Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Péntek Imre: Bóni és Jóni (groteszk játék)
BŐNI: Térj észhez, Jóni! Micsoda hang ez? Így tényleg sohsem érünk át. Nemcsak a rágás fontos, a hit is. A lelked legnagyobb hitével kell hinned, hogy odaát boldog leszel. Enélkül nem megy. A csügged és, a tétovázás senkit sem segített céljához. Állj fel és kövess! JÖN1: Állandóan rángatják az embert. Nincs egy nyugodt percem. Hogy egy kicsit kifújjam magam. Hogy kicsit ne csináljak semmit, csak ámuljak-bámul- jak. Hogy lógassam a fejem, hogy lehunyjam a szemem. Meddig tart ez még? Keresztül városokon, falukon, ár- kon-bokron. Hajszoltál, mint egy lovat. Elfáradtam, érted? Belefáradtam. Nem vagyok vasból. Az örökös ígérgetésed, a szentbeszédek, hogy így lesz és úgy lesz, csak tűrjek, csak várjak, csak még ezt bírjam ki. S mit szalasztottam el miatta? Egyszer egy finom kis vacsorát egy kellemes vendéglőben. Imádom a pacalpörköltet. A szagától már önkívületbe esek... És mi történt? Elrángattál, hogy sietünk, hogy nagy út vár ránk... Idecáipeitél, és tessék! Rágjam ezt a kása-izét. Én ugyan bele nem harapok. Ha olyan marha volnék ... Hogy mindenki engem röhögjön. Biztos nem is ehető, valami műanyag-vacak, és viccből festettek egy táblát, és lesnek vala- honnét, aikad-e bolond, aki bedől... BÖNI: Becsavarodtál teljesen? Megzavarodtál az örömtől. Volt már ilyen .. . Méghogy átverés... Fogjanak le, nehogy neki rohanjak ... JŐN1: Csak tessék. Nem állok utadba. Nagyon fog örvendeni ... (A hegyre mutat.) BÖNI: Ezért cipeltelek magammal? Ezért karoltalak föl? Melletted álltam annyi éven át — és most ezek a nevetséges szavak. Kóstold meg, ha nem hiszel nekem. Harapj bele. JÖN1: Akinek kell, az majd belemé- lyeszti a tisztelt fogsorát... Hohó barátom! Nem estem a fejemre. BÖNI: Hát ide figyelj, te majompofa, te kényeskedő pacalnok ... Félreismertelek. Ekkora csalódás.... Méghogy átverés... (Elindul a hegy felé). (Jegyárus bódé, az ablakán egyensapkás férfi hajol ki. Kiabál). JEGYÁRUS: Hova megy maga? Kicsodáik maguk? Hogy kerültek ide. Álljon meg! Álljon meg! Tilos az átjárás! Nem tudnak olvasni? (Üjabb táblák tűnnek fel: Dohányozni tilos! Jegy nélkül belépni tilos!) JŐN1 (Báni háta mögül): Na ugye, mit mondtam? Engem nem lehet becsapni... Átejteni!... Olyan orrom van. Olyan szimatom ... Tudtam én ... Még szép! Egy ilyen hegy csak úgy szabadon hagyva, mindenki kénye-kedvé- re... BÖNI: Kérem . .. Mi jöttünk ... Olvastuk a mesét... Ebben az áll... JEGYÁRUS: Mért nem ezzel kezdte, jóember? Minden világos. Az urak rágni óhajtanak. Ezzel kezdték volna. De csak úgy, ukmukfukk, nekiesünk? Hát azt nem, azért valami rend mégis kell, valami rendszer ... BÖNI: Kérem, mi otthagytunk mindent, elhagytunk... A családot, a magántulajdont ... miután ezek nélkül . .. Miként a mesében olvasható... A Boldogság Hona ... Csak át kell rágni... Ezt... itt. JŐN1: Csak úgy, szabadon! Hogy lehet ilyesmit kitalálni? Csak pihent agyú- ak jöhetnek számításba ... Persze, hogy őrzik... Naná, majd nem! Méghogy ilyet... JEGYÁRUS: Igen, igen. A tényállás világos. Amatőr kásahegy-evők. Melyik szakosztályiban tevékenykedtek? Milyen minősítést szereztek? Mert az is lényeges bizonyos szempontból... BÖNI: Hogy érti ezt? Szakosztály? Minősítés? Megbolondult? JŐNI: Én kérem tagja vagyok a Holák Tibor Turisztikai Körnek. Méghozzá 'beltagja. Vezetőségi tagja, egész pontosan. De ott voltam az alapítók közt is. A. titkár közelében tevékenykedtem. Egészen közel hozzá. Bizalmasának tekintett, a legkomolyabban. Csak így szólított: Jónikám, ez meg az. Természetesen, mondtam — megoldjuk. Nekem nem kellett semmit kétszer mondani. A felfogásomra nem panaszkodhatom. JEGYÁRUS: Ez már beszéd. Nem szeretem az idealistákat. Ideállítanak minden felkészülés nélkül. A puszta fogsorukkal. Még az amatőr minősítésükkel is problémák vannak. Abszolút kezdők. Eszükbe se jut, hogy a világ esetleg más, mint az ő mindenféle eszméik. Más módon van szervezve, mint 649
