Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Zalán Tibor: Sakk-bástya (monodráma)
(Ledobja az órát, az megint csörögni kezd, belerúg, az nem hagyja abba, megint belerúg, az óra tovább csörög, s begurul az asztal alá. Eq bemászik érte, leállítja, nézegeti.) EQ: A fene enne meg, hogy tudsz csörögni ! (Az asztalról cigarettát vesz fel, gyufáért nyúl, rágyújt. Néhány pillanatig mélyeket szíva bámul maga elé.) EQ: Na, nem. Na, hát azért... (A cigaretta hamuja leesik. Leguggol, a markába söpri, beleszórja a hamutartóba. Majd a szemét dörzsöli, mert közben belement a füst.) EQ: Totális értelmetlenség. Leszarom. (Elnyomja a cigarettát, leteszi, eloltja a villanyt. Egy percig újra sötét a nézőtér is. Eq köhög. Meggyullad a villany. Eq az ágya szélén ücsörög. Nem változott semmi. A kötél ismét leng. Feláll, fölemeli a nagy, kék csörgőórát, ketyegés, leteszi, ketyegés elhal. Az ezüstfal nézők felé eső oldalát bámulja. Felugrik, odaszalad, megtapogatja. Töpreng. Kikerüli az asztalt, megtapogatja az ajtó helyét. Azután az ablakét. Elneveti magát, megvakarja a fejét. Leül. Az asztal lapján dobol az ujjaival. Kisvártatva felugrik, újra a nézők felé eső ezüstfalat tapogatja. Megkocogtatja, kongás. Megint kikerüli az asztalt, az ajtóhoz megy, megkocogtatja, kongás. Az ablakhoz megy, megkocogtatja, kongás. Visszaül, ujjaival dobol az asztalon. Feláll, hitetlen arccal odaszédeleg a nézők felé eső falhoz, végighúzza rajta a kezét. A kéz fölemelkedve marad.) EQ: Az Úristenit! (Tekintete hol az ajtó, hol az ablak helyére esik.) EQ: Meghaltam. (Arca inkább keserű, mint csodálkozó. A kötelet nézi.) EQ: Hm. Te még itt vagy? (Fölnyúl érte, de nem éri el. Körbejárja alul, bűvöli, ugrál, próbálja elérni, de túl magasan van. Kifárad, liheg. Egy percig farkasszemet néz a fallal, majd az ajtóhoz fut, dörömböl.) EQ: Engedjenek ki! Micsoda hülye tréfa ez, kérem? Azonnal engedjenek ki! (Dörömbölés, csönd. Dühében belerúg az ajtóba, megüti a lábát, felszisszen, odakap.) EQ: Nem haltam meg. Nem alszom. Teljesen ébren vagyok. Elzárva a külvilágtól. Különös. Különös ez a szoba. Se ajtaja, se ablaka. Különben minden rendben van vele. Ja, meg ez a köte- lecske. ötelecske, zötelecske, kötelevecs- ke... (Ráölti a nyelvét. Azután elkomolyodik, megint a kötél alatt köröz.) EQ: Hogy kerültél te ide? Hm? Valaki idetett? Vagy magadtól jöttél? Derék kis jószág vagy. Pontosan olyan, amivel ki szokták végezni az e-m-b-e-r-t. (Füttyént, úgy hiszi, valamit megértett. A szekrényhez megy, kiveszi a konyakot, a pohár belsejét kitöröli, tölt magának, egyhajtásra lehúzza.) EQ: így la! Az utolsó cigaretta jön ... (Az asztalról felveszi a dobozt, rágyújt, kettőt-hármat szív és elnyomja.) EQ: Ennyi elég is. Ja, persze, az ing- nyak! Akasztáskor is le szokták vágni az ing nyakát? Mindegy. (Letépi a pizsama gallérját, a zsebébe gyömöszöli.) EQ: Kész. Jöhet a kivégzés! (Odaviszi a széket a kötél alá, illeszt- geti, figyeli a himbálódzó hurkot, hirtelen fölrúgja a széket, csörömpölés.) EQ: Ezt neked! (Csúnyát mutat.) Majd ha esik! (Leül, ujjával dobol az asztalon. Fölemeli az órát, nézi, ketyegés, visszateszi, ketyegés elhal.) EQ: Ha hülye lennék! A végén kiderül, hogy tényleg nem ámodom, s fölakasztottam magam! Reggel jön a Banosné, felsikolt, megissza a konyakomat, bejelent a rendőrségen ... (Valamire rájön. Felugrik, az ajtó helyéhez szalad. Tapogatja.) EQ: Vajon, csak nekem ezüst itt minden? Kívülről biztos látszik az ajtó. Tehát akkor én őrültem meg. Az lehetetlen. Egészen normálisnak tűnök magam előtt. De ha kívülről látszik, akkor kívül van ajtó. Én nem mehetek ki. De hozzám talán be lehetne jönni! Akkor ... (Dörömbölni kezd az ajtó helyén, dörömbölés.) 738
