Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1-2. szám - Holdosi József: A kőfejtőben (regényrészlet)

HOLDOSI JÓZSEF

A kőfejtőben

Részlet a szerző Glóriás című regényéből.

— Ha akartok itt maradhattok nálunk — mondta a bál után a kőfejtőtelep vezetője. — Ahogy hallottam otthon hét gyerek van még és az asszony. Nálunk rendszeres munkát kaptok, napszámbér két pengő. Szükségünk van a lóra és a szekérre is, az is három pengő. Bál is van nálunk minden második héten. Jól gondoljátok meg, csak zenélésből nem tudjátok fenntartani a családot.

Rövid tanakodás után igent mondtunk. Én vittem meg haza a hírt az asz- szonynak és a pénzt is.

Ferenc és István tűzszerész mellé került. Imre bácsi és én a szekéren hordtuk a követ.

Nem volt időnk napközben beszélni, csak este a barakkban pihenés közben. Itt tudtuk meg azt is, hogy hova lesz a sok kő.

— Törökországból jött Kemál Juszuf herceg. Palotát építtet, ehhez kell a mintás kő, márvány. A sima, szürke kő városokba kerül.

A tűzszerésztől tudtuk meg ezt, aki velünk aludt a barakkban.

— Ha felépül a palota, elég a kő, beleun, nem akar városoknak termeltetni, bezáratja, vége a munkának.

— A másik tűzszerész panaszkodott.

Ferenc és Tamás szomorúan mosolygott.

— A mi munkánk csupán a keresés. Csákányozzuk, tisztítjuk a kőhalmot, ahol szép kőre akadunk, ők robbantanak — magyarázták nekem.

Feltérképeztem magamban a barakkot. Két részből állt, hálórészből és egy picinyke konyhából. Esténként itt főztek maguknak az emberek, többnyire bablevest, rántott levest, ebédet a központi konyhán kaptunk. A hálórészen emeletes vaságyak, székek, asztalok voltak. Száz ember volt itt összezsúfolva, gyárból elbocsátott munkások, kastélyban megunt cselédek, volt napszámos parasztok. Nekünk egy sarokban jutott hely, innét beláthattam az egész barakkot. Mellettünk egy parasztcsalád volt, ember, felesége és szép lányuk. Esténként gyakran kuporodtam melléjük.

— Na, néma, neked mi kellene? — kérdezte először az apa.

— Ne bántsd! — köhögte ki magából az asszony. — Hiszen szerencsétlen.

A palatábla állandóan a nyakamban lógott zsinóron. Felírtam: „Honnét jöttetek?”

— Nagyon messziről, az ország másik részéből — válaszolt a lány.

— Kicsúszott a lábunk alól az egy hold, a házunkat elárverezték. Eljöttünk ide, hallottuk, hogy itt jól megfizetnek. Gondoltuk, keresünk annyit hárman, hogy visszavásárolhatjuk — bizakodott az ember. — Talán év végéig összejön.

Ferenc telepedett mellénk.

•— Mi hét testvérünket tartjuk el, azért jöttünk.

— Tényleg? — nézett rá a lány. — Szépen muzsikáltatok a bálon.

— Szép lányoknak könnyű játszani — udvarolta körül.

42