Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - Holdosi József: Eltemetlek hegedű, fekete hajú éjszakában (regényrészlet)

— Szép nő, szebb mint a te Mariskád, a grófi kurva, Lujcsi neked is tetszik, olyan szűzies, ugye?

Elfordultam, nem érdekelt, hogy milyen. Bella néném papírral tért vissza, rá számok voltak írva: 1 + 1= ? Rickó nevetve körmölte oda a kettest megoldásul. A szőke szépség megnézte, a fejét rázta, a hasára ütött, és kijavította a végeredményt: 1 + 1 = 3. Bella nénémnek magyarázta, aki megizzadt a közvetítésben :

— Azt mondja, hogy nem ismered a szűzmária történetét, mert akkor tudnád, hogy egy meg egy az három, mert szűz méhében szeplőtelen megfogant a kis Jézus, így vette el Szent József, most ő is terhes, azt mondja, hiszi a kánya, meg az a sváb idesannya, hogy őt is megárnyékolta a szentlélek.

Elkapott a nevetés:

..Kis Jézust fog neked szülni, szalmasárgát aki folyékony aranyat pisil.”

Rickó elkapta mellemen a ruhát, és odacipelt a nőhöz. A papíron kijavította a hármas számot négyre. Térdre nyomott előtte.

— Csókolj kezet neki — sziszegte — Szent lány ő, boldog lehetsz, hogy szolgálhatod.

Gömbölyű ujjak értek a számhoz.

„Mint valami meghizlalt giliszta.” — Ezen megint nevetnem kellett.

— övele pontos a számítás — mondta Rickó —, néma, bolond szegény, négyen leszünk.

— Akkor megegyeztünk — örvendezett Bella nagynéném. — Akár mehetünk is haza.

— Hallod némás, amit mondok? — fordult felém a sváb nő — Hozígy a két szűzmáriát!

Nevettem, s nyakon markoltam őket, ő sikítva kapta el a kezemből a szobrokat. Az úton a szekéren kiderült, hogy Lizának hívják, és hogy nem él az apja, anyja, csak három nővére van, akik apácák. Nem hozott semmit a szobrokon kívül, csak szavakat, ellenséges, idegen szavakat, amelyekkel birtokba vette a tűzhelyet.

— Sporhelt — mondta. A konyhaszekrénynek kredenc a neve, a vizespad- nak stelázsi, a vödörnek kánná.

— Prices? nézett körül ijedten este — Wo?

Nem értettük. Az ablak alatt ijedten leskelődők sem tudják mi az.

— Némásnak prices! — magyarázta.

„Mit tervei ki ez ellenem — estem kétségbe. — Nem kell nekem semmi.”

— Aludni rajta, némás, bolond, az kell.

Világossá vált, ez engem akar kitenni a konyhába, ők meg ketten a szobában alszanak.

— Jó lesz neki egyelőre a szalmazsák is, aztán ha akar, csinál magának fából priccset drágám — kedveskedett neki Rickó.

— Gut, gut — egyezett bele. — Fürdik Liza — folytatta.

Vízért kellett mennem, megmelegí tettem a tűzhely-sporhelten, lavórba borítottam, s rámutattam. Lepedőket rakott az ablakra, a két szűzmária szobrot megmosta, aztán az asztalra állította őket. Aztán úgy, aíhogy volt felöltözve, csak a cipőjét vetette le, beleállt a lavórba, kicsit megrogyantatta a lábát, és állva belehugyozott. Áfonyás, csípős szag lengte be a lakást. Rickó ájuldozott a gyönyörűségtől. Én éreztem, hogy ezzel még nem fejeződött be a napi meglepetések sorozata.

— Imádság — mondta megkönnyebbülve, a két szűzmária szobor elé

letérdelt.

753