Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - SZEMLE - Ambrus Lajos: Bálint Tibor: Zarándoklás a panaszfalhoz

külön-'külön, egymástól függetlenül is tragédiával terhesek; az állhatatosok is, az esendők is a regény változásainak megfelelően felbomlásuk, fizikai vagy morális megsemmisülésük iránya felé haladnak, ha úgy tetszik: „zarándokolnak”.

Ennek a regénynek sincsenek igazi héroszai. A mű főszereplője maga a történelem. Bálint regény technikai választása is erősíti ezt a felfogást: még anyira sem ragaszkodott az eseményszálak összetűzésére, mint a Zokogó majom esetében tette. Az életek egymásmellettiségének leírása a Zarándoklásban megadja azt az objektív lehetőséget, amivel egy teljes korszak a maga közérzeti, gondolkodás- és magatartásbeli törvényeivel együtt érvényesülni képes. Azt mondtuk: a műben ábrázolt világra árnyékot vet a történelem, és most azt is mondhatjuk, a takarás méreteinek hitelesítésére a kölcsönhatás nélküli életek megrajzolása is elegendő. Sőt! A párhuzamos fokozatok elmélyített többletet adnak a korról való értelmezésünknek. Ezek az életutak nyitottságukkal válaszolnak az esetleges tételesség vádjára: az esendők, a zsarnokok vagy az állhatatosan tiszták sem minden pillanatukban azok, mégha rögeszméjük, túlbuzgó képzeletük, aljasságuk vagy emberi gyönyörűségük tettenérhető is. Bá- Mnt nem viszi végig elképzelhető bukásukig vagy esetleges megdicsőülésükig a történetüket. Zsákos titkárt otthagyja falujában összekaszabolva, Halmit, ahogyan baktat hazafelé és részegen üvölti a rajta esett égbekiáltó igazságtalanságot; Kenyér, aki új eszméit újra megtagadva, imádkozik és hallja a rettentő háromszázharmincharmadik kakasszót, Bárányt, amint Űrként legeli a füvet egy bolondokházában. Ha ezeket a szereplőket ki is emeltük, nem akarjuk azt állítani, hogy Bálint regényének ők a kizárólagos hősei. Már a Zokogó majomban feltűnt, milyen szépszámú szereplővel tette mozgalmassá és élettől duzzadóvá művét a szerző, mennyire ismeri a világot, mennyit tud emberről, faluról, városról. A Zarándoklásban ha nem is légiónyi, de ismét tekintélyes számú szereplővel tágítja-tisztítja a horizontot. És persze megtaláljuk köztük azokat is, akik életükkel, igazukkal vagy halálukkal segítenek berendezni életünket, segítenek megtalálni a műben elveszettnek, elorzottnak látszó igazságot. Ök azok, akik valójában elszenvedik a történelmet, akiknek érvényessége abban áll, hogy eljutnak a fölismerés és a vállalás magasabb fokozataira is. (Pénzes, Halmi, Teréz, Jóska.)

Különös életút a Terézé. Különös önmagában is, különös hangsúlyt kap a regényben is. öntudatlan hunyorgásokkal éli gyermekkorát: kimarad a szükséges játékból, tapasztalásból, kalandokból, az apácáknál már érthetetlenül kitaszítottnak érzi magát. Apja a bécsi-döntés körüli zűrzavarban egy gyárrobbanás során életét veszti. Teréz élete ekkor már folyamatos szolgálat: ellátni lerongyolódott, hadifogságból megtért testvérét, Jóskát és betegeskedő anyját, hivatalban dolgozni és eltűrni a nőiségét, szerénységét érő támadásokat. Végül eljön a megváltást jelentő házassági ajánlat: honnan, miből sejthetné a világ ártatlanja a készülő csapdát? Az ifjú házasok eredménytelen nászéjszaka után Teréz sorsszerű kiszolgáltatottsága beteljesedik: úriember-férjéről kiderül, hogy otrombasága, beképzeltsége, brutalitása mellett igazán csak a hasonló neműek vonzzák. „Mennyire le tud taposni az élet egy-egy ilyen nyomorultat! — gondolta, saját sorsáért is lázadozva” később, midőn ráébredt értékeire is, és egy újsághoz ment titkárnőnek. De bármerre is sodorja az élet, falakba ütközik, nem adatik meg számára a védettség melege, a boldogság idillje. Mégis gyermeket vár a férjétől! De hamar ki kell ábrándulnia; a férjnek már korábban is torz gyermekei születtek s a magzatot el kell vetetni. Meghal az anyja, férje disszidál, számára egyetlen elfogadható lehetőség ügyvéd-bátyja segítsége volna. Ám újabb fordulópont: most a történelem zúdít szenvedést a családra. „Ha így haladunk tovább, felborul a törvényesség és mindenféle túlkapásnak leszünk kitéve” — sommázza a sajátos történelmi-társadalmi helyzetet az árnyaltan is gondolkodni képes testvér, de a forradalom ekkor már „elütött igazi arcától” és Jóskát koholt vádak alapján nyolc évi börtönbüntetésre ítélik. És elhihető, átélhető, hogy a valóság ilyen kegyetlenséggel is rendet tud teremteni az ember életében. „Édesanyja, édesapja után most már egyetlen testvérét is elvesztette, házassága a legcsúfosabb látvány volt, amit egy nő egy férfi mellett végigszenvedett, s még ezt a kis életet is ki kellett tépnie

701