Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - SZEMLE - Bazsó Márton: Üzenet nincs. Vámos Miklós: Én és én

ződés vezeti: emberi kapcsolatainkra inkább a bomlás a jellemző: a „boldog novella”, a békével sugárzó, emberséggel dús találkozásokból építkező novella megírására egyre kevesebb a lehetőség. Csókanyucsókanyucsókanyu: a család tagjai cédulákon érintkeznek egymással, mindenki mindenkinek üzen, de ezeknek az üzeneteknek nincs emberi tartalmuk. Hordoznak magúikban információt, de ezek mind elsősorban gyakorlati jellegűek. A széthulló családban az ilyen külső információtovábbítások helyettesítődtek be a kapcsolatok elárvult helyére, de emberi üzenetértékük nincs. Vámos Miklóst ennek a széthullásnak a folyamata érdekli — a hajszálrepedésektől kezdve. S nemcsak a családban, hanem az emberi kapcsolatok valamennyi formájában.

Az első két növeli ás kötet után egy regény következett (Borgisz, 1976.), és egy újabb novellás kötet, sőt inkább novellafüzér, már-már regénnyé összeálló írássor állandó szereplőkkel (Váltás, 1977.). Ebben a nagyobb ívű műfajban próbálta meg az ábrázolást, s próbálta meg mindkét műben azt is bemutatni: vannak esetek, tán tipikusak is, melyekben az ember kísérletet tesz arra, hogy túllépjen önmagán, legyőzze korlátáit, megőrizze kamaszvilágának eszményeit, és aszerint cselekedjen. Vagy legalábbis felismerje a lehetőségét.

Én és én: az új könyv visszatérés a korábbi témához. Richter Margit, regénybeli nevén Nyika 1950-ben született. Az apa zenész, sókat van úton, az anya egyedül neveli Nyikát, aki a kortársaihoz képest jobb körülmények között él, ám éppen az apa gyakori távolléte az oka, hogy az így féloldalas családban nem leli helyét: az ide- kötődés helyett inkább a külső kapcsolatokra törekszik. Mint annyi más írásában, ebben a regényben sincs tehát Vámos hősének igazi családja: ez sem „beszélgetős” család. Nyika hamar megérzi előbb a hiányt, majd a hazugságot, ettől kezdve már maga próbálja irányítani a sorsát. Az anya öngyilkossága adja a végső lökést ahhoz, hogy véglegesen kilépjen ebből a körből, de kilépése után egyre veszélyesebb kalandokba keveredik, börtönbe jut, majd kétségbeesett igyekezettel teremt kapcsolatot Tamással, hogy aztán minden alapot nélkülöző lelkesedéssel vállaljon egy olyan életet, melyhez nincs köze, ereje, kitartása, arról nem is beszélve, hogy a közeg, melybe átlépett, végletesen idegen a számára. Korábbi életének koronként felbukkanó szereplői aztán végképp meghasonlásba kergetik: kiút azonban nincs. Egyfelől a családja, a gyermekei, a vállalt sors, másfelől pedig a fel-feléledő múlt kilátástalan- ságának és önnön gyengeségének tudata, a belőle származó tehetetlenség helyben rna- rasztja. Nyikának az a kísérlete, hogy életét magnóra mondva fölfejtse az események által eltakart lényeget, csak egyetlen keserű felismeréshez vezetett: a múlttal való szembenézés nem elegendő a jövővel való szembenézéshez. Sőt, a szándék el sem jut a megvalósulásig: a szembenézés is sikertelen kísérlet marad.

Vámos sajátos — ha nem is nagyon eredeti — módszert választott: ugyanazt a történetet két szálon vezeti végig. Egyrészt Nyika magnóra mondott személyes jellegű monológjában, másrészt pedig az egyes szám harmadik személyben elbeszélő, tárgyilagosságra törő, objektív hangvételű történetmondásban. Az előbbiben Nyika a maga szintjén nem annyira viselt dolgainak mozgatóit keresi, hanem beszámol az addig eltelt élet eseményeiről, hányódásairól, számot vetni inkább csak a saját gyengeségével próbál, s ha ebben van is valami az ítélkezésből, a leszámoláshoz mindenesetre kevés (kimerül az „az a kurva vérem” típusú kiszólásokban, melyek nemhogy magyarázatul nem szolgálnak, de még arra sem elegendők, hogy Nyika ellenállhasson a múlt néha-néha felbukkanó fantomfiguráinak). Ö ahhoz a típushoz tartozik, melyet csupán megérintett, de nem gazdagított a hatvanas években felnőtté ért nemzedék helyzetfelmérő és perspektívakereső indulata: formát, s nem tartalmat adott a számára. Jellemző, hogy míg családjából menekül, ahol nem talált embert, akihez közel került volna, talpraállásnak látszó (de valójában talajvesztést hozó) új életében sem közeledik senkihez: Nyikánák és környezetének nincs egymáshoz szava, üzenete, csupán együtt-élés van, az is alkalmi jelleggel, az egymásnak önmagukról adott igazi közlések nélkül. Nyika érteni próbál, de ez eleve nem sikerülhet: már maga a kiindulópont hamis. A régi életét Tamás elöl elrejti, (a magnóra mondás csak értetlenséget szülő elkésett vállalkozás), s így lehetősége sincs arra, hogy segítséget kapjon,

797