Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - SZEMLE - Bakonyi István: Hű kép egy költőről Csürös Miklós: Fodor András

pályafutása ugyanis kevésbé látványos, s az ilyen alkotókat könnyebben kifelejtik az egyébként vitatható rangsorokból. Ez a könyv most többek között ennek az értékrendnek a bizonytalanságát igazolja. Fodor egyetemes jelentőségét igazolandó például ezeket írja Csűrös: „A tárgyasulás, az elidegenedés, az ember és az emberi világ érdemtelenné, jelentéktelenné válása kérdéseivel vetnek számot ezek a versek, egyszerre jelezve Fodor erőfeszítését olyan művészet megteremtésére, amely (Fülep Lajossal szólva) „a maga tartalmait egyáltalán reális, érzékletes tárggyá tudja formálni”, s a polémiát azzal a korhangulattal, amely lemond a szeretnivaló, „az ember számára emberivé formált” valóságról.” (84.) Ezek mindenképpen jelentős költői és emberi értékek, törekvések.

Az egyre érlelődő költői pálya fokozottabban tükrözi a valóság változásait. Erről is olvashatunk a könyvben. Az 1958-as Józan reggel című kötetből így emeli ki a szerző a Meleg szél című verset, amelyben a politikai olvadásról is tudósít a költő. Nem említi Csűrös, de hasonló történelmi pillanatot ragad itt meg Fodor András, mint Jevgenyij Jevtusenko az Ébredő »árosban. A továbbiakban meggyőző okfejtést találunk arról, hogyan építi tovább a művész a kor mozgásait mindinkább kifejezni képes művek sorát. Helyesen mutat rá Csűrös, hogy ebben a korszakban dől el a Fodor-líra további alakulásának sorsa. Látszólag válságszakasz ez, de ahogy Csűrös Miklós is látja, a valósághoz való viszony a valóság alakulásával együtt változik. A Tengerek dombok (1961) című kötetről írva hangsúlyozza, hogy Fodor költészetében nem a politikai töltésű értelmezések, hanem a morális természetű kísérletek dominálnak. Kérdés persze, hogy helyes-e egy költői pálya rendjén belül szétválasztanunk e fogalmakat? Mert a példának idézett Juhász Ferenc vagy — más irányból — Váci Mihály munkásságától való eltérések ellenére nem hat-e közvetlenül egymásra politikum és morál? Egy hasonlóan vitatható pontra lelünk az 1967-es Arcom útjai című kötetről olvasván. Miután jelzi Csűrös, hogy itt már „a későbbi összeroppanást vetíti előre” a kötet, ezt írja: „Nem a költőt, hanem az embert fenyegeti a válság; nem a mű. hanem a magatartás sebezhetősége szorongat.” (96.) Nem értem, hogy miért e szétválasztás; a mű ugyanis a magatartást (emberi^költői attitűdöt) kell, hogy tükrözze. Van itt némi leegyszerűsítés a költő és műve összefüggésében.

Kiemelten foglalkozik Csűrös a Vekerdi Lászlónak ajánlott Vers a fűszálról című művel. A Németh László-portréhoz hasonló költői erejű vers kétségkívül az emlékezetes Fodor-alkotások közé tartozik, a szerző ezt jó érzékkel veszi észre. Valóban a „szókimondó indulat” munkál a mellőzött emberre irányuló figyelem mögött. Az Arcom útjaiban egyébként sok az emlék, a régmúlt fölidézése. Ezen kívül olvashatunk az új értékek jelenlétéről is. Például a Hajnali őrületről írja az életmű kutatója: „...a világ dolgai és a belső kínok, fájdalmas emlékek összekeverednek: mindkét szférában olyan irdatlan kétségbeesés szólal meg, amilyenre eddig nem volt példa Fodor esetében.” (107.) S ha ez így van, akkor azt is látni, hogy ebben a lírában is vannak fontos változások, ha nem is a szenzáció méretével. Hasonló értékeket képvisel Fodor műfordítói tevékenységével is. Éppen az ezzel kapcsolatos elemzéseknél érezzük viszont a könyv egy külsődleges hiányosságát: a névmutató elmaradását. A tájékozódás megkönnyítése végett hasznos lenne ez a függelék a gondos jegyzetösszeállítás mellett.

A szerző kitér a kritika eredményeire is. Véleménye szerint az értékelők csak részben mutatták meg Fodor költészetének fény- és árnyoldalait. Az sem vitás, hogy — egész könyve rá a bizonyíték — Csűrös „Fodor-párti”, rokonszenvez e lírával, s valóban ideálisnak mondható a szellemi viszony a költő s értékelője között. Meggyőzően hangzik ez a kijelentés: „Ami pedig az értékelést illeti, azokat a véleményeket tartjuk irányadóknak, amelyek hasonlítgatás helyett az életmű eredetiségének, specifikumának, önértékének fölméréséből indulnak ki.” (130.) A Fodor András melletti állásfoglalás érződik a sokat vitatott esszékötet, A nemzedék hangján értékeléséből is. A következő mondatban található dicséretnél nagyobbat aligha képzelhetünk el: „A nemzedékben gondolkodás, a szervező hajlam éppúgy Németh Lászlóra emlékeztet az esszéíró Fodorban, mint a szellemi élmények életrajzba ágyazása, emberi impressziókhoz kötése.” (162.) Aztán elemzi Csűrös a Németh Lászlótól eltérő vonásokat

793