Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Csurka István: A napló (hangjáték)
lak mögött. Kiderült, hogy még csak nem is statiszta, csak szeretne az lenni, várja, hogy felfigyeljenek rá. Szóltam is az egyik ismerős felvételvezetőnek, de rá se hederítenek, ismét belekerültem valamibe, ismét csak a kíváncsiság hajt, és fogalmam sincs mi lesz a vége. Visz- szamegyek hozzá és meghívom egy du- naparti sétára. Persze, ha már itt vagyok, pisilek egyet. (A kattanás ennek a műveletnek a hangját vágja ketté ezúttal.) BORI: Disznó! Hát, ez valóban újszerű napió. Érdekes, teljesen elmúlt a féltékenységem. Látom magam előtt, ahogy vallatja, ahogy körültapogatja a kérdéseivel, és nem talál semmi megfogható!, semmi közöset. (Kattanás.) LÖNYAI: Szép ez a Dunapart. Maguk merrefelé laknak? AMÁLIA: Zuglóban. LÓNYAI: Jó lakásuk van? AMÁLIA: Szoba konyha. A vécé kint van a folyosón. Három lakáshoz egy. LÓNYAI: Akkor inkább menjünk ki a hegyekbe? AMÁLIA: Ne! LÓNYAI: Hanem, mit ajánl? AMÁLIA: Semmit. LÓNYAI: Az nem sok. Mégis, maguknál, otthon most mi a helyzet? A mama még dolgozik, nemde? AMÁLIA: De a húgomék otthon vannak. LÓNYAI: A húgáék? A húga nem jár dolgozni ? AMÁLIA: Ma nem ment. Itthon van a vőlegénye. LÓNYAI: És most ők vannak otthon kettesben ? AMÁLIA: Igen, mert a fiú katona és estére be kell neki menni. LÓNYAI: Értem. BORI (a kattanás után): Itt valamit kihagyott a gazember. Ahhoz, hogy ilyen nyersen megbeszélhessék a dolgot, valaminek történnie kellett, amit nem vett föl. Vagy nem tudott fölvenni, mert annak nem volt hangja. Nézések, tekintetek, kézszorítások, mosolyok. Nem tudom mi a szép ezen a lányon?... A hangja alapján én semmi szépet nem találok rajta. És azt sem értem, hogy mit akar tőle. Egyáltalán nem kívánja, egyáltalán nincs felgerjedve iránta. A körülményeire kíváncsi elsősorban. A lakásra, a környékre. Hogy hol él egy ilyen volt konyhalány, aki az első szóra ... (Kattanás.) AMÁLIA: Azért mi is hazamehetünk. LÓNYAI: Annyira mohó azért nem vagyok. Még, ha valamivel nagyobb lenne a lakás, de egy szobankonyhában ... Mi bent, ők kint, ők bent, mi kint, az én gyomrom ezt nem veszi be, már ne is haragudj ék ... BORI (most kattanás nélkül): A jó né- nikédet, te csirkefogó! (Utánozza Lányait.) „Haragudjék” ... egy konyhalánynak! AMÁLIA: De, lehet, hogy elmentek moziba. LÓNYAI: Moziba, ilyenkor? AMÁLIA: Már ott van Géza reggel óta. LÓNYAI: Az más, akkor lehet, hogy már valóban elmentek moziba. De hogyan tudjuk meg, hogy elmentek vagy sem? Telefon nincs? AMÁLIA: Ninos. BORI (anélkül, hogy megállítaná, vagy a gépelést abbahagyná): Hülyébbet nem tudsz kérdezni? AMÁLIA: Villamossal hamar ott vagyunk ... LÓNYAI: Legalább egy óra. Inkább a taxit javaslom. Persze, ha a katonagyerek nem fáradt bele a szerelembe reggel óta... BORI (most kattanás után): Szinte hallom, ahogy csikorog az agya ... Megéri ? Van ennek értelme egyáltalán? Rettentően zavarhatja, hogy semmi erőfeszítést nem kell tennie. LÓNYAI (a kattanás után): Várjon meg itt, elszaladok taxiért. BORI (kacag, m. f.): Átlátok a szitán: mit üzensz, drágám? LÓNYAI (suttogva): A szeme, a szeme a legérdekesebb. Óriási nagy kék szeme van, amelyben azonban van valami elmattulás. Valami zavarodottság látszik benne, ami a rossz idegállapotnak lehet a következménye. És, ha mosolyog, kilátszanak az ezüstfogai! Kettő 711
