Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - TANULMÁNY - Bécsy Tamás: Kocsis István drámáinak természetéről

Ha Martinovics a „halálraítélt forradalmár” tetteit hajtaná végre, ugyancsak szociológiai státuszból fakadó tettet produkálna, miként az öreg is, ha mint választott kapitány a Matrózokat fegyverrel kényszerítené az engedelmességre.

Voltaképp tehát egyéniségből, személyiségből fakadó tettre az egyik főhősnek sincsen módja. Az alakok öntörvénye csak a szociológiai státuszból eredő megnyilvánulások minőségeként jelenhet meg. Mert az a „játék”, amit játszanak, csak akkor valósulhat meg tényszerűen, ha Ranke fasiszta tiszt, ha Martinovics halálraítélt forradalmár, ha az öreg választott kapitány. Ahhoz, hogy a „játékban” egyéniségük-személyiségük megjelenhessen, el kell foglalniok egy szociológiai státuszt, és nem lehet sem az ebből, sem az ettől különböző vagy ezzel ellentétes státuszból fakadó tetteket végrehajíaniok mint ti. személyiségből eredőket. Ranke, Martinovics és az öreg a művek végén egyértelműen elfoglalják státuszukat és eszerint cselekszenek. Ranke ellenállóvá válik, pisztollyal támad a Gestapósokra, s így löveti le önmagát; Martinovics is rájön, hogy nem tudja életét megmenteni, s elfogadja Hajnóczynak a státuszból fakadó tettét: „vesztes forradalom vezetőjének utolsó szava: a tisztességes, méltó halál”.21 Az öreg a végén vállalja kudarcát, azt, hogy csalással, a Nő „istennővé” minősítésével sem tudta megakadályozni, hogy a Matrózok fellázadjanak, hogy ne öljék meg legbecsületesebb társukat, Szilkát. Így mindhárman eljutnak, a persze különböző etikai értékű tettekig, azokig, amelyek szociológiai státuszukból fakadnák. De ez csak egyetlen tett a művek végén megtéve és nem tett-sorozat, amelyre akkor lenne lehetőség, ha egyéniségből fakadó tettekkel céljuk elérhetnék. Ez a bizonyság rá, hogy egyikük „játéka”, vagyis öntörvénye sem tett, hanem csak egy lehetséges tett minősége: míg tett csak egy van, a mű végén. Ha ez a lehetséges tett a mű végén valódi tetté válik vagyis, ha Ranke pisztollyal lő, ha Martinovics elfogadja a méltó halált, az öreg a kudarcot, akkor voltaképp már mindegyikük isimét szociológiai státuszból fakadó tettet hajt végre. Az egyéniség és az öntörvény megvalósulása csak addig lehetséges, amíg nincs tett, s csak a szavak minőségében jelenhet meg, mert tényszerűen a státuszból ered.

Így Kocsis István drámáinak természete, hogy a hősök öntörvénye és valódisága csak egy szociológiai státuszból eredő tett minőségében és nem magában a tettben jelenik meg.

Ez a specialitás, ez a műalkotás-egyéniség mint a műnemnek és a középpontos drámának (a Megszámláltatott fák és A Nagy Játékos esetében), valamint a kétszintes drámának mint műfajnak (a Játék a hajón esetében) a törvényszerűségeiben, illetve következtében jelenik meg. E művek természetük szerint mindenképpen drámák, amit a műnemi és műfaji elemzéssel lehet bizonyítani.

Mi most már ezeknek a drámáknak a specialitásuk, csak rájuk jellemző természetük, túl a középpontos, illetve a kétszintes drámák természetén? A Megszámláltatott fákban a főalaknak, hogy a fasiszta környezetben szüksége van arra, hogy elhatározását egy hős erősítse, támogassa, illetve, hogy másvalaki jutassa el a végső elhatározásig. Eme benső szükséglet nélkül Ranke nem tartóztatná le Kornár- kot, s nem viselkedne a bemutatott módon. A dráma specialitása tehát, hogy a középpont, Ranke, a hozzá való egyik lehetséges viszonyulást maga teremti meg a maga számára, ami úgy is értelmezhető, hogy ebben a viszonyban egy benső szükséglet ob- jektiválódik. Ezek együtt adják a műnek a csak reá jellemző specialitását. Meg kell azonban mondanunk, hogy a Ran'ke-féle problematikához csak esetlegesen tartozik hozzá, hogy kell valaki, aki az elhatározást segítse.

Az elsődleges jelentésszinten A Nagy Játékosban nincsen lényeges társadalmi tartalom. Martinovics életben maradása vagy kivégzése itt nem hordoz társadalmi jelentést, ez az ő privát ügye csak. A mű régi változatának végén szerepel egy Kapitány, aki Martinovics helyzetét ugyan nem érti lényege szerint, de benne és általa mégis megjelenik egy lényeges társadalmi mozgásirány. Ezt mondja, többek között: „De arról, hogy ön milyen kemény, beszélnek ám szerte a városban, nekem is nagyon tetszik, amit tízfelől is hallottam Martinovics úrról”.22 Ezután olyan eseményeket említ, az utcai emberek olyan véleményét mondja el, amelyekből kiderül: a köznép megemlékezik róla, tiszteletben tartja, magasra emeli. A Kapitány viszonya így megadja Martino765