Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - MŰVÉSZET - Mándy Stefánia: Kontúrok és kontrasztok Bálint Endre művészetében
BÁLINT ENDRE: SÁRGA VILÁGÍTÓ ABLAK A hatvanas évek vége felé fokról fokra alakul ki az új, de már-már véglegesnek ígérkező szisztéma. A sokféle formátum helyébe lépő kis négyszögű képek mindjobban összefognak. Bálint tréfáit komolyan vette az idő és idejét lekötötte az a komolyság, amely a kis elemekből nagyméretű modern ikonosztáz-szerű képegyütteseket bontakoztat ki. így épül fel egyik legszebbjük, a Szentendre nyolcadik temploma (1969). — Formáik és színeik változásain át egy újabb jeltörténet olvasói leszünk. Most már minden másképpen történik, a magány kontúrjait áttöri a közvetlen életkör atmoszférikus hatása. A motívumok kockái mint egy versciklus strófái követik egymást. Részleteiben összefüggő, oldott hangulatú egységgé zárul egy-egy ilyen motívumköltemény. Olykor azonban invokációval kezdődik és epilógussal végződik, így éppen a Szentendre nyolcadik templomá-t foglalják egybe ilyen nagyszabású keretmotívumok. Eposz tehát. Hőse? Hőse alighanem maga a festő: a motívumok különböző életszakaszaiból valók. A régi Szentendre, aztán Párizs, a roueni látomás, a gyermekkor petróleumlámpája, egy treff ász, a Vajda felfedezte ablakrács emblémája, játékos zsennyei töredékek, a cselédfolklór papírkivágásai, egy apró piramis mérhetetlen tereket idéző csúcsa — s végül hullámzó szárnyak lendülnek ki a képből és vesznek búcsút a most mézeskalács bábbá formázott ikonos alak őrmotívumától. Sűrített jeltörténet tehát, fokozott intenzitással. Szélesebben kibontott, de nem kevésbé elmélyült, roppant gazdag motívumsorban részletezi mindezeket Bálint a hetvenes évek közepén alkotott Triptichon iko- nosztázán (1974). Felépítése szigorúbb: egyforma méretű vertikális téglalapok minden tagolásban háromszor három sora zárkózik fel egyetlen nagy falsikká. Határmű ez, sok szempontból fontos összegezés. Jól megfigyelhető rajta, hogyan érvényesül az oeuvre kiteljesedése során a kát premissza, amelyből itt kiindultunk. Az első: a pólusok szoros szintézisében elevenen jelenvaló az a más, aki után a művész emlékezései során kutat magában. A második: az emlékezésen átszűrt élet folyamán képzeletben alakot cserélő művész és mű folytonos változásai ellenére a körvonalak tisztasága 574
