Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - MŰVÉSZET - Péntek Imre: Gépi kötéssel - "újtextilül" - Beszélgetés Droppa Judit textilművésszel
„ma még igazán kevés az olyan gyár, ahol a hasonló kaliberű tervezők alkotni tudnának ...” Többek közt azért kerestem föl Droppa Juditot, hogy elbeszélgessek vele: Hogyan képes megbirkózni „kettős elkötelezettségével”? Tervezői munkáját miképpen inspirálja a gyár? Milyen szerepet játszik az új termékek „behozatalában”? S talán arra is választ kerestem, miért „... kevés az olyan gyár, ahol a hasonló kaliberű tervezők alkotni tudnának ...”? * — Sokoldalúság és eredményesség — így tudnám jellemezni azt a tevékenységet, amit 1973 óta, a főiskola 'elvégzése pián kifejtett. Az egyéni textilművek terén éppúgy kiemelkedőt alkotott, mint a felsőruházati alapanyagok gyár tervezőjeként. Egyik oldalon textil-asszociációk, la textil vizuális tehetőségeinek bemutatása, „geometrikus — ábrázolás”, a tnásik oldalon rendszertervezéssel ész- szerűsített mintacsaládok, amelyek a kelmék, szövetek színharmonikus, divatos, gazdaságos díszítését teszik lehetővé. Hogy tudja ezt a két ellentétes, gondolkodást, alkotói módot összeegyeztetni (magában? — Ez számomra nem különösebb gond. Nekem mind a kettő: textil. Bármit csinálok, a textil körében maradok. A tervezést, amit a főiskolán tanultunk, az ember szívvel—lélekkel csinálja. Ezen a téren azért adódnak konfliktusok, az egyedi textilek készítésekor kevesebb. Az utóbbi esetében azt valósítom meg, amit elképzelek. Elküldöm művemet egy kiállításra, és rendben. Ez meglehetősen kitaposott út... A gyárban nem ilyen simán bonyolódnak az ügyek, — Olvastam és hallottam is arról, hogy a tervezők hamar ráunnak a gyári feladatokra, és visszavonulnak egyéni műhelyeikbe. — Hát... ennek két okát is említhetem. Egyszer az, hogy nagyon kevés gyárban valósítják meg úgy a tervezők alkalmazását, hogy az ideális legyen. Hogy kötetlen munkaidőben otthon tervezhessenek, s csak kivitelezéskor keljen bejárniuk a gyárba. Ha ez a kedvező lehetőség adott is —mint nálunk, kolleganőmmel Faludi Annával dolgozunk ilyen munkabeosztásban — a másik ok, amiért egy idő után „kifárad” a tervező: Nem érzi, hogy igazán szükség van rá. Még ha a gyárban optimálisan foglalkoztatják is, ha jó lehetőségeket kínálnak is a tervezéshez, a terveinket nem nagyon valósítják meg. Ennek már egészen speciális okai vannak... Mikor — mi. Én évente 120 tervet adok le, és ebből — bár ez változik — egy negyede, ha kivitelezésre kerül. Az is sok esetben átírva, átalakítva... S ez nem az én hibám, tulajdonképpen még azt sem mondhatom, hogy egyértelműen a gyáré. A gyárnak megvannak a kötelezettségei. Vevőmintákat hoznak, pontosan azt kérik, s ebből van a nagytételű megrendelés. Teljesen érthető, hogy nem fognak próbálkozni bemintázással, eladással, amikor ott a kész üzlet. — Vevőminta? Ez azt jelenti, hogy a kereskedő hozza, mit kíván? — Igen. Kínál mondjuk egy mintát, amiből rögtön hatezer métert rendel. Amit mi csinálunk, tervezők, azt előbb le kell gyártani, ki kell ajánlani, és aztán vagy rendelnek belőle vagy nem. Ez egy rizikó. És így az ember nemigen 579
