Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Zalán Tibor: Sakk-bástya (monodráma)
ZALÁN TIBOR Sakk-bástya (MONODRÁMA) Eayetlen felvonás Szín: A kezdet kezdetén sötét, a nézőtérrel egyetemben. A bejárati ajtók zárva, a későn jövő nézők jegye visszaváltva, néző hazakiildve. Teljes bezártságban, sötétségben telik el legalább másfél perc. Csönd, sötét. Eq ordítása hallatszik, zaj a színpad felől, fény, Eq gyújtotta meg a lámpát. A színpad teljesen üres. Padlótól a plafonig ezüstfal, oldalt is ezüstfal; érződjék a skatulya jelleg, ablakok és ajtók nélkül. A plafonról egy hurok lengedezik. Eq egyszínű kék pizsamában van, most ébredt fel. Néhány perc némajáték. Feláll (eddig a földön feküdt), papucsot húz (a tárgyi világgal a színész mozdulatain keresztül kerülünk kapcsolatba), ásít. Arca kelletlen, rosszat álmodhatott. Fölemeli a nagy, kék csörgőórát (a nézőtér bejárati ajtaja felett elhelyezett hangszórók adják a zajokat fölerősítve — most a ketyegést), leteszi, a ketyegés elhal. Nyújtózik, megmered a pózban. Észreveszi az ezüstfal nézőtér felőli oldalát. Felugrik, odaszalad, megtapogatja. Töpreng. Kikerüli az asztalt, megtapogatja az ajtó helyét. Azután az ablakét. Elneveti magát és megvakarja a fejét. Leül. Az asztal lapján dobol a kezeivel. Kis vár táivá felugrik, újra a nézők felé eső ezüstfalat tapogatja. Megkocogtatja, kongás. Megint kikerüli az asztalt, az ajtóhoz megy, megkocogtatja, kongás. Az ablakhoz megy, megkocogtatja kongás. Visszaül, dobol az ujjaival az asztalon. Feláll, hitetlen arccal odaszédeleg a nézők felé eső falhoz, végighúzza rajta a kezét. A keze fölemelkedve marad. EQ: Az Űristenit! (Járkál. Pizsamája zsebébe dugja a kezét tekintete hol az ajtóra, hol az ablakra esik.) EQ: Meghaltam. (Arca inkább csodálkozó, mint ijedt Észreveszi a kötelet.) EQ: Hm. Hát te hogy kerültél oda? (Fölnyúl érte, de nem éri el. Körbejárja alul, bűvöli, ugrál, próbálja elérni, de túl magasan van. Kifárad, liheg. Egy percig farkasszemet néz a fallal, majd az ajtóhoz fut, dörömbölni kezd.) EQ: Engedjenek ki! Micsoda hülye tréfa ez, kérem. Azonnal engedjenek ki! (Dörömbölés, csönd. Dühében belerúg az ajtóba, megüti a lábát, szerencsétlenül markolássza.) EQ: Ezek szerint nem haltam meg, csak álmodom. Mit ettem vacsorára? Persze, kár volt tíz után a sonkát megenni. De ha tudom, hogy most álmodom, nemsokára fel kell ébrednem. Különös. Különös ez a szoba. Minden a helyén. Ez az én szobám. Le kéne feküdni és aludni. Nem jó. Én most alszom. Tehát fel kéne ébrednem. (Megint az órához megy, fölemeli, ketyegés.) EQ: Fél öt. Még van egy órám — aludni. Előbbre kéne venni a csörgőt, arra talán felébrednék. (Csörgés, döbbenten nézi.) EQ: Csörög. Tehát nem alszom. Ébren vagyok. Csaik éppen az ablakom meg az ajtóm tűnt el a lakásomból. Ja, meg (a kötélre pillant) egy kötéllel szaporodott a háztartás. Csinos kis jószág. (A kötél alatt köröz.) Csinos kis jószág ... (Kény szeredetten nevetgél.) Mint egy ötödran- gú krimiben. Az áldozat felébred egy idegen helyen — persze, ez a lakásom, elvileg — a szobának nincs ablaka, ajtaja, a falak ezüstből vannak — tényleg, gazdag ember lettem! — a plafonról meg lelóg egy kötél. Marhaság. Ez nem igaz. 737
