Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Utassy Józseffel
ben. Még akkor is, ha sokaiknak neim tetszik, hogy ő tulajdonképpen nem ért egyet az öngyilkossággal. Egy művész sohasem érthet egyet az öngyilkossággal. Még akkor sem, ha az az öngyilkosság olyan beteg állapotban következett be, amilyen beteg állapotban volt Latinovics Zoltán. Én nagyon jól tudom, mert én is átéltem. De nem lehet egyetérteni azzal — akármilyen történelmi helyzetben is vagyunk —, hogy Magyarország az öngyilkossági statisztika elején áll. Nem azt mondom, hogy most problémátlan a helyzetünk, hiszen ismerjük Illyés Gyula megfogalmazását, hogy 'művészember nem foghat kezébe se tollat, se ecsetet, se vésőt, anélkül, hogy ne tudná, minden harmadik magyar az országhatáron kívül él. De azt is tudni kell, hogy ezek a dolgok korántsem csak a magyarságnak a problémái. Hatszázmillió ember él a földön kisebbségben. A kurdoknak nincs országuk. Ott vannak Iránban, Irakban, Törökországban, Szíriában. A mienktől tragikusabb helyzetek is vannak. Egyetemes emberi problémákról van szó. És legyen József Attila a mérce; rendezni kell végre közös dolgainkat. Mit jelent számodra ez a szó: szabadság? Juhász Ferenc írja egyik versének a végén: ,,mert a szabadság a legtöbb, amit adhat magának az emberiség”. Szocialista országban élünk, természetes dolog tehát, hogy proletárdiktatúra van ebben az országban, viszont egy szocialista országnak nemcsak proletár- diktatúrára van szüksége, hanem szocialista demokráciára is. Nem szívesen mondom ki sohasem ezt a szót, hogy szabadság, mert ez olyan dolog, mintha azt mondanám, hogy 0 Kelvin-fok, tehát elérhetetlen, viszont szívesen beszélek mindig arról a szabadság-fokról, amit egy ország magának biztosít. Magyarország nem volt olyan történelmi helyzetben, hogy nekünk a demokráciáról nagy tapasztalataink lennének, 1848 sem tartott sokáig, 1919 sem, inkább az ellenkezőjéről, a diktatúráról van tapasztalatunk. Nagyon jellemzőnek tartom, hogy a magyar állampolgároknak a társadalmi kultúrájuk vagy a demokráciáról való fogalmuk elképzelhetetlenül alacsony fokon áll. De nincsenek tisztában az emberi jogok deklarációjával sem. Ezeket a dolgokat pótolni kellene. Véleményem szerint a szocialista demokráciát párosítani kell a proletárdiktatúrával, és akkor beszélhetünk egy olyan szabadság-fokról, amit a XX. század nyolcvanas éveiben biztosítani tud ez az állam. A szabadság fokmérője az lesz, mennyire valósul meg a társadalmi érdek, a társadalmi akarat. Van egy versem, Könyörtelen,könyörgés a címe, a Forrásban közöltem, ennek én azt adtam mottóul, „mert a szabadság az emberi fejlődésnek abszolút nulla foka”. Én hiszek a fejlődésben, hiszek a haladásiban, de ki nem állhatam, ha valaki kikiáltja, hogy itt van már a Kánaán. Mert ennek az embernek sosem volt, és sosem lesz igaza. És nem tudom elképzelni a XXL, de még a XXX. századot sem olyan társadalomként, ahol megvalósították az ideális társadalmat, tehát, hogy a szabadság mindenben testet ölt. De minden társadalom, minden társadalmi forma, ha magát mérni akarja, csak azzal teheti, hogy mennyire tudja biztosítani az ember kiteljesedését. Mert az ember sokkal többre képes, mint amilyen szinten körülményei engedik, hogy megvalósuljon. 641
