Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Utassy Józseffel

lekedeteinek az összessége. És a munka, mindig cselekedet. Az embert meg kell

ítélni, de nem az előítéletek, és a téves információk alapján, hanem a munkája alapján. Hogy a mi „szakmánkkal” kezdjem, nézzük, hogyan mérik az irodalmat? A sordíjnál igazságtalanabb megítélést nem tudok elképzelni. Mert nem rőfre megy a játék, ezt már régen tudjuk. Van aki hexameterben ír, de olyan is van, aki epigrammákat. Az embert mindig a dolga minősítse, a dolga határozza meg. Annál is inkább, mert rengeteg tehetséges ember nem a képességének megfelelő helyen dolgozik. Találsz vattacukor-készítőt, aki egyetemet végzett. Ezek szélsőséges dolgok, de nem véletlenek. Vagy hol van megfizetve egy mai pedagógus, a munkájához mérten. Pedig a jövő szempontjából a leglényegesebb dolog, a gyermek van a kezére bízva. De ez a munka egyáltalán nincs megfelelően elismerve. S addig, amíg kisebb tehetségű emberek előnyben vannak, olyan emberekhez viszonyítva, akik valóban tehetségesek, s már nem egyszer bizonyítottak, addig ezek a dolgok előfordulhatnak. Ezek a tehetséges emberek pedig sáraranyként kallódnak ... Rengeteg párttagot ismerek, akik szerintem embernek se kiválóak, nemhogy párttagnak. Ha valaki párttag, akkor a cselekedetei sugározzák, hogy párttag, hogy ő igenis több ezzel, ne pedig a 90 vagy 120 forintos pártbélyeggel és a mögöttes, számító érdekekkel, hanem a magatartásával és a cselekedeteivel bizonyítson Az ember egész életében a munkájánál többet nem tud csinálni. Művészeti területen sem, gazdasági területen sem. Vissza kell tehát szerezni a munkának a rangját és a becsületét.

Sokan beszélnek a Iköltészet haláláról. . . Egyáltalán, szerinted, mi

a költészet szerepe? .. .

Valóban, divatos téma, magam is hallottam olyan mondatokat, hogy a költészet elvesztette korábbi jelentőségét, nem kell a költészetre odafigyelni olyan komolyan, mert itt a gazdasági dolgok határozzák meg az életet. Végül is az ember, az emberiségből csupán csepp a tengerben. Rossz hasonlat, de igaz ... Ha én a saját fájdalmamat, vagy örömömet, ami nem csak az én fájdalmam vagy az örömöm, de a magány-érzésem sem csak az én problémám, vagy akár a szabadság-hiányomat úgy tudom megvalósítani, hogy mindenki azonosulni tudjon vele, akkor én már csináltam valamit. Ha szerelemes vagyok, akkor nem az az érdekes, hogy én szerelmes vagyok X-be, hanem az az érdékes, hogy szerelmes vagyok ... Ugyanúgy, mint Kiskovácsiban Nagy János, Kiss Katalinba, mert ugyanazokat a dolgokat érezzük, ugyanazokat a dolgokat éljük át.

Nem hiszek ebben a károgásban, ebben a varjúszemléletben, ami kialakult. Egy jelenséggel állunk szemben, amely az egésznek csak a töredékét hordja magával. Inkább azt :kell kimondani, hogy a művészember (ha művészember), nyilván nem elégedett a világával, nem elégedett a jelenkor szabadság-fokával, vagy a köznapi élet bármely problémájával, hanem jobbítani akar. Petőfi Az ítéletben a napnál világosabban megfogalmazza, hogy a kérdések kérdése nem az, hogy lenni, vagy nem lenni, hanem, hogy használt-e valamit a világnak ... De vegyük például Baudelaire korát. Baudelaire köpött a haladásra. De mi után köpött? Miután átélte az elbukott Francia Forradalmat. .. Rimbaud mikor vágott neki a sivatagnak? Miután leverték a Párizsi Kommünt. Korántsem volt igaza Rimbuaud-nak, de sajnos ő is kilátástalanak tartotta a helyzetet, úgy látta, nincs kiútja az emberiségnek. Mindig van kiút. Juhász Ferencet ezért tisztelem a Latinoviits Zoltán halálára írt versében. Mert mindig van remény. Mert mindig voltak, vannak és lesznek forradalmak. Mert ez is benne van ám a vers640