Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - Reismann János: Kalandos évek IV; (emlékirat)

REISMANN JÁNOS

Kalandos évek (IV.)

UKRAJNA

Egy hónapja jártuk már Ukrajna német településeit, 1934. augusztus végén — szeptember elején történt mindez. Ütitársam a Moszkvában megjelenő német nyelvű napilap, a D. Z. Z. (Deutsche Zentral Zeitung) riportere, Műnk volt; Al- só-Szászországból származott, szakmájára nézve szedő, nyomdászból lett újságíró. Erőteljes, karcsú, mély hangú, szófukar férfi volt, hűséges barna kutyaszemekkel — és néhány más jellegű tulajdonsággal. Kemény szárú csizmájában ritkán mosott kapcák, a szüntelen füstölgő pipa és erőteljes működésű. izzadságmirigyei. Mikor egy ízben tapintatosan céloztam az említett ismertetőjegyekre — rendszerint egy szobában aludtunk —■, így válaszolt:

— Azt akarod mondani, hogy büdös vagyok. Tévedsz, barátom. Kemény szárú csizma kapcával, pipa- és izzadságszag: ez nem bűz, hanem férfias emaná- ció. Úgyszólván a férfiasság jelképe. ,

(Műnk, öreg barátom! Kisebbrendűségi énzéseid voltak a félművelt, a műveletlen és a nagy ritkán csakugyan művelt hivatásos újságírókkal szemben mert te eredetileg csak szedő voltál. Nekem a munkások és parasztok államában mint orvos, sőt, ó jaj, mint professzor gyermekének ugyanolyan komplexusaim voltak, fordított előjellel. Rideg, szófukar ember voltál, és ezt a „férfias emaná- ciót” árasztottad magadból; de én mégis mélyen a szívembe zártalak. Azok közé a honfitársaid közé tartoztál, akik még akkor is ébren tartották bennem a reményt országod, néped iránt, mikor az eltűrte, hogy az egész emberiséget fenyegető lidércet csináljanak belőle. Milyen szívesen megmondtam volna ezt neked, de nem volt rá alkalmam, önként jelentkeztél a pártodnál, illegálisan -visszatértél a hitleri birodalomba, hogy a haza megrontói ellen harcolj, és a honfitársaid bárddal végeztek veled, mert tisztességes, okos, becsületes harcosa voltál egy jó ügynek. Te kiváló, derék, jó bajtárs!)

Nóha-néha elváltunk egymástól, és egy megbeszélt helyen újból találkoztunk, mert a fényképész munkája rendszerint akkor kezdődött, mikor az újságíróé már befejeződött. így egy ízben visszamaradtam a körülbelül ötven portából álló, a 18. században kivándorolt mennoniták alapította kis Rosengart nevű faluban. Nem csak azért — ahogy Műnk gyanakodott rám —, mert ott egészen különleges ínyencségekkel vendégeltek meg minket; a tejfeles tyúkragura vargányával, ma is emlékszem.

Dombos vidéken feküdt a falucska; úgy sorjáztak a dombok, mint az óceán hullámai vihar után: még magasak, de már nyugodtan, megszelídülve lépnek egymás nyomába, A lakosok valamennyien beléptek a kolhozba, és elnöknek egy okos, körültekintő középparasztot választottak. Ö a közös gazdaságot elsősorban a jól jövedelmező tejgazdaságra alapozta, úgy hogy a nehéz éhínséges évet — 1932! — sikeresen átvészelték. Náluk nem voltak „püffedt hasúak”, ellentétben a környékbeli falvakkal, ahol még éhhalál is előfordult.

544