Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - Héra Zoltán: Nem és igen (vers)

Szeretsz, mert kitudni s tudatni titkot,

eleven dombsor te, ki magad' fokozod hegylánccá magad,

meneszted hozzám csúcsaidat, mondatni velem, hogy legyenek, s velük, hogy legyek.

3 .

Nem és nem. Nem szerethetsz, mert te mindig fölfelé néztél, s jöttem én mélyről: a te arisztokratikus mélyeidből.

Nem, mert amíg te a mezőket s magadat nyűtted, mire-föl-uracsod, írtam föl földre terített pipacsblúzokat p kökényes

. kötényeket,

s amíg csattogta|k a véred hajtotta szövőszékek, szőttem sort, melyben havaztak és sírtak a munkatermek.

Nem szerethetsz, mert láttalak halálkamrába terelni téged, s hallottam, nem is üvöltőd, s még csak nem is suttogod: ne vigyenek! Nem szerethetsz, mert láttalak dúlni — félszemmel nézted, hogy látlak — és még kövezni is: dobáltál agyon elevent, egyetlen száj te, megrágtad s kiköpted héjként az embert.

Nem szerethetsz, mert a bűn után gyónni, oldozni nem hívtalak, és nem voltam a kéz sem, mely büntet.

4

Nem és nem. És igen és igen.

Szeretsz, mert láttalak — s láttad, hogy látlak —,

amint ott hagytak szakadékszélen téged rászedő próféták s szökő vezérek, és nem estél kétségbe, kémleltél roncs-égen napot, hogy megtudd, merre is, s indulhass vissza magadhoz.

Szeretsz, mert láttam — s láttad kedvvel, hogy látom — golyódarazsas téren margitvirágmenyasszony szegfűvölegény mögött

násznéped mint vonult.

Szeretsz, mert tudtam én, nem vehetsz meg semmilyen évszakot,

szállatsz télben is áramot, s — kelméken — pillangót, liliomot,

szeretsz, mert néztem, mint néznek vissza rád

kezednek hálás hidak, rakpartok,

miket tucatmunkának mond az elkapatott.

Szeretsz, mert ontasz te mindig-új ifjakat,

akik kijutni belőled s maradni veled egynek, keresnek ösvényeket. Szeretni fogsz, mert indítasz nagy-útra mindig-új asszonyokat fölvenni nemcsak hímeket: szentségként föl az életet.

543