Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - TANULMÁNY - Laczkó András: "Éveket néhány percért!" Arcképvázlat Csorba Győzőről

ben hozta szintézisbe az életet és a természetet, a múlandóságot és a megújulást. Átéli a kert minden évszakát, szinte elmúlik és föltámad az évadokkal. Érzékenyen fogja föl a változásokat. Máskor a kert kapcsán metszőén éles, olykor kegyetlennek látszó intellektusát juttatja szóhoz. A Körtefa első néhány sora a létezés egészét intonálja; a pontos, sohasem tévesztő működést, termésérlelést, formateremtést. A kerti tapasztalatok adják a költőnek a Tevékeny ősz programját.

Bizonyosságot a természet mellett az egyre feltételesebbé váló világban a költészet ad. Múlhat az idő, válthatja köd, nyirok, homály a tavaszi verőfényt, Janus akkor is úgy beszél Medvevárban, hogy versei folytatják, amit maga abbahagyni kényszerült. Anabázis kötetének első ciklusa kétségekkel teli, erre a második rész darabjai Válaszok. Nem képmásokként érdekesek ezek a versek, nem arcképcsarnok ez, azok, akiről szó van, a költőnek egyfajta szilárd pontot jelentenek a kétségekben. A Lélek és ősz Milton, Rousseau, Franz Kafka, Li Taj-po hódolata után Janus Pannonius, Dózsa, Petőfi, Bartók, Csontváry, Raittila, Weöres, Devecseri élete és művészete ad olyan válaszokat kérdéseire, amelyekből munkájához hitet meríthet.

Az idő-élmény, meg a választ váró gondolatok (Meddig?, Mi jöhet még?) ismét a serdülőkor tájaira irányítják figyelmét (erre egyébként a Vissza cikluscím utal). A líratörténet bizonysága szerint két időszakban térnek a költők a gyermek- és ifjúkor ihletforrásához; pályakezdésnél és a férfikor delén túljutás után. Az utóbbinál már nem számbavételről, sokkal inkább összevetésről van szó, az induló szándék és az elért eredmény egymás mellé helyezéséről. Ezért mondhatjuk, hogy Csorba „törvényszerűen” szeretné levetni megjárt éveit, ám ezzel verseinek csak külső rétegéhez férkőzhetünk. A fontos: szeretné belülről egybekapcsolni a múltat és a még várhatót, a jövőt. Itt nem a hajdani célok és az eredmény relációjára került a hangsúly, hanem megoszlik a múltidézés meg a jövőbenézés között. A költő ezt nem objektiváltan, hanem önnön világán át, belső építkezéssel oldotta meg. Szép példája ennek Nehezen s gazdagon című verse. Az ilyesfajta alkotásoknak persze megvan a veszélye, hogy a múltbeli kép, az emlék ránehezedik a képzeletre, akadályozza a változások nyomon- követését. A világ dolgai iránti nagyfokú érzékenység meggátolta Csorbánál ezt a merevülést. Sőt, mint az Egy eltűnt pécsi utcára című verséből kiviláglik, a benti építés és a külső átalakulások azonos üteműek.

Azzá kellett lenniök, mert ekként teremtenek alapot az újabb válaszokhoz, a lí- rikusi létezés értelmének, céljának sohasem véglegesülő megfogalmazásaihoz. Hagyományos lehetőség e téren a művek örök maradandóságára hagyatkozás. Csorba — utaltam rá — ennek megfelelően beszéltette Janust Medvevárban. Megjegyzendő, hogy önnön válasza is ez (Élve már). Látszólag ez a legkönnyebb. De a költő, aki magával szemben oly igényes, azt is tudja, hogy éhhez a továbbéléshez csak magasra állított mércével lehet eljutni. A lírikusnak naponta választania kell az elébe táruló lehetőségek közül. Csorba — könyvei bizonyítják — messze elkerüli a középszert (ami persze nem zárja ki, hogy akadnak kevésbé sikerült alkotásai). Kétféle című versét ennek kimondásáért ars poetica-jellegűnek tartom. A választás aláhúzott tényét a hit derűjének és a derű hitének kell támogatnia (Derűvel, A prédikátor könyve).

Az idő a hatvanas évek közepétől egyre inkább ott munkál a háttérben. Később pedig már az öregedés testi jelei. Nincs még „seb” sehol — jegyzi meg —, de néha már zökken a szerkezet... Ennél a pontnál újra a ráció, a dolgok lényegét kutató intellektus lesz fontossá, amint Alkonyodó című erőteljes költeményében le is írta:

A teljesség ezzel teljesedik be az emberség ezzel emberesül meg a metszett szavakat a motyogok élesítik az öregség héja magja szára is a gyümölcsé az alkony is a nappalé.

Szó volt már arról, hogy Csorba a Séta és meditáció óta fekete tónussal szólt a halálról. Egyik versében a liliom homállyá lett, feketét virágzott, hogy az éj titkait megtanulva, diadalt arasson rajta. Azóta túljutván a hatodik X-en, álláspontja meg496