Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Péntek Imre: Bóni és Jóni (groteszk játék)
BÓN1: Jegyet? Saha, érti, soha. Ezt teszik velem. Megmutatom, hogy lehet itt jegy nélkül is rágni. Majd én ... JEGYÁRUS: Ügy! Szóval kihágást akar elkövetni. Meg akarja sérteni a BH/lll/00043-as rendeletet. Csak rajta. Azt én is megnézem. Erre még nem volt precedens. Na, mi lesz, mire vár? Na, m'ért nem megy? BÖNI: Ennek nincs értelme... Amit mond. Nincs értelme. JEGYÁRUS: De mennyire, -hogy van. Ha olyan bátor, akkor nincs probléma. Akkor csak igyekezzen. Törje össze magát. BÓN1: Jelentést teszek, mégis felháborító ... JÓNI: Bónálkáim, lásd be, hogy j egy nélkül nem megy. Ügy látszik ez itt a szokás. Nyugodj bele szépen. Mért hoznád kellemetlen helyzetbe ezt a derék nyugdíjast. BÖNI: ö-ö-ö. Kilyukadt a zsebem .. . Valahogy... JÖN1: Mért neim ezzel kezdted? öreg cimbora. Világos minden, mint a nap... BÖNI: A hosszú úton . . . Hiába vigyáztam. Szakad a ruha, kopik. JEGYÁRUS: Tű, cérna. Nálam mindig van. (Mutatja a sapkája belsejét.) Nem teszek nélkülük egy lépést sem. JÓNI: Nézd öregem, az a helyzet, hogy nálam akad egy kis dohány. Na, nem sok, máris ... Lásd, kivel van dolgod. Én nem vagyok az a smucig fej ... Nem spórolok családi házra.. . Nálam ez nincs divatba. Már én ilyen vagyok. Ezt a kis szívességet... (Pénzt ad neki.) BÖNI: Sose hittem volna . . . Hogyan köszönjem meg? Honnét szerezted? Nem is mondtad. JÖNI: Ja, kérlek, Aki a kicsit nem becsüli, meg ilyesmi. Emlékszel arra a töpörödött anyókára az erdő széléin? Hát onnét. BÖNI: Anyóka? Erdőszél? JÓNI: Na, ráncold egy kicsit a tudatod. Szedte a rozsét. Cipelte. Nagyon rozoga volt az öreglány, épp hogy szét nem esett. Nem emlékszel? BÖNI: Nem, nem láttam. JÓNI: Az én marha becsületes szívem, nem bírja az ilyen látványt elviselni. Bedolgoztam neki egy cipelés erejéig. Ennyi az egész. JEGYÁRUS: Nehéz a mai öregeknek. Egyedül maradnak, aztán meg is szakadhatnak, én mondom ... JÖNI: Adott egy húszast. Nem akartam elfogadni. De annyira hálálkodott, any- nyira tukmálta rám, hogy mégsem hagytam ott. Annyira fűzött, hogy így édes fiaim, hogy úgy édes fiam, vidd csak el, fogadd csak el, szükséged lesz még rá... Valami olyat is mondott, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál. Nem mondhattam neki, ért már nagyobb szerencse is egy húszasnál. Elvégre jó modor is van a világon. BÖNI: Jóni! Csak kölcsönbe! Istenbizony megadom. Tudom, sokszor nem úgy viselkedtem, de mindenkinek vannak gyenge pillanatai. Meghálálom. Jótett helyébe jót várj! Ismered, nem ? JÖNI: Ne pitizz itt nekem, nem vagyok én kutyaidomár. Miérjen ki egy bilétát, a legjavából mester úr! Hogy leszálljon a nyakunkról, ne siránkozzon, mint egy fürdős... JEGYÁRUS: Na, végre! Már azt hittem, beasteledik. Végre, szót értünk. Én mondom, uram, a doktornak arany keze van. Na, itt van, na. Ezért kellett olyan nagy felhajtást csapni! JÖNI: Parancsolj! Erre vágytál nem? Ha jól berágtad magad, megyek tapasztalatcserére. JÓNI (A bilétával el)! JÖNI: Nincs véletlenül egy cipőfűzője? Elszakadt, olyan kellemetlen. Ezek az apróságok, hogy le tudják sújtani az embert. Hihetetlen. JEGYÁRUS: Van kérem, hogyne lenne... Feketét, barnát? Hosszút, rövidet? Majd lefogjuk. JÖNI: Feketét, ha lehetne. Ez jobban illik a peches egyéniségemhez. JEGYÁRUS: Az annyi, mint hét negyven. Visszajár tizenkettő hatvan. Stimmel? Meg van elégedve a kiszolgálással? JÓNI: Még. inkább meg lennék, ha volna itt olyan cseppfolyós halmazállapotú, alkoholtartalmú'izé, mely mindig fölveszi a póhár alakját. JEGYÁRUS: Rövidet, vagy egyebet parancsol ? JÖNI: Egy jó kisfröccsre vágyom, nem is tudom mióta. Az jó hideg, lehűti az embert. Egy kicsit hűssöltetni a tenyeret a poháron, aztán lassú kortyokkal legurítani. 652
