Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - Héra Zoltán: Nem és igen (vers)

HÉRA ZOLTÁN

Nem és igen

í

Nem láthatsz te engem, túl sok ahhoz a szemed, s túl sok a kísértésed.

Talán ha volnék esti képernyők tőrkesztyűs árnya,

vagy szimatok nagyja, ki precíz fantomon pipázva győz,

talán ha állhatnék pulpitus-térre, nagy-hang-birtokos, basszussal falakat

repegető,

vagy hízelgő gerle-danás, ki .bűvöl giliceesókjaid köré gipszsziklát

s porcelántavat,

talán ha száguldhatnék kaputól kapuig, mágneses lábú egy-lendület, talán ha hörpölnék olaj tüzet előtted, vagy kapnék föl fogakkal széket, orsózni vele, s harapván termet, ringlispil-fogsorként téged, tömeg, ha egyre vadabbul pörgetnélek, akkor talán, sőt egészen bizonyosan.

De így, hogy az akrobatika más,

nem és nem és nem.

2

És igen.

Tudhatsz engem, mert vagy te nemcsak lelátók népe. vagy a tenger is, mely különül naponta cseppjeire, s forgódnak azok, rád és magukra rákérdezve.

Tudhatsz, s még szerethetsz is, mert becéznek hamisul téged,

s vágyói te nyelvre, mely igaz neveden megnevezne,

szerethetsz, mert kusza vagy te magadnak, és kevernek össze,

mi lehetsz, s mi nem, rajzolnak vastagon mesgyét álomi, nappali köreidre.

Tudsz, szeretsz, mert vágyódsz a szemre,

ki látná, mint vagy te minden fenség szülője,

s a magasztos gúnyé is, láng-iróniák méhe, nemzője.

Szeretsz, mert unod a képeket, miket forgatnak rólad könnyű-kamerás

kezek,

s akarod, hurcolván engem át jajain kíntermeidnek, lássak meg szemedben — mennyi teli szembogár! — többet.

Szeretsz, mert kívánnád látni magad — szeretve — mirtusznál, gyöngynél

különbnek;

akarnád, bontsam |ki színeit, bíborait is, feketéit is, minden szent

szédületednek.

542