Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - Horváth Péter: Sosemvolt aranykorunk (regényrészlet)
% HORVÁTH PÉTER Sosemvolt aranykorunk találkozások Az asszony óvakodott minden felesleges mozdulattól. Ha arcát a fia felé fordította, a hideg belemart a bőrébe, és elrajzolta ,a mosolyát. A háztetőkön hó ült, az ereszek alatt jégosapok függtek. A kiöregedett, használaton kívüli víztorony repedezett lábai óppenhogy elbírták a toronyra boruló szürke eget. A sarki bolt redőnyével bajlódó boltosasszony a közeledők felé fordította máj foltos arcát: — Jóreggelt, művésznő. Az asszony összerezzent, mint mindig, ha váratlanul megszólították. Visz- szaköszönt, és meggyorsította a lépteit. Érezte, hogy a boltosnő hosszan utána néz. Siessünk! — szólt a fiának. Befordultak a kövesútról nyíló utcácskába, amelyet „Kastély” utcának neveztek, noha az se kastélyhoz, se máshová nem vezetett, a várost körülölelő gátnál vége szakadt. Üggyel-bajjal épített, toldozgatott házai szűk ablakokkal nézték ki a feltépett, fagyos földútra. A téglával kirakott járda mentén korhadó fakerítések váltogatták egymást, előttük nyírott fejű törpeakácok álltak soros vonalban — vert hadsereg sovány katonái. Az asszony leszegett fejjel haladt a fia mellett, tudta, hogy a szűk ablakok mögött összesúgnak az öregasszonyok. Jól emlékezett arra a napra, amelyen először sietett végig ezen az utcán, ahonnan már sehová nem vezet út. A nagyobbik fiát, akit már .akkor magával hozott, az első nap körbevették .az utcában lakó gyerekek: „na, te hülye színész!”. Iharos háziasszonya a kapuban várta őket: „szó se lehet róla! Én egyedülálló férfinak adtam ki .a szobát, nem tűröm, hogy maga ideköltözzön a gyerekével!”. Végül persze beleegyezett. Duplájára emelte a lakbért, mintha kétszeres nyomorúságért kétszeres fizetség járna. Most pedig, gondolta az asszony, •miközben egyre közeledtek az utca egyetlen nagyobb, sátortetős, terméskővel kirakott falú házához, most pedig négyen fogunk szorongani abban ,az istenverte lyukban, ha ugyan Iharos ... Istenem! „Lehet, hogy haza kell hoznom a kisebbik gyereket is!” — mondta neki két napja, így, bizonytalanná színezve a bizonyosat. Mit szól majd? És a fia? Neki se mert beszélni. Nem mondta meg, hogy együtt lakik egy férfival, aki ... Nehéz volna szavákat találni erre. Évekkel ezelőtt, amikor találkoztak, akkor igen. Akkor még szó eshetett a szerelemről. Egy szédület volt az az év. Köcsög fél lépéssel lemaradva .követte az anyját. Tetszett neki a girbegurba utca, a nagy, kies udvarok, az út túloldalán futó árok. Jó lesz itt lakni. Anya azt mondta, nincs messze a csatorna, ahová Bögre horgászni jár; a ku- bik, a focipálya. Bögre biztosan elviszi focizni majd, és beveszik a csapatba, nem úgy, mint az intézeti fiúk, akik soha nem engedték a labda közelébe. — Ez az! — állt meg az asszony a ház előtt. — Itt lakunk majd ... mind a négyen. — Négyen? 527
