Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - SZEMLE - Rónay László: Vallomások egy városról (Sopron)
Vallomások egy városról Alcíme szerint e szép kiállítású könyv „magyar írók Sopronról” való hittevését tartalmazza, valójában azonban többet kap az olvasó: történeti képet a nagymúltú városról, s annak „fejlődés-regényét” is, hiszen a jól összeválogatott (Sarkady Sándor szerkesztette kitűnően e művet) szemelvénygyűjtemények nyomán arról is képet kaphatunk, mit jelentett a város az írók számára, hogyan segíthette őket történelmi emlékeivel és hangulatával a kiteljesedéshez. Mert a „civitas fidelissima” nemcsak város a többi közül, hanem emlékhely is, hol az alakuló magyar irodalom bölcsője ringott hajdanán, s amely őrhelye volt, utolsó bástyája a „keresztény Európá”-nak, melyet elnyeléssel fenyegetett a török invázió. „A két háború között ebben a városban volt a legkisebb a pótadó és leggazdagabb — kriptákkal, sírkövekkel — a temető.” — olvassuk Bárdosi Németh János szép, a város irodalomtörténeti félmúltját sok fontos vonatkozással bővítő tanulmányában, ám — és épp e válogatás az egyik bizonysága — Sopron ismét él, s nemcsak mint turisztikai nevezetesség vonzza a figyelő szemet, hanem mint történelmünk emlékhelye is, melynek azonban sugárzása és mondanivalója van a jelen és a jövő számára is. Sopron vonzására mi sem jellemzőbb, mint hogy a róla szóló irodalmi alkotások és a neki szentelt művek csokrából a mai magyar irodalom szép antológiája is kikerekednék. Hiszen olyan nagy nevek sorakoznak a vallomástevők között, mint Illyés Gyuláé, Keresztury Dezsőé, Jékely Zoltáné, Takáts Gyuláé, Weöres Sándoré, Bóka Lászlóé és a többieké. S csak örülni lehet, hogy a szerkesztő felébreszt Csipkerózsika- álmukból olyan tiszta szándékú, jeles alkotókat, mint — hogy csak két ellentétes pólust említsünk — Kónya Lajos és Kunszery Gyula. E sorok írója mindkettőt ismerte személyesen, s elmondhatja, beszélgetés közben nem egyszer szólották szeretettel és hálával Sopron városához fűződő ösztönző kapcsolatukról. Mert egy város, egy tájegység kapcsolhat magához alkalmi, az ünnepi emlékezés áramában felszökő, áthevülő vallomások erejéig, de sokkal mélyebben is: megadhatja egyéniségünk, érdeklődésünk és vonzalmaink első indításait. A „Vallomások Sopronról” mindkét réteget bőven és ízléssel válogatta egybe. Hiszen ha csak ünnepi dithy- rambokat tartalmaznak, aligha sugározna belőle a „hely szelleme”, de ha csak személyes emlékezéseket válogatott volna egybe a szerkesztő, le kellett volna mondania a tiszteletadás és a főhajtás olyan nosztalgikus szépségű dokumentumairól, mint az Ily- lyés Gyulával való beszélgetés vagy Takáts Gyula Soproni disztichonja, mely finom eleganciával idézi választott formájában is a fenkölt múltat, Berzsenyiék korát: Várak földje mögötted Becsnek kincseit óvta; ám, ha kard fordult, védtek minket is ők... Zárták féltve az ország lejtős, tünde határát, hol most, mint üde park, úgy szeg a soproni táj drága Hazám, s mint szép hajadon lány, kertben a Város tiszta szemével izén s lángol a selmeci múlt!... A szeretet szava szól köveidből és a szívekből, mert hűséggel együtt él itt most is a szép. A szerkesztés érdeme, hogy nemcsak a „hűséget” és a „szépet” mutatja föl, hanem a humort és az öniróniát is. Így válik igazán teljessé a kép. Nem véletlen, hogy a válogatás egyik legszellemesebb •legolvasmányosabb írása Tatay Sándoré, aki Töredék a soproni évekből címmel remek önjellemzést is adott, ugyanakkor azonban a .sorok közé rejtve a harmincas évek Magyarországáról is pontos, találó jellemzést nyújt, arra figyelmeztetve a kutatót, hogy a történelem nagy fordulatainak mindig megvannak azok a parányi, földolgozatlan — talán: földolgozhatatlan — dokumentumai is, melyek a történelem és az egyes ember kapcsolódásáról árulnak el sok jellemzőt. 508
