Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - TANULMÁNY - László Gyula: őstörténet II.
Mindezeknek a történetivé átváltott megfigyeléseknek egyik támpontja Priscos rhétor adata volt, amely szerint az Óceán partjától elinduló támadás kiszorította helyükről az avarokat, akik rátámadtak a szavirokra, akik meg kiszorították helyükről a saragukrokat, ugorokat (a forrás szerint: urog-okat) és az onogurokat, akik a Kaukázus előterében ütöttek szállást, s itt került a kialakuló magyarság onogur uralom alá, s innen van későbbi neve az ongr, ungar, hungarus stb. Priscos adata 463-ra keltezhető. Végeredményben kisebb-nagyobb átalakításokkal Győrffy György legutóbbi feltevései is ezen a gondolatkörön belül mozognak. Ez a tagadhatatlanul szellemesen felépített őstörténet azonban az utóbbi időkben megingott. Ugyanis Priscos adatait kelet-nyugati mozgásnak értelmezték, s így Kínától a Fekete-tengerig tartó néptorlódásra magyarázták. Sinor Dénes igen meggyőző érvek alapján az Uralon innenre tette ezt a népmozgalmat, akként, hogy a Volga mentén észak-déli mozgalmakat látott Priscos szövegében, és az onogurokat régtől ottélő népeknek magyarázta. Akárhogyan is forgatjuk a dolgokat, azt kell mondanunk, hogy nyelvtudományunk végül is az embertanhoz hasonlóan több nép felé vezet minket. Ha mármost a szavakat nem valamilyen légüres térben való „hatásként” értékeljük, hanem tudjuk, hogy a szavak mögött emberek állanak, s a szavak vegyülése végül is emberek vegyülése — legalábbis általában (kivételek az úgynevezett művelődési szavak, amelyek vándorszavakként kerülnek a nyelvekbe), akkor egyszeriben ugyanaz elé a kérdéscsoport elé kerülünk, mint az embertannál: lehetetlen egy ágon keresni őstöténetünket, kutatnunk kell a különböző népek, törzsek ötvöződésének természetrajzát. Mindezek közben természetesen mint állandó kérdőjel ott áll egy esetleges nyelvcsere lehetősége, amely a nyelvi őstörténetnyomozást tévútra vinné (pl. ha nem tudnék történelmileg a kunok útját, magyar nyelvük velünk egy őstörténetet rajzolna számukra). Ugyanezt a tarkaságot sejteti hét vagy tíz törzsünk is, mert neveik közül talán ha kettő finnugor (a Magyar és a Nyék), a többi a törökség felé vezet minket. Feladatunk éppen az ötvöződés nyomonkövetése lenne, de erre ma még képtelenek vagyunk. Az eddigiekből is érezhetővé válhatott, hogy nincsen egyenesvonalú őstörténetünk, hanem állandó ötvöződésekben alakult a magyar nép. Még sokrétűbbé válnék ez a kép, ha a szerző szerinti első honfoglalás magyar népét is belevonnék feltevéseinkbe. Ennek akadálya — az embertani részben megtettük már a tehetőt —, hogy az „első honfoglalók” magyar nyelvét nem tudjuk különválasztani Árpád magyarjainak nyelvétől, illetőleg Árpád magyarjainak nyelvét nem tudjuk megkülönböztetni az első honfoglalókétól. Az úgynevezett „jövevényszavak” kérdésének egyik lehetséges megoldása, hogy a magyar nép történelme folyamán kapcsolatba került ezekkel a népekkel, néptöredékekkel, egybeolvadt, tehát a szavak nem kölcsönszavak, hanem az összeolvadás folyamán megmaradt eredeti szavak. Talán nem tanulság nélküli a mai állapotokat figyelni, amikor is pl. az idegen nyelvi közegbe került magyarság szókincse meggyarapodik az államnyelv hivatalos szókincsével s más — kiszámíthatatlan — elemekkel. Ez abban az esetben is bekövetkezhetik, ha később az átadó nyelvet beszélő közösség beolvad a nagyobb tömegű alapnépességbe. Az ilyen vagy amolyan „hatás” emlegetése voltaképpen az alapvető kérdések megkerülése! Ennyi is elegendő ahhoz, hogy a „jövevényszavak” alapján felállított őstörténetünkben csak az egyik lehetséges feltevést lássuk! 789
