Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Oláh János: Kenyérpusztítók (játék)
KAPÁS: Nem ütött nagyot? SÜKET: Ki? KAPÁS: Hát az az ürge, akivel verekedtél. SÜKET: Én? KAPÁS: Te. SÜKET: Verekedtem? KAPÁS: Verekedtél. SÜKET: Mikor? KAPÁS: Az előbb. SÜKET: Furcsa. KAPÁS: Nem emlékszel, hát tényleg nem emlékszel rá? (Nagy most jön vissza, a nadrágját igazítja. Kapás hozzá beszél.) Sikerült? NAGY: Semmi közöd hozzá; különben is, hagyj nekem békét. KAPÁS: Mit? NAGY: Békét. KAPÁS (gúnyosan): Békét, jó vicc! NAGY (egyikről a másikra néz, hátrál): Mi bajotok van velem? (Sükethez, aki közelebb áll hozzá.) Kaphatsz egyet! (Mutatja is, hogy visszakézről.) villany.) SÜKET (visszahőköl): Na! (Elalszik a NAGY: Elaludt. KAPÁS: Észrevette. SÜKET (lépések a sötétben.) Ez verekedni fog. KAPÁS: Nem lát. SÜKET: Megtalál a hangom után. KAPÁS: Maradj csöndben! NAGY (járkál. Földűl egy szék): Az istenit! (A székkel vesződik.) Egy szék volt. Az egész szoba tele van székekkel, mint egy moziban. (Visszaállítja a széket. Megkönnyebül. Sóhajt.) Na! Nem mondom, egy jó filmet ha levetítenének. .. (Megrecssen a padló.) Ki az? (Egyre izgatottabban.) Van itt valaki? (Csönd.) Ha nem vigyázok, még bekerítenek. (Lassan elindul.) Csak így, óvatosan! (Megáll.) Hát ez meg ... (Fölgyullad a villany. Nagy egyedül van a szobában, szorosan a fal előtt áll arccal a fal felé fordulva.) Aha, hát ezért, falhoz állítottak. (Megfordul.) No nem baj. (Lép egyet.) Merre is? (Hunyorog, a szemét dörzsöli.) Hú, de erős! Most meg mitől ilyen erős? Vagy csak a szemem káprázik? (Leengedi a kezét, körülnéz.) Nem mondom, látni azt lehet benne; kár, hogy ilyen szokatlan. (Körülnéz. Most veszi észre, hogy egyedül van a szobában.) Ezek meg hova tűntek? Hol vagytok, hé? (Az asztalhoz megy, alánéz. Hirtelen fölegyenesedik; a fejét fogja.) Hű! Mindig elfelejtem. Hogy zúg már megint! (Legyint.) Hát ami nem megy, az nem megy. Kár is volna erőltetni. (Az ágyat nézi merően. Még tétován, de elindul feléje. Megáll, koncentrál, aztán gyorsan lehajol, fölegyenesedik.) Megvan. (Megpróbálja lábbal elérni a bőröndöt, de nem megy.) De mélyen van! (Gondolkodik; most letérdel, így akar az ágy alá férkőzni. A szekrényben hirtelen nagy robaj, Nagy föl akar ugrani, de beüti a fejét, visszaesik. Négykézláb.) Mi volt ez? SÜKET (a szekrényben): Beszakadt, alattam beszakadt. KAPÁS: Mért nem a szemétkosárba bújtál? (Kinyílik a szekrény ajtaja. Kapás és Süket kimásznak.) SÜKET (féllábon ugrál, a lábát tapogatja): Hű, de beütöttem! NAGY (még mindig négykézláb): Mit akartok? (Megpróbál fölállni, seggre ül.) Mit akartok? KAPÁS: Kidöntjük a beled; a beledet. (Nevet.) NAGY: Auuú! SÜKEfT (odaugrik hozzá, hogy segítsen): Mi baj? NAGY (félreérti a mozdulatot, kúszva menekül): Hagyjál! Ártottam én neked? Ártottam én neked? (Közben Kapás a háttérben kimegy. Nagy észreveszi, Süket nem. (Nagy támad, Süket felé rúg, de nem éri el.) Szar! SÜKET (hátraugrik, nem érti. Körülnéz. Kapáshoz): Figyeled? Hát ezt kapom cserébe? (Most fordul csak egészen hátra, s veszi észre, hogy Kapás kiment.) Elment. NAGY: És itthagyott a szarban. (Föl- tápászkodik.) SÜKET: Ezt meg hogy érted? NAGY (fölemeli ökölbe szorított kezét, forgatja, nézegeti): Hát csak úgy, ahogy mondtam. SÜKET: Mit akarsz? NAGY (ellágyul, leengedi az öklét): Semmit. (Szünet.) Csak aludni. Tudod három, azt hiszem, három napja már, hogy nem aludtam. Piszkos egy meló volt, de sok pénzt ígértek érte. SÜKET: Hát akkor megérte, nem? NAGY: A... (Legyint.) 617
