Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - Horváth Péter: Sosemvolt aranykorunk (regényrészlet)

Egy hetet maradnak, majdnem. Fogta az apja balkezét, csupa ér, ideg, meleg kezet. Azok ott, hárman, nem néztek vissza. Apa új felesége, új gyereke. Kutyája is van. Anyának is volt kutyája, Bögre mesélte, Kócos, puli, el kellett •ajándékozni a háziak miatt, mert ugatott éjjelente, amikor ő, Köcsög még nem lakott velük. Egy színházi díszítőnek adták el Anyáék a Kócost, a díszítő 'biciklivel jött érte, a pórázt a vázhoz kötötte, Kócos vonított. „Apám! — mesélte Bögre. — A szívnek meg kellett szakadni!” — és vigyorgott. Ez farkaskutya, német juhász.

A jegenyékkel szegélyezett út, amelyen haladtak, egyenesen a nagy, vörös napkorongba vezetett. A két nő és a kutya lefordult a napba vezető útról, egy bolthaj tásos kapu alá. Egyemeletes ház. Az udvara nem volt nagy, téglakerítés vette körül, közepén négy őszibarack fa. Bementek a lakásba, a földszinten. Apa szabadikozott, hogy még csak ilyen van neki, de talán lesz majd másik, idővel, addig ez is megteszi. A fürdőszobán keresztül vezetett az út a szobába. Menjenek csak előre, nézzenek körül, mondta Apa, ő segít Nagyetelnek bevinni a Kisetelt, és megköti a kutyát. Bementek. A szobában szőnyeg volt a parketten, minden ragyogott, rend volt, és tisztaság. Könyvespolcok, teli könyvvel, lemezjátszó, Mambó magnetofon, Bögre mindjárt békapcsolta, de nem volt jó szám a szalagon, csak valami nyávogó hegedűk, Apa azt mondta, Mozart. Terített asztal várta őket, megvaesoráztak. Apa átöltözött, el kellett mennie, majd jön nemsokára. Nagyetel vizet engedett a kiskádba, megfürdette a lányát, majd fürdőlepedőbe csavarva, bevitte a szobába, és az asztalra tette.

— Vigyázzatok, le ne guruljon, hozok hintőport.

— Na, itt a húgod! — röhögött Bögre, és hasrapenderítette a csecsemőt. A gyereknek tetszett a játék, kapkodott a bátyja keze után, nevetgélt. — Akarod megnézni? — kérdezte Bögre.

— Mit?

— Hát a szűzhártyáját.

Nagyetel visszajött, behintőporozta a kislány hajlatait, felöltöztette, és belerakta a rácsos kiságyba.

— Ti is vetkőzzetek!

— Forduljon el! — morogta Bögre.

Nagyetel nevetett, de azért kiment a szobából, vizet eresztett a fürdőkádba, beáztatta a pelenkákat. Mire visszajött, Köcsög és Bögre már a nagy ágyban feküdtek, amit előzőleg még Apa húzott ki, hogy elég széles legyen, és elfér- j'enek rajta mind a négyen.

— Hát ti mosdani nem szoktatok?

— De szoktunk — hazudta Bögre, és álláig húzta a takarót.

— Na, csosszanjatok odébb! — Nagyetel is befeküdt az ágyba, külön paplan alá, leoltotta az éjjelilámpát. Kisetel nyöszörgött a rács mögött, ringatta magát, elhallgatott. Néha elhúzott egy-egy autó a ház előtt, a reflektorok fénypászmája végigsétált az ágy melletti falon, s a plafonon. Bögre befordult a falnak, horkolt, pedig otthon soha. Köcsög nem tudott elaludni. Milyen más itt Apánál. Vacsora előtt kezet kellett mosni, kistányérból ettek, papírszalvéta is volt, meg csokis nápolyi vacsora után, és Apáék nem kiabálnak a Nagyetellel, mindig mosolyognak, jó volna itt lakni esetleg, .velük, bár jobb volna, ha a két Etel nem lenne itt, hanem Anya; a kutya mondjuk maradhatna, megtanítanák vadászni, meg visszahozni az ágat, követ, amit eldob az ember, és járnának sétálni a buszállomásig meg vissza, a jegenyék között.

530