Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - TANULMÁNY - László Gyula: őstörténet II.
kiváló nyelvtudósai dolgozták ki, s mintájukul az indogenmán nyelvek családfája szolgált. E családfaelmélétben hallgatólag benne foglaltatik az is, hogy kezdetben volt egy ősnép és őshaza, és a nyelvek szétválása egyúttal ennek az ősnépnek szétván- dorlását, egymástól való fokozatos elszakadását jelentette, s új és újabb szállásterületeket, azaz új s újabb őshazákat, míg végre mai hazájukban telepedtek meg a népek, s köztük a legtávolabbra mi magyarok kerültünk. E szerint az elmélet szerint a legősibb nyelvállapotot az ugorok őrizték volría meg, míg a tőlük nyugatra nagyobb csoportokban egy ideig még közös lett volna a fejlődés, majd újabb csoport (a permiek) leválása után a továbbvándoroltak ismét együtt maradtak egy darabig, aztán levált a volgai csoport, s végül szétágaztak a keleti-tengeri finn népek. Meg kell jegyeznünk, hogy a finnugor nyelvek szótári és nyelvtani megismerése nem áll azonos fokon. Egyes nyelveket úgyszólván teljesen feldolgoztak, míg másoknál e munka csak nemrégen indult meg. Emiatt még sok finomítani való van az elméleten. Mivel a földművelés és állattenyésztés szavai nem közösek a finnugor nyelvekben, mindennek a földművelés és állattenyésztés elterjedése előtt kellett volna végbemennie. Ezzel — mint laza időhatárral — eljutunk az időszámításunk előtti II—I. évezred határáig. S valóban ettől az időtől kezdve nagyobb népvándorlások nem mutathatók ki a régészeti leletekből. Nos a régészet és társadalomtörténet részéről úgy látjuk, hogy ez az okszerűnek látszó családfaelmélet több kérdést hagy megoldatlanul, mint amennyit megold. A rokon nyelvek lánca bizonyosság, ám az egymás után való leválások, elkülönülések tételei másként is magyarázhatók. Hajdú Péter írja az Uráli népek című tanulmánygyűjteményben az uráli nyelvekkel kapcsolatban: „E népek ma már nem értik egymás nyelvét, de őseik valaha, kb. hat-hétezer évvel ezelőtt közös nyelven beszéltek, és természetesen földrajzilag koncentráltabb területen együtt laktak ...” Décsy Gyula pontosabban fogalmaz nagy összefoglalásában. Német szövege magyarul így hangzik: „Mivel a finnugor alapnyelv meglehetősen egységes nyelvrendszer, tehát a nép, amely ezt a nyelvet beszélte, hosszú ideig, nagyjából 2000—3000 évig, viszonylag kis területen, amelynek a közlekedése is könnyű volt, kellett együtt éljen ...” (megjegyzi, hogy a finnugor zárt rendszer kialakulása lehetetlen lett volna nagykiterjedésű területen). Idézzünk még tovább Décsy Gyulától: „Az a kétségbevonhatatlan tény, hogy a mai finnugor különnyelvek egyetlen alapnyelvből keletkeztek, az egyetlen közös vonás, amely a ma mind saját nyelvet beszélő népeket összeköti: etimológia, régészet és embertan eddig még semmi olyant nem fedezett fel, amely finnugor együttélés korából számazva e népek között közös lenne”. Az utóbbi időben is több területen keresték már az őshazát, így a nyugat-szibériai tajgában, az Ural és a Volga könyök közt, Észtországban, sőt Molnár Erik akadémikus több változat után (pl. Arai vidéke) a Száján hegységnél állapodott meg. Mindezek a feltevések tehát szűk területen keresték az őshazát. A. Joki (Finnország), Haliikov professzor (Kazan) és jómagam hatalmas távolságokban elterülőnek képzeltük e népek ősi szállásterületeit. Joki professzor (Helsinki) a Volga és a Baltikum közt, Halikov professzor az Oka és az Ob között, jómagam meg Közép-Lengyelor- szág és az Ural hegység között. Ezekről a kérdésekről később bővebben esik szó, itt csak a szükséges mértékben említem őket. Mint régész a következőket mondhatom azokhoz a kísérletekhez, amelyek szűk területen képzelték el a későbbi finnugor népek ősi szállásterületét. Vegyük elő Eurázsia későjégkori, átmeneti kőkori és újkőkori településhálózatát. Azt látjuk, hogy úgyszólván az egész lakható terület lakott volt. A régészetben járatlanabb olvasó számára jegyezzük meg, hogy a későjégkori vadászműveltségek hatalmas területeken nagyjából egységes arculatnak, hiszen ezért lehetséges, hogy a nagy korszakok (pl. moustiéri, aurignaci, solutréi, magdalén!, keleti-gravetti stb., stb.) keltezésével földrésznyi területeken dolgozhatunk, legfennebb helyi elszíneződéseket tapasztalunk a velejében egyivású műveltségekben. Ez a kép az új'kőkorban hirtelen megváltozik, és 781
