iskolába, hol a kis Sextus és Aulus társaságában Remmius oktatását hallgattuk, már akkor is gyanítottuk, később biztosra vettük, de csak most tudjuk élményszerűen, hogy Remmius nemcsak ,docet’, nemcsak ,educat’, hanem olykor egy ,nestiplica’ társaságában Plautust hallgatja, s egy-egy megejtő sláger közben fülébe súgja: ’ocelle mi!’ ... Mert szegény cuculus ő is.”.

1941-ben másik nagy fordítói erőpróbájára is sor kerül: kiadja a Homéroszi himnuszok második kötetét, Kerényi Károly bevezető tanulmányával. E kötet tartalmazza a sokat emlegetett Aphrodité-himnuszt is, mely az Iliász és Odüsszeia mitikus anyagának tömör foglalata, az isteni és emberi világrend találkozásának ritka érzékletes ábrázolása. Talán e himnusz fordítása közben fogamzott meg De- vecseriben a nagy elhatározás: meg kell birkóznia a nagy homéroszi eposzokkal. Fordítása azért is rendkívül jelentős, mert ízig-vérig költői munka. Felvillannak már benne azok a jelzős kifejezések, melyek majd az Iliász és Odüsszeia fordításában nyerik el végső funkciójukat.

Itt, ebben a kötetben sejlik fel először a Nyugat iskolájának meghaladása: Devecseri olyan költői nyelvet teremt, mely élővé és mégis fenségessé teszi a klasszikusokat. Az Aphrodité-himnusz bevezetése már a nagy eposzok végérvényes fordítói megoldásait előlegezi:

Aphroditét éneklem, a szépet, az arany koszorúsat, öt, akinek birodalma a tengeri Kypros egészben, minden várával; Zephyros nedves szele vitte hullámos zúgó vizen át Kypros szigetére lágy habokon. S az aranyszalagos Hórák befogadták örvendezve felöltöztették égi ruhába, szépenfont koszorút, aranyéket téve fejére, átfúrt cimpájába pedig viruló függőket rézből s drága aranyból, gyengédívü nyakára és ragyogó mellére aranyló láncokat adtak, ékszert éppen olyat, amilyenben a szépfejü Hórák ők maguk is járnak, valahányszor mennek a bájos isteni körtáncban résztvenni, olymposi házba.

Ismét csak Bóka László — Devecserinek szívbéli barátja akkor — figyelt fel a fordítások igazi jelentőségére: „ ... fordításai éppen azt bizonyítják, hogy az igazi ismeretek nem a jelrendszeren s nem a fogalmi ismereteken keresztül vezetnek a görög világba, hanem a semantikán, a jelentésrendszeren és a jelentés- változások stilisztikai átértésén. Erre pedig a nem-szakembert csak egy költő interpretációja taníthatja meg ... Devecseri egyre biztosabb vezető, ma már any73