Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - TANULMÁNY - Bécsy Tamás: Kocsis István drámáinak természetéről

vies társadalmi tartalmát, s halálában megszünteti őt „csak Martinovicsnak” lenni, vagyis csak privát embernek. Az új változatból ez a jelenet hiányzik, s igy a főalak játéka valóban csak egyetlen ember játékává válik.

Azonban utaltunk már arra, hogy a játék ezekben a drámákban milyen lényeges társadalmi tartalmakat hordoz és fejez ki. A játék, elemzett értelmében A Nagy Játékos ban ábrázolódik a legpregnánsabban. Itt ugyanis eredendően és alapvetően az egyéniség megvalósításának vagy manifesztálódásának a problémájáról van szó! Minden más, a téma történelmisége is csak ürügy. Ennek a műnek ez a speciális természete.

Ugyanakkor a játéknak említett tartalma és jelentése csak elemzéssel deríthető föl. A státuszból fakadó tettek és az egyéniség problematikája a köztudatban még nem él ily határozott megfogalmazottságban — inkább csak az életérzésekben —. amely eredményezhetné a mélyebb jelentésszintek spontán feltárulását. A befogadó primér vagy nem elemző reakcióiban ugyanis a drámáknak mindig az első jelentés- szintje realizálódik, s ez a jelentésszint korántsem oly mély már, mint az elemzéssel felderíthető további jelentésszintek.

A Játék a hajón a kétszintes dráma törvényszerűségei szerint épül drámává. Ezekben a világ mindig két szintből összetett. Az egyik a mindennapok, a mindennapi élet szintje, a másik, ahol azok a törvényszerűségek léteznek, amelyeket a mindennapi életben vagy meg kell valósítani — ha ti. azok pozitívak —, vagy meg kell szüntetni, ha ti. azok negatívak. A hajón levők az öreg vezérletével maguk építik föl saját maguk fölé a második szintet azáltal, hogy „istennővé” avatják a Nőt, és hogy azokat a cselekvéseket teszik, amelyeket egy mesterségesen létesített második szint kényszerít rájuk. Ennek a műnek tehát a mesterségesen létesített második szint a speciális, csak reá jellemző természete, s a mű végső közlése, hogy ezen a módon nem lehet az életet szabályozni, nincs értelme tehát egy második szint mesterséges létesítésének, ez csak megalázza az embert, és nem vezet eredményre. így az öreg öntörvénye, a mesterséges második szint létesítése, negatívnak minősül.

Világos, hogy nem hajóról és nem kikötőről van itt szó, hanem a személyi kultuszról. A mű első jelentésszintje itt azért nem válik kellően méllyé, mert a hajó, a kikötő, a Nő „istennővé” avatása mind allegória és nem szimbólum. Allegóriává pedig azért lesz, mert egyik tényező sem fonódik sok életszálba, túlságosan egyértelműen nem a Nő „istennővé” avatásáról, nem hajóról stb. van szó, ami által a fogalmakat egyszerűen egy másik fogalommal helyettesíteni tudjuk, vagyis nem válnak többféle jelentést hordozó szimbólummá.

Mindezek ellenére mind a három mű igen fontos dolgot ragad meg — az ember öntörvényének megvalósítását — s ezt, a társadalmi lényeg szempontjából az egyik hitelesen lehetséges módon állítja elénk és ábrázolja, ami nem kicsiny teljesítmény. A maga mondanivalóját a dráma természetének megfelelő módon közli.

JEGYZETEK

Kocsis István: Drámák Dácia Könyvkiadó, Kolozsvár—Napoca, 1978. 6. p.

Pl. az emberben meglevő természeti létréteg megalapozza a társadalmi létréteget, de ez nem jelenti, hogy hierarchikusan értékesebb.

Ezek rendszerint harmad vagy negyed rangú írók művei. Nem téveszthetjük össze az ún. „jól megcsinált színművekkel”, amelyek éppúgy nem felelnek meg

a dráma fogalmának, mint a szándékukban is szinjátékszövegek.

4. Kocsis I.: i. m. 57. p.

5. A műnemeknek ilyen szempontból való jellemzőire vonatkozóan 1.: Forgács László: A költészet bölcseleté c. munkájának egészét, illetve Németh G. Béla: Létharc és nemzetiség. 60. p.

6. Kocsis I.: i. m. 83. p.

7. Kocsis I.: i. m. 113. p.

766