Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1-2. szám - Holdosi József: A kőfejtőben (regényrészlet)

— Lesz apámnak földje, lesz apámnak háza, tehene, ekéje és kurva lánya. Ferenc hallod?

Mezítelenül kirohan a teremből.

— Huszonegy, bravó! Ezt csinálja utána valaki.

Katalin az erdő felé fut, utána mi is.

— Ferenc hol vagy? — sikítja. — Ferenc hallod?

— A kőbánya felé fut! Siessünk!

Ferenc is jön. Rohanunk utána mind a hárman. A hold sugarasan tapad a testére, viteti magát a lánnyal, segít neki megmászni a hegyet. Mi csak a hegy lábáig bírjuk. Nézzük, tehetetlenül. Szakadék feszül eléje. Felmászik egy kőhalom tetejére, lefejti magáról a hold sugarait.

— Ferenc szeretsz-e még kurván is? — kiáltja.

— Szeretlek — nyögi Ferenc.

Nevet a lány, int, s leugrik a szakadékba.

Ferencet eszméletlenül vittük haza. Csendes temetése volt Katalinnak, szülei pénzt kaptak a hercegtől, hazamehettek visszavásárolni a házat, földet.

A hercegtől megjött lányok új életet hoztak vissza a barakkba. Összehúzták egy külön sarokba az ágyaikat, a mennyezettől a földig függönnyel kerítették körbe, s kiírták rá: „Kemál Juszuf herceg bordélya”. Engedéllyel nem jöttek többet dolgozni, szombatonként mind a huszonhármán elmentek a herceghez, más napokon, aki jött és megfizetett. Más falvakból jöttek, híre ment a bordélynak a férfiak már nekik vitték a keresetüket, az üzlet -fellendült, a telepvezető is eljárt hozzájuk. Éjszakánként már nem lehetett aludni a kártyázok kiabálásaitól és a pálinkabűztől.

Tóni hívott egy nap munka után magával.

— Adj két pengőt Lajos, szeretnék én is elmenni a kurvákhoz. Gyere el te is, fiatal vagy, biztosan hiányzik már neked is. Tudod mit? A városban a kurváknak van stricijük, aki felhajtja nekik a férfiakat, s ezért ő kapja meg a pénzt.

Melléjük szegődhetnénk, elég helyes gyerek vagy te is, nem kellene dolgoznunk.

„Ilyenbe nem megyek bele” — írtam fel a táblámra.

— Azért most eljössz velem, erős, érett ember vagy, kell a nő.

Röhögtek a lányok azon, hogy a némának is kellenek, aztán csini srácnak nyilvánították, s az egyik lefeküdt velem. Tóni még maradt utána is, megbeszélni, hogy a stricijük legyen. Szédülten zuhantam az ágyamra.

„Ezek hát a munkások, ahova a tanító küldött, reggeltől estig robot, pusztító világ, ez is, pénzért vett szerelem, az igazi meg elpusztul, de itt legalább nem bántanak.”

— Egy pengő lesz ezentúl a napszámbér, a kurvák helyett is mi dolgozunk — a tűzszerészek jöttek dohogva, velük Ferenc és István.

— Ha lenne szakszervezetünk, alkudhatnánk a herceggel.

— Beszéltem a kőfaragókkal, az ő bérüket is lejjebb strófolta a herceg.

— Említetted nekik a sztrájkot?

— Azt mondják, hogy őrültség, az első nap már kétszázan állnának a helyünkbe. A gyárak tucatjával bocsátják el a munkásokat. Nézd meg ezeket az embereket, rá tudnád őket venni a sztrájkra? Megtanulták már, hogy pofa be, vagy mehetsz.

— Akkor felrobbantjuk a bányát, hogy évekig ne lehessen követ fejteni.

— Mit nyersz vele? Mehetünk világgá.

45