Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - Péntek Imre: Versenyfutásban a környezetgazdálkodásért (riport-esszé)
KETTEN A „VÁDLOTTAK” KÖZÜL A Landorhegyi út egyik toronyházának erkélyéről bámulom a dombokra felkapaszkodó új városrészt, a kellemes színezésű panel-alakzatokat: változatosabbak a megszokott „doboz-egyenformánál”, s itt, ebben a környezetben — a zöld hullámvonalak kígyózásában — a geometrizált élek, sarkok, síkok, kubista képekhez hasonlóan megtörnek, vardálódnak, s beleolvadnak a táj gyűrődéseibe, hajlataiba. Barátom és vendéglátóm reggelihez szólít. Az asztal ékessége a Zalai felvágott: friss, zsenge, rózsaszín, kívánatos. A tenyérnyi széles szeletek szinte ellepik a tányért. A számban összefut a nyál. Nem soká kínáltatom magam: nekilátok. Valóságos felvágott költemény: a gyengített párizsias húsrétegben férfias sonkadarabok. Ellentétekre épülő íz-kompozíció. Még egy szelettel jutalmazom magam. Majszolás közben az jár az eszemben, hogy miket fogok kérdezni a Zalahús főmérnökétől... A Zala vízgyűjtőjén ők fizették az utóbbi években a legtöbb szennyvízbírságot. Valamelyik évben 18 milliót... Na, és az indulatos újságcikkek a véres, húscafatos léről... Bele a Váldckába. A Zalába, a Balatonba. Országos felháborodás a vállalat „magatartása” ellen. Mintha gonoszságból vagy elvetemültségből csak azért is meg akarná mutatni... Megteheti és meg is teszi. A felvágott viszont finom... Két évvel ezelőtt T. S. írása a megyei lapban, a címe is riasztó: 100 milliós beruházás ellenére megoldatlan a Zalai Húsipari Vállalat szennyvizének tisztítása. Idén májusban együtt utaztam a tatabányai VIDUS (a Tatabányai Szénbányák Vállalat „melléküzemága”: a szennyvíztisztító művek egyik legnagyobb hazai teryezője-kivitelezője) technikusával, aki szerint átadták a vállalat kezelésébe a kész tisztítóművet. De a szakmunkások nem értenek a berendezésekhez, megszegik a technológiai előírásokat... A felvágottról megtudom, hogy díjat is nyert... * A Húsipari Vállalat főmérnöke, Elmont László készségesen, de kissé rezignáltan fogadja érdeklődésemet. Nem csoda: a sajtó a közvélemény előtt többször is a vádlottak padjára ültette őket. A szemüveges, fiatal férfi vállalati kimutatásokat, leveleket, iratokat, közlönyöket szed elő, amelyek mind ártatlanságukat hivatottak bizonyítani. Ők nem akarják tönkretenni a Balatont. Ellenkezőleg! írjam meg, hogy fél éve elkészült a tisztítómű! Fél éve nem szennyezik sem a Zalát, sem a Balatont. „Élővízbe nem folyik a csatornánk, a városi tisztítómű veszd fel tisztított szennyvizünket.” Elmont László udvariasain, de kimutatja, hogy dühös. — Azt bezzeg senki sem reklamálja, hogy a megye és környéke hústermékkel való ellátását kifogástalanul megoldottuk. S közben azért voltak más gondjaink is, mint a tisztítómű! Közel két milliárd termelési értéket teszünk le a népgazdaság asztalára. A 18 milliós szennyvízbírság felől kérdezősködöm. — Nos, egészen pontosan: egy év után fizettünk annyit, 76 után. 77-re 5,6, 78-ra 11,5 millió bírságot vetettek ki. De a 11,5 milliót ne írja, az még per alatt van. Ezután megismerkedhettem a vállalat „kálváriájával”. — A húsipari szennyvizek tisztításának nem volt technológiája... Felkérésünkre 1970-ben kezdte meg a kísérleteket a VIDUS. 1972-ben közölték: a technológia összeállítása folyamatban van. 73 májusáig nem történt semmi lényeges, tájékoztatást sem kaptunk. Júniusban megérkezett végre a komplett technológia dokumentációja... Majd a kiviteli terv alapján a létesítési engedély borítékolásáig újból eltelt másfél év. 1975 januárjában minden papír a kezünkben volt. A Zalaterv dokumentációját a szombathelyi vízügy viszonylag gyorsan elbírálta, jóváhagyta. A kivitelezést saját bonyolítással végeztük. 77 márciusában megkezdtük az alapozást. (Itt azért a csúsztatás figyelemreméltó: újabb másfél év késés, most már a vállalat hibájából.) 1978 decemberében megtörtént az átadás: 44,5 milliós összköltséget számoltunk el. Ez volt a feltétele annak, hogy ráköthessünk városi tisztítóműre. Kissé furcsa képet vágtam. 821
