Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - TANULMÁNY - Nagy Miklós: Katona József és a világirodalom

mond le a tömörítés kedvéért. így jutnak benne széleskörű alkalmazáshoz a hirnök- jelentések, visszapillantások a múltra, az se példátlan, hogy egy-egy figura ablakon kinézve számol be a látottakról (teszkópia), ami különben a világköltészet Homérosznak köszönhető mesterfogása. így jön létre egy fajta „elfödött cselekmény”, amely vízalatti életként dereng át a másikon Klasszicizáló irányzatok kivált avégett nyúltak ehhez, hogy nyers vagy szörnyű eseményeket ne kelljen közvetlenül a közönség elé vinniük. Katona Józsefnek nincs köze a klasszicizáláshoz ám ő is csak az első kidolgozásban állította szemünk elé Petur megkínoztatását, a végleges szövegben már pusztán Bánk kifakadásából értesülünk róla. Egyáltalában, az ötödik szakasz valóságos gyűjtőmedencéje az elfödött cselekmény mozzanatainak, amelyek egyesülve nagyrészt egyetlen célt szolgálnak: kételyt támasztanak a királyné meggyilkolásának erkölcsi jogosultsága iránt. Ekként tudósítanak az udvartartás tagjai előbb Petur, majd Biberach végszavairól. Egy felvonással korábban „teichoszkópia” mutatja Mikhál börtönbe kisértetését. A királyi fegyveresek meg a békétlenek palotabeli küzdelmét ugyan láthatjuk, Solom mégis összefoglalja azt Endrének, ezért Hevesi Sándor egyik rendezése mellőzte is a nyíltszíni kardcsattogást.

A divatos epikus drámaírás — tán a fiatal Schiller vagy J. M. R. Lenz is — a nagyúr házasságával avagy Melinda udvarba hivatásával indítana, nem így a tektonikus Katona: ő mindezt dialógusokba rejti (Mikhál és Simon bán, ill. Biberach), s amellett Tiborccal is felidézteti Bánk „előtörténetét” (jaderai csata). Nem időzve az idevágó és könnyen szaporítható példáknál, az tűnik szemünkbe, mennyire áttekinthető a szereplők csoportosítása, amely még ritmust is rejt magában. Már Arany János megkülönböztette Bánk, Gertrudis ill. Endre körét, most azt kell megállapítanunk, hogy mindegyiknek azonos a felépítése. Három főszemély van bennük, ámde őket a fontos döntésekben erősen befolyásolja egy-egy mellékszereplő (Petur, Ottó, Solom mester). Ez szintén zárt szerkesztésre vall, távolabbról emlékeztet a „bizalmas” típusára, akit oly jól ismerünk Racine és Moliére színházából. Hasonló irányba mutat az első kidolgozáson végrehajtott változtatások egyrésze: Simon meg Mikhál Melinda közeli rokonai lettek, elmaradt a lazán kapcsolódó Előversengés.

A korábbi drámáival való egybevetés határozottabban megmutatja Katona elszakadását a nyílt kompozíciótól. A Ziska 2. részének még kettős cselekménye van: egyrészt a fővezér betegsége, másfelől fiúruhába öltözött, föl nem ismert leányának ellenséges harcos iránti szerelme köti le az olvasót. Üj meg új helyre vezet a „nézőjáték” mindegyenes felvonása, s nem ritka azokon belül sem a színváltozás, főként a dilógia első felében. Nem ismeri azonban már a „szakaszon” belüli helycserét a Bánk bánban, ahol a térrel igen takarékosan bánik: mindössze egyszer fordítja el a nézők tekintetét a királyi palotáról, s akkor Petur otthona áll előttünk. A növekvő formai fegyelmet a Jeruzsálem pusztulása szintén tükrözi, a maga egyetlen, felvonáson belüli színpadkép-változásával. Nehéz megállapítani a korábbi drámák időtartamát, de semmiképp se korlátozódnak egyetlen napra, míg a Bánk bán nagyjából 24 óráig tart. A Ziska epikusságát nagyon kiemeli a két tagját egymástól elválasztó hosszú idő, mivel nem kevesebb, mint hat évről van szó.

Goethe és Schiller esetében nyilvánvaló, hogy a Sturm und Drangból kinőve elhagyták az irányzatra jellemző atektonikus fomavilágot. Igazat kell adnunk Vajda György Mihálynak, mikor Volker Klotz eredményeit ismertetve s bírálva, említett könyvében ekként jellemzi a nagy fordulatot: „A nyílt formához közelálló Haramiáktól és Götz von Berlichingentől, a szabadság drámáitól Goethe útja a belső rend, a fegyelmezettség drámái, az lphigenia a Tasso felé vitt, Schilleré — (...) — a megfé- kezettség drámái, Az orléans-i szűz, a Stuart Mária felé vezetett.” Hangsúlyozandó, hogy a spanyol—francia klasszicizmus formai szigora mégsem támadt fel az utóbbiakban, Shakespeare dramaturgiájának több-kevesebb hatása belőlük is kiolvasható. Még határozottabb vallomást tesznek a nyílt szerkesztés mellett életművük utolsó drámai alkotásaiban, a Faust második részével, illetve a Wilhelm Tellel s a töredékben maradt Demetrius szál.

A zártabb struktúrához való közeledés tehát korántsem elszigetelt, egyéni jelenség Katona József esetében, de nem tarthatjuk a nagy példaképek engedelmes köve488