Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - Osztojkán Béla: Felszállnak egyszer a madarak (elbeszélés)

szemöldökét összevonva folytatta: — A bácsi mit szöszmötöl? Miért nem nyitja már ki azokat a zárakat? Nem annyira tutyimutyi, amennyire mutatja magát.

— Bocsánat — védekezett a férfi. — A nagypapája, kedves kisasszony, azt hiszem, jobban tette volna, ha zárfeltalálás helyett cukrászsüteményeket, marcipánt, sarokházat és gesztenyés tortákat csinál.

— Megnyugtatom a kedves bácsit — felelte türelmetlenül a kislány —, a nagypapa most már csakis hasonló undokságokkal tölti az idejét. Nem messze innen — talán két percre sem — igen tágas cukrászdája van. A marcipán, a sarokház és a gesztenyés torták mellett, meg kell mondani, még sok más hasonlóságot is kreál reggeltől estig. Négy testes kisasszony és egy segédmunkás fiú serénykedik körülötte, de szerintem alig bírják. Sikerül végre? — a zárakra mutatott.

— Igen — felelte a férfi. — Végre bemehetünk.

Az ajtó ekkor csakugyan kitárult. Parfőm és édesség illatának furcsa keveréke csapta meg az orrukat. A kislány előrement, mutatta az utat.

— Ez a mi lakásunk. A városban csak keveseknek van ilyen. íme — fényes, korong alakú tárgyra mutatott. — Tessék, ezt azonnal le lehet köpni. Én mindennap megteszem, és mondhatom, ha mást el is felejtek, ezt sohasem mulasztom el. — Az előszoba egyik szekrényét kinyitotta. Esernyők és mindenféle botok hevertek benne.

— A néni és a bácsi vegyenek magukhoz egy-egy ernyőt. Nálunk csak ernyővel szabad közlekedni. Tessék választani, és közben nagyon-nagyon szidni azokat, akik kitalálták ezt az idétlen családi szokást. A néni szerintem egy zöldet vegyen magához. Jól fog menni a fáradt arcához. A bácsi pedig, azt hiszem, okosabb ábrázatot fog mutatni, ha azt a selyem-feketét ragadja fel: Tekintélyesebb lesz a külseje. Nem mutathatom most be az egész lakásunkat. Tessenek mellékesen szemlélődni. — Egy fehér ajtóra mutatott: — Azt hiszem, a mama itt lesz. Ez a hálószobája. — Föltárta az ajtót, előrement. — Mama! — Az ágyhoz lépett. — Édes mama! Tessék föltámadni, vendégeket hoztam. — Az ágytakarót fölemelte, meglepetés nélkül mondta: — Nem érdekes. A mama most megint játékos kedvében van. Elbújt valahová. Mama! — kiabálta. — Marouskám, bújj elő. Bácsit és nénit hoztam! — Az abláknál a függöny mögé nézett. Innen az ágyhoz ment ismét. Leguggolt, de mert alatta sem talált senkit, széttárta a karját. — Ne nézzenek ilyen furcsán. Csak nekem van jogom nyugtalankodni a mama miatt. De én erre sohasem érek rá. Anyukámért különben sem kell aggódni, mert nem megy sehová. Itt van a lakásban, csak most elbújt. Az ernyőt pedig a néni tartsa egyenesen, magasan a feje fölé, mintha zuhogna az eső. Hogy ez ki ne menjen a fejéből, mindig csak engemet és az ernyőmet nézze. A bácsi is. — Hátat fordított, egy másik ajtóhoz ment: — Tudom hol van a mama — mondta.

— Most jut eszembe, kint lehet az erkélyen. Tessenek utánam jönni.

Az asszony és a férfi szó nélkül követték a kislányt. A háziasszony valóban ott volt az erkélyen: Ült a korláton, és bámult lefelé a mélybe.

— Mamácska — szólította meg a kislány —, bemutatok neked egy bácsit meg egy nénit. — A férfi és az asszony a kislány mamája felé köszöntek. — Ismerjék meg a mamámat — mondta ezután a kislány. — Ö a mamám. Én pedig Jaszi vagyok. Öt és fél éves, de már mindent tudok. Lejönnél a korlátról, mamocska? A bácsit és a nénit azért mutattam be neked, hogy beszélgethess.

A háziasszony kibontott hajjal — hosszú és nagyon vörös volt ez a haj — ült a korláton. Zöld selyemruhát viselt, amelyet karcsú derekán keskeny piros öv fogott össze. Innen lefelé szétterült rajta a ruha, mint egy gyönyörű sátor. Amikor az idegenekre pillantott, azok döbbenten látták, hogy zöld színű szemeinek fehérje köröskörül, a derekára csatolt övhöz hasonlóan, csupa piros. A szemhéjak alatti részen pedig, közvetlenül a járomcsontok fölött — feltehetően ütések miatt — kék, illetőleg lila foltok éktelenkednek. Egy ideig nézte az idegen párt, aztán újra a mélybe bámult, végül lelépve a korlátról, az asszonyhoz intézve cjavait, mély, férfias hangon szólt:

— Asszonyom, ön boldogtalannak látszik. — Kissé balra fordult; nyomogatni kezdte a jobb halántékát, aztán váratlanul rákiáltott a férfire: — Miért néz úgy.

666