Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - SZEMLE - Lőrinczy Huba: Mándy Iván: A Trafik
m szemle Mándy Iván: A Trafik A vörös postakocsi Alvinczi Eduárdjának mesés szivarjaiból bodorodott csak elő oly egzotikus látomás, mint aminővel Mándy Iván legújabb könyvének nyitányában találkozhatunk. Ámde Krúdynál a századelős elvágyódás, a szecesszió színei és tüzei csillámlanak és incselegnek a káprázatban s egy derült, nyájas, hívogató világ hintázik a füstkarikákon, itt meg egy komor, eltikkadt, romokkal, idegenséggel és nyugtalansággal teli víziót rajzol elénk a dohány illatától meglódult kamaszfantázia, előlegezvén mintegy a mű állandó elemei közül a magányt és a fenyegetettség lappangó avagy biztos tudatát. Amott csupán érdekes és megejtően dekoratív, bár aligha mellőzhető betét maradt a dohányzás szertartása és a szivarfüstös révület, Mándynál azonban ebből szerveződik a könyv egésze, erre épül, ezen lebeg a Trafik világának, egy pusztuló világnak teljes mitológiája. Ügy ring, kanyarog, hullámzik az epizódok, emlékek, képzelgések, a valóságost az irreálissal keverő szituációk sora, akár ha a dohányfüst szeszélyes indáin, rejtelmes arabeszkjein himbálódznék. A filmeket idéző áttűnésláncolat, a szerző művészetében oly régtől hasznosított montázstechnika sohasem volt tán még oly logikus és szükségszerű, mint éppen itt, a látszólag esetleges külső forma belsővé lényegült, maradéktalanul. A térben és időben egyaránt széttört világ egységgé szervesül észrevétlen — csakúgy, mint az önnön titokzatos játékaiban teljesülő szivarfüst —, a folytonos megszakítottságban benne rejtezik a kontinuitás, a félbehagyott epizódok kiegészülnek és lekerekednek utóbb, s az önkényesen társított, egymásnak mégis felelő, olykor csak távolról „rímelő” kockákból összeépül végre a mű mozaikja. Csupa-csupa fragmentum a Mándy Iván könyve, ám a töredékek, a sors-, az álom-, a valóság- és tudatmetszetek, a monológ- és dialógcserepek egésszé rendeződnek egy valóságos és imaginárius középpont erőterében, hogy megszülessék a Trafik legendáriuma, groteszk, elégia, nosztalgia és irónia sokszoros fénytörésében viliódzó „regénye”. A Trafik, a dohány mindent belengő füstje és illata jóval többet jelent önmagánál, természetesen. Az egyenként is sejtelmesen derengő, többé-kevésbé bizonytalan kontúrú és holdudvarú epizódok nem csupán egymásra halmozódnak, hanem bonyolult — olykor szürrealisztikus — asszociációs mezővé szövődnek, üzenetdúsító, jelentéssokszorozó hálóként funkcionálnak. A mennyiség minőségbe csap át, egymás sugallatában is megmártóznak az események, a részek az egészre mutatnak és megfordítva. A trafik nem a hétköznapi értelmű dohánybolt Mándy könyvében, hanem mágikus centrum, pótolhatatlan jelentőségű életszíntér. Minden — jelképes avagy valóságos — út innen indul vagy ide tér meg, emberek és sorsok találkozási és metszéspontjává lényegül, álmokat foszlat é$ álmokat indukál, kívül reked téren és időn s belegyökeredzik térbe és időbe. Krúdynál a vendégfogadó és a kocsma vált gyakorta a világ közepévé — jelképezvén mintegy létezésünk szomorú átmenetiségét —, Mándy Iván a Trafiknak kölcsönöz szimbolikus, emblématikus jelentéstöbbletet. A Trafik némelykor a mesék, a csodák, a sóvár képzelgések, a beteljesedések birodalma, többnyire azonban a csüggedés, a kifosztottság, a reménytelen kallódás színtere, példá# 696
