Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - TANULMÁNY - Laczkó András: "Éveket néhány percért!" Arcképvázlat Csorba Győzőről

változott. Észrevételek (1976) című kötetében az emlékező nyugalom és a megbékélés uralkodik. Ennek ellenére volt kritikusa, aki a rezignációt tartotta a könyv „főszólamának”. Ebben akkor van igazság, ha az előbbi szónak nem a mai, hanem a Schiller által körülhatárolt tartalmát fogadjuk el, amely szerint a rezignáció az örömhöz, a nyugalomhoz vezető út egyik állomása, mely a mérlegelésre, a helyzet felmérésére alkalmat teremt. Ezért jelentkezik Csorbánál konokul a környezet faggatásának indulata. Előbbre haladván az időben sokasodnak veszteségei és egyre nagyobb erőfeszítést igényel a József Attila-i rend, harmónia megteremtése. Barátok, ismerősök, rokonok elvesztése — mintegy visszahatásként — életszeretetét mélyíti, a maradandó- ság vágya lesz nagyobb. Abban, hogy mostmár az élet fontosabb, elsősorban nem szemléleti átalakulást kell látnunk. Eddig az elmúlás kérlelhetetlen törvénye adta nézőpontját, legutóbbi könyvében viszont a tett, a cselekvés célja és értelme oldaláról vizsgál mindent. Ugyanazzal a szikár keménységgel, látszólagos prózai as Sággal, mint eddig. Azzal teremt feszültséget, hogy nagy dolgokról, meghatározó pillanatokról objektív tárgyilagossággal szól (Én Noé-bárkám, Hírhozó is kell).

Akkor is, ha egyéni emlékei kerülnek sorra. Említettem, hogy az Anabázisban hangot kapott már a halál elleni örök bele nem nyugvás, s annak szükségszerű von- zataként a serdülőkor tájaira visszalépés. Csorba újólag jelzi, hogy amit kívül, a tárgyakban keres, azt nem találja, csak azt, amit önmagában őrzött meg (Egy játszótér mellől, Őriznek). Itt sem enged az érzelmeknek, csak idézi emlékeit. A líratörténet figyelmeztet arra, hogy a hajdani élményekkel szemesüléshez szükséges valami íz, hang, mozdulat. Csorbánál véletlen ajtónyitás egy régi házban, padláson talált lim-lom, a lebontott házak látványa segíti a visszatérést. A múltat és a jelent az Észrevételekben „idővonal” köti össze. A játszótér mellől írt vers utal a játékra, arra, hogy a költő intellektuális komolysággal, de mély átérzéssel játszik a szavakkal, gondolatokkal, asszociációkkal, a nyelvvel (Görbék, Megközelítések, Észrevételek, Jobb). S teszi ugyanezt a „Csokonai szellemének” ajánlott költeményben a nevekkel, egyetlen hatalmas költő megnyilatkozásának tartva nagy lírikusaink életművét Janus Panno- niustól József Attiláig.

Nem mehetünk el figyelmetlenül Csorba költészetének azon jegye mellett, amely szinte kizárólagosan egyéni eredménye; hogy az élet gyermekekben folytatódásához kapcsolta az unokák születését („volt újszülött s most újszülő”), így a múlandóságot már két „láncszem” tagadja (Születés, Unoka). Ennek tudatában válik a jelen biztos indulóponttá az elmozdulásokhoz.

Természetes, hogy a líra eredményeire hagyatkozás is egyfajta út a törvénytagadásra (az elmúlással szemben). Csorba csaknem pályakezdésétől faggatja e tekintetben elődeit, válaszokat keres önnön munkájának értelméhez. Jellemző a névsor, akiktől inspirációkat kapott. Az Észrevételekből kiderül, hogy nem a költők, a világ írja a verseket, s ebből következik, hogy ismételten a miért?-re kerül a hangsúly. A lírikus hírt ad, üzenetet közvetít a való dolgokról (Hírhozó is kell), ami végül is önmegnyugtatás lehetne, de Csorbánál újra és újra felmerül a kétség, kinek jó az, amit tesz. Ars poetica-szerű vallomásainak sorában is szembetűnik az a tágítás, amit De hogyha című verse mutat: a másokért, embertársak nyugalmáért, felhőtlen öröméért kell szólnia. Egyik méltatója jegyezte meg, hogy költői eszménye, szerep értelmezése nem változott meg gyökeresen, de hivatását a korábbiaknál jobban egybekapcsolja a nagy elődökével. Az Észrevételekben főként Csokonai és Vörösmarty gondolatai elevenedtek meg. („A századokat számlálja ..Régi költők).

Az Összegyűjtött versek kötete egyértelműen mutatja, hogy Csorba lírájában a gondolatiság középponti szerepű. Adekvát versépítő elem így a mondat. Messzire vezetne annak taglalása, hogy a költő miként jutott el a szinte végsőkig egyszerűsített, de nagy műgonddal formált közléseihez. Nyilvánvaló az avantgarde szabad vers eredményeinek felhasználása, de ennél fontosabb, hogy kísérletezve érkezett el az önkifejezés számára legjobban megfelelő módjához. A Világ-versben írja: „Nem én terelek rendbe szókat / izgatónak vagy nyugtaiénak //> közlőnek figyelmeztetőnek / — én csak kószálni látom őket.” Költészet = Élet összefüggést sugallják Csorba költeményei, s a hitet, hogy versekkel épül a jövő is.

497