Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Rózsa Endre: Kamaszkor, Örömeink születése, Ugyanarról, kétféleképpen (versek)
Ugyanarról, kétféleképpen í. Lóhalálában érkezett a nyár. Gyulladt levegő tüdeje zihál, szapora lélegzetében ott fojt a városszél pora, egy gazdátlan tekintet átható pászmáiban a szél csontváza látható: kaszáló lengőbordák, soktüskű csigolyák . . . . . . Fölfénylő falak síkján szellemkép villogást. Torkon-megafcadt ének: egy madár hull alá, — nagy ívben szállt az égnek —, pedig hát nem is zokognivaló, hogy dalolni lehet, de más a dal, s a való, hogy egyetlen pillanatra a füle botját nem mozgatja egy árva bokor, egy elzuhant fadarab, s fészkestül letaszítja az ág a madarat! . . . Zivatarokkal jön Medárd. S mint villámlás az éjben, gerincedben megáll, kimerevül egy fájdalom. Mitől is? — Nem gyaníthatom. Önnön képzeleted görnyedt napszámosa, munkádban meg nem állsz soha. — Közszolgálat ez is. De tudd: itt élsz; s oly ritka itt, hogy egy ötös befut! 2. Megint Újpesten át, és — most is, mint annyiszor, a külső Váci-úton szél söpör. Számban múlt-ízű sör. Gazos végállomások. Beálló férfikor. Hetvenfilléres, régi átszálló jegyemet előbb lelem föl itt, mint arcomat; beitták a révedt falak, sárga földig leitták. — A nagy fény eltemet. Hogy zuhog nyár a nyárra! Mint erdőn az avar rozsdává roskadt rétegeire a rőt fák levele, mint őszre ősz. Jövőre? — Az lesz, igen: tavaly.
