Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Oláh János: Kenyérpusztítók (játék)
NAGY: Mondom: aludni.. Álmos vagyok, na. Tudod is te, mi az! (Magyarázza.) Kiesik a szemem az álmosságtól. (Vár.) Na, most már érted? (Süket nem válaszol.) Nem tudod, hol a kapcsoló? SÜKET: A kapcsoló? NAGY (látható örömmel): Az, az! Tudod, amivel a villanyt kell eloltani. SÜKET. Kapcsoló, kapcsoló! Aztán minek az neked? NAGY: A villanyt szeretném eloltani. SÜKET: Értem. NAGY: Mutasd már meg! SÜKET: Nem tudom. NAGY (vészjóslóan): Neeem? (Elindul Süket felé, Süket hátrál.) Megmondod, vagy ... (Újra az öklét mutatja.) SÜKET: Ott. (Az ajtó felé mutat.) NAGY: Hol? SÜKET: Valahol kint ... (Zavartan.) ... a a a folyosón. NAGY: (Megáll, leengedi a kezét.) Hát ilyent még nem hallottam. (Süket közben tovább hátrál; tesz egy kört, s hátulról háttal újra eléri Nagyot, úgy, hogy ezt egyikük sem veszi észre, és meglöki. Nagy összerezzen. Rémülten.) Na! (Megfordul, fölkapja az öklét. Most veszi csak észre Süketet.) SÜKET (ijedten): Bocsánat! NAGY: Csak te vagy az? (Leengedi az öklét.) Szóval a folyosón. SÜKET: Talán. NAGY (elkapja Süket mellén az inget): Megmondod, vagy nem? (Dulakodnak.) SÜKET: Engedj el! NAGY: Addig nem, amíg meg nem mondod. SÜKET: Hát azt akarom éppen. NAGY: Na! (Elengedi Süketet, aki a lendülettől most elesik.) SÜKET (megpróbál fölállni. A fejét tapogatja): Hű, ha! (Föláll, körülnéz, legyint, aztán visszaereszkedik a földre.) NAGY: Mi van? (Süket nem válaszol. Nagy óvatosan odamegy hozzá, megpiszkálja a cipője orrával.) Alszol? (Süket hallgat. Nagy otthagyja.) KAPÁS: Mi van? NAGY (körülnéz): Nem találom. KAPÁS: Mit? NAGY: Hát éppen ez az, hogy nem tudom. (Gondolkodik.) Amit kerestem. KAPÁS: A kapcsolót? NAGY: Ugyan! (Legyint.) Hol van az már? Hogy lehet ilyesmit elfelejteni? Nem értem. Egyszerűen nem értem. KAPÁS: Hagyd a fenébe, nem érdemes fölizgatnod magad. Gyere, inkább mutatok valamit. NAGY: Mit? KAPÁS (körülnéz, kezét a szájához emeli, úgy mondja.): Nekem vaddisznó van az ágyam alatt. NAGY: Tényleg? KAPÁS: Persze. NAGY: Megnézhetem? (Letérdel, hogy az ágy alá nézzen. A fejéhez kap.) Az istenit! (Fölegyenesedik, a térdét porolja.) KAPÁS: Hagyd, inkább röfög neked egy kicsit. (Röfög. Nagy hallgatja. Egyre összébb görnyed, kezét a hasára szorítja.) Hallottad? (Nagy elindul az ajtó felé.) Várj! NAGY (megáll, de nem fordul vissza): Mi van? KAPÁS: Semmi. NAGY (újra elindul): Akkor megyek. (Keze már a kilincsen. Kapás odarohan hozzá, megfogja a könyökét, mintha segíteni akarna, de közben visszatartja.) Engedj! KAPÁS: Hova akarsz menni? NAGY: Ki. KAPÁS: Ki, ki, de hova? NAGY: Oda, na! Nem érted? (Kiszabadítja Kapás szorításából a könyökét, kinyitja az ajtót.) Hú de kell! (Kimegy.) KAPÁS (keresztül a szobán, vissza az asztalhoz, újra mintha keresne valamit, abbahagyja, fölnéz): Micsoda pali!? Hogy tiltakozott az elején, aztán a végén majd földöntött, úgy rohant kifele. A fene érti. (Sükethez.) Láttad? (Süket nem mozdul.) Dehogy láttad. Mit láttál te? Itt senki nem látott semmit. Lehet, hogy én se. SÜKET: Tessék? KAPÁS: Mi az, te ébren vagy? SÜKET: Ébren? KAPÁS: Azt hittem, alszol. SÜKET: Á, csak éhes vagyok. Nincs valami kajád? KAPÁS: Nincs. SÜKET: Mindjárt gondoltam. (Föláll, odamegy az ágyhoz, leül.) Na mindegy. 616
